Kultúra

A balettörténelem legnagyobb klasszikusa a Szegedi Nemzeti Színházban

A balettörténelem legnagyobb klasszikusa a Szegedi Nemzeti Színházban

2014. október 1., szerda
A balettörténelem legnagyobb klasszikusa a Szegedi Nemzeti Színházban
hattyuk_tava_szeged

A világhírű Kiev City Balett Közép-Európában, ezúttal Magyarországon is! Hattyúk tava - A balett történelem legnagyobb klasszikusa a Szegedi Nemzeti Színház színpadán.

A Kiev City Balett számos elismerést tudhat magáénak. A közel kétszáz évvel ezelőtt megalakult киевськй муниципапьний театр / Kijevi Állami Színház kiváló táncművészei évről évre kiemelkedő és profi produkciókkal örvendeztetik meg a közönséget. A méltán híres társulat Magyarországra látogat és a balett történelem legnagyobb klasszikusában a Hattyúk Tavában láthatjuk kiteljesedni a felülmúlhatatlan táncművészek tánctudását. A több mint 40 főből álló csapat ebben az évben közel 50 alkalommal lép fel Közép-Európában. Az együttes egy rövid bemutatkozás erejéig 2012-ben látható volt Magyarország öt nagyvárosában, de a hatalmas sikernek köszönhetően most újra megtisztelnek minket jelenlétükkel. A táncművészek szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Oroszország és Ukrajna legjobb mestereinek tanítványai alkotják a csapatot, akik csak egy hosszas előválogatás után lehettek tagjai ennek a neves együttesnek. A tánctársulat hazai szereplői mellett a külföldről (Japán, USA, Grúzia,) érkezett legkiválóbb táncos szólisták közreműködnek az együttesben, akik nívós nemzetközi balett versenyeken is bizonyították rátermettségüket. A balett együttes élén 1998-tól – 2005-ig

Valery Kovtun

majd a későbbiekben

Victor Litvinov

állt. Jelenleg a híres, kitüntetett ukrán táncművész Tatjana Borovik igazgatja a világhírű társulatot. A nemzetközi palettán is óriási sikert aratott együttes fesztiválokon, és Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Svájc, az Egyesült Királyság, Szlovénia, Románia, Japán, Kanada legnagyobb színpadai után most Magyarországon teszi ismét tiszteletét. Biztosak lehetünk abban, hogy nem mindennapi, hagyományőrző, eredeti klasszikus balettelőadás részesei lehetünk, ahol a legjobban képzett táncművészek kalauzolnak el minket a Hattyúk tava varázslatos birodalmába. Szereposztás: Odetta/Odilia -

Balaban Khristina, Bondarenko Oksana, Nagasawa Mie

Zigfrid (prince) -

Lagunov Evgeny, Sukhorukov Nikita

Rotbard - Sukhorukov Nikita, Sinyavsky Mikhail Pas-de-trois -

Kawasaki Akari, Nagasawa Mie, Voronova Alisa, Balaban Khristina, Bondarenko Oksana, Lagunov Evgeny, Tristan Vladimir, Sinyavsky Mikhail

A november 30-i két előadásra már jegyek válthatók, a darabot a nagyszínházban mutatják be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.