Bulvár

A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben

A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben

2014. október 9., csütörtök
A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben

Román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést.

Kósa András László

, a konferenciát szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: olyan tudományos programsorozatot indítottak, amelynek célja erősíteni a különböző tudományos területeken tevékenykedő magyar és román kutatók együttműködését. Korábban az intézet román és magyar építészek számára szervezett rendezvényt, de a román és a magyar matematikusok közötti kapcsolatfelvételt is elősegítette. Jelenleg folyamatban van egy Erdély történelméről szóló előadássorozat, amelyen magyar történészek román nyelven, román közönségnek adnak elő, decemberben pedig fiatal magyar és román feltalálók sorozatát indítják el. Ebbe a tudományos programsorozatba illeszkedik a román-magyar szociológiai kapcsolatokról szóló konferencia is, amelyen a román szociológia megalapítójának, Dimitrie Gustinak a két világháború közötti időszakban kiteljesedő iskoláját tekintették kiindulópontnak.

Rostás Zoltán

romániai magyar szociológus, a konferencia ötletgazdája az MTI-nek elmondta: szükségesnek tartja a román-magyar szociológiai kapcsolatok elmélyítését, ugyanis az 1960-as évek után - amikor a kommunista hatalom rehabilitálta a szociológiát, mint tudományt - a kutatásokban csak röviden, utalásszerűen jelenik meg ez a kapcsolat. Hozzátette: a két világháború között, amikor elsősorban a Gusti-féle szociológiai iskola mutatott modellt a magyar szociológiának, spontánul, de nagyon intenzíven alakultak a román és az erdélyi magyar, valamint a román és a magyarországi szociológusok közötti kapcsolatok. Ezt pozitív dolognak tartja, és a kölcsönös egymásra hatás erősségét mutatja, hogy akkoriban a román bibliográfiákban sokkal több magyar vonatkozású utalás van, mint csehszlovák, lengyel vagy bolgár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.