Közélet

Trolibotrány: a CVU újabb kérdései a járműbeszerzés kapcsán (FRISSÍTVE)

Trolibotrány: a CVU újabb kérdései a járműbeszerzés kapcsán (FRISSÍTVE)

2014. szeptember 22., hétfő
Trolibotrány: a CVU újabb kérdései a járműbeszerzés kapcsán (FRISSÍTVE)
piros_troli0_gs

A Civil Városi Unió a múlt héten jelentett meg közleményt a piros trolik beszerzésével kapcsolatban hat kérdést intézve Botka Lászlóhoz. A KDNP helyi elnöke, Haág Zalán is kérdéseket tett fel a városvezetőnek, amit újabb nyilatkozatok követtek a városháza, illetve a korábbi SZKT-igazgató részéről. Most a CVU válaszol az eddigi reakciókra, illetve Dózsa Gábor korábbi SZKT-ügyvezető ismegszólal.

A múlt héten sajtónyilatkozatban bírálta a szegedi trolitendert a Civil Városi Unió, mely azt állította, akár 1 milliárd forintot is bukhatott ezen az önkormányzat, hiszen Budapest az idén jóval olcsóbban szerezhet be a szegedihez hasonló kategóriájú, alacsonypadlós, csuklós trolibuszt. Hat kérdést intézett

Botka László

szocialista polgármesterhez a CVU a sajtóban megjelent anyagában:

1. Hogyan kerülhetett annak idején egy offshore cég magyarországi képviselője a Szegedi Közlekedési Társaság élére?

2. Hogyan lehetett ilyen közbeszerezést kiírni?

3. Ki vezette a közbeszerzési tárgyalásokat?

4. Miért választotta a városvezetés a legdrágább megoldást?

5. Ki járt jól ezzel az ügylettel?

6. Mi mindenre futotta volna még a közel 1 milliárd forintból?

Hozzátették: „annyi már most bizonyos, hogy Szeged a budapesti áron kaphatna még 5 csuklós vagy akár 6 szóló trolibuszt, vagy további 2 új PESA villamost az eltékozolt közpénzből. A városvezető hozzáértése, érdekérvényesítő képessége tehát azonnal megkérdőjelezhető! A történtek után indokoltnak tartjuk a beszerzés körülményeinek tisztázását és az érintettek azonnali válaszát”.

A szegedi KDNP kérdezett, de érdemi választ nem kapott

„Egymilliárdot bukott Szeged a trolibeszerzésen!” – ezt már a KDNP szegedi elnöke,

Haág Zalán jelentette ki sajtótájékoztatóján

, amelyen három kérdést intézve Botka Lászlóhoz. „Miért került egy szegedi trolibusz 800 ezer euróba? Ismerte-e a város első embere a trolibusztender minden részletét? Ha igen, akkor mivel magyarázza azt, hogy egymilliárd forinttal drágábban szerezték be ezt a tizenhárom járművet, mint amennyi indokolt lett volna?” – intézte Botka László polgármesterhez kérdéseit Haág. Hozzáfűzte, ha a városvezető nem ismerte a részleteket, akkor vizsgálja ki, hogy ki a felelős az indokolatlanul magas árú beszerzésért, és tegye meg a szükséges lépéseket. Emlékeztetett, egy 2009-2010-es közbeszerzésről van szó, akkor még MSZP-s többség volt a közgyűlésben. Arra is kíváncsi a szegedi KDNP, milyen módon kívánják megtéríteni az egymilliárdos kárt, mely összegből akár újabb trolikat is lehet vásárolni. Botka László polgármester nem szólalt meg az ügyben, a városháza részéről

Vécsey Ágnes

sajtófőnök közleményben reagált, melyben visszautasította a vádakat. Mint írta, a trolibeszerzés nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárásában a város az Ikarus-Skoda konzorciumtól szerezte be az önjáró, alacsonypadlós járműveket. „A helyi Fidesz másfél évig többszöri feljelentéssel akadályozta a járművek leszállítását, ezért érkeztek a tervezettnél másfél évvel később az új járművek” - írta. Múlt hét pénteken

Haág Zalán KDNP-s politikus ismét megszólította Botkát

, megjegyezve, hogy „a csütörtökön a városháza sajtósa által kiadott nyilatkozat továbbra sem ad választ azokra a kérdésekre, melyekre a szegediek joggal várnak sürgősen feleletet. Ez a Szeged városához méltatlan, tartalmában és stílusában a szegedieket lenéző közlemény igyekszik elterelni a figyelmet arról a tényről, hogy az önkormányzat legalább egymilliárd forintot bukott a piros trolik méregdrága megvásárlásán. Emellett azt a hamis látszatot akarja kelteni, mintha nem a Botka László polgármester által irányított MSZP-s többségű közgyűlés idején (2009-2010-ben) történt volna ez a szegediek számára hátrányos biznisz”. Hazág szerint az, hogy formailag rendben zajlott a közbeszerzési eljárás, még nem ad magyarázatot arra, miért kerültek a trolik darabonként legalább 70 millió forinttal többe, mint az indokolt lett volna. Haág Zalán az alábbi kérdésekre vár választ Botka Lászlótól:

1. Miért került egy szegedi trolibusz 800 ezer euróba (kb. 250 millió forint), vagyis miért volt drágább 220 ezer euróval (kb. 70 millió forinttal), mint az a hasonló kategóriájú jármű, amit Budapest idén tervez beszerezni? 2. Ki a felelős azért, hogy Szeged városa csaknem 1 milliárd forintot bukott ezen a troliüzleten? Ki járt jól ezzel az ügylettel? 3. Ismerte-e a város számára előnytelen trolibusztender minden részletét a polgármester, avagy most jutott tudomására az egymilliárd forintos pluszkiadás? Ha tudott róla, magyarázza meg, mi indokolta az egymilliárd forinttal drágább járműbeszerzést! Ha különös módon most jutott a fenti információk birtokába, indít-e vizsgálatot, hogy megtalálja az előnytelen trolibiznisz felelőseit? Mit kíván tenni annak érdekében, hogy megtérüljön a várost, illetve a szegedieket ért egymilliárd forintos kár?

Reagált Dózsa is, amire a CVU ismét közleménnyel válaszol

Minderre reagált a sajtóban

Dózsa Gábor is

, aki a trolirender idején az SZKT ügyvezetője volt, aki a helyi napilapban megjelent cikkben utasította vissza a CVU állításait. Ezzel kapcsolatban hétfőn „Troli újratöltve – Válasz a reagálásokra” címmel közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Civil Városi Unió.

CVU: Troli újratöltve

„Ahogyan az elmúlt évek során egyetlen érdemi cáfolat sem érkezett a városházi illetékesektől írásainkra, úgy most sem kaptunk válaszokat kérdéseinkre. A sajtófőnöki nyilatkozat első része, mely szerint

„a troli beszerzés nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárásában a város az Ikarus-Skoda konzorciumtól szerezte be az önjáró, alacsonypadlós járműveket”

, tényszerűen igaz, ám semmi új információt nem tartalmaz. A második rész, mely szerint „a döntés meghozatalában az uniós szervek képviselői is részt vettek”, nem más, mint csúsztatás. A közbeszerzési értesítő szerint ugyanis az EKB csupán a közlekedési nagyprojekt támogatásáról döntött, nem pedig a troli beszerzésről:

„Az Európai Közösségek Bizottsága 31.3.2009.-ben kelt C(2009) 2197. sz. határozatával ugyancsak elfogadta a "Szeged elektromos közösségi közlekedésfejlesztése" nagyprojekt támogatását.”

Ami Dózsa Gábor reagálását illeti: A „Szeged elektromos közösségi közlekedésfejlesztése” nagyprojekt pályázati felhívása 2009. márciusában került meghirdetésre.

Dózsa Gábort

2008. szeptember 15-től

hatalmazták meg a ciprusi bejegyzésű Bus Tech Kft. teljes ügyvezetői jogkörével

. 2009. 10. 16-i keltezésű az a társasági szerződés, mellyel

Emil Bêlák (egyébként a SZKT beszállítója) és a Bus Tech Kft. megalapítja a TRAM TECH Kft-t

, melyben a Bus Tech 90 %-os részesedéssel bír. Végül a

TRAM TECH Kft. és a Tornádó Kft. hozza létre a TT TRAM Járműgyártó és Tervező Kft-t, mely indult a trolitenderen

. (A cég a tendert követően, 2010. áprilisában végelszámolással megszűnt.) Bár a TT TRAM nem nyert (a pályázat eredménytelenül zárult – egyes információk szerint a fent vázolt tulajdonosi háttér a többi pályázónak is tudomására jutott, és esetleg ez lehetett a tender érvénytelenné nyilvánításának az oka?), azért felmerül néhány kérdés: Vajon etikus volt-e Dózsa Gábor viselkedése?

Összeférhetetlen volt-e az SZKT ügyvezetői pozíciója és a Bus Tech Kft-ben viselt megbízatása?

Tájékoztatta-e erről az önkormányzat illetékeseit, Nagy Sándort és Botka Lászlót? Mint Dózsa írja, a bíráló bizottságnak nem volt tagja. Ez igaz, mint ahogy az is, hogy annak t

agja volt Dózsa közvetlen beosztottja, az SZKT gazdasági vezetője

. Szintén Dózsa hivatkozik arra, hogy a projektet a magyar közreműködő szervezet ellenőrizte, ám a fenti összefonódásokat természetesen nem, hiszen arról nem volt tudomása.

„Hazugság, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. élére offshore cég képviselője került, mert nem képviseltem és nem képviselek semmilyen offshore céget, és tulajdonomban sincs és nem is volt.” – írja a Délmagyarban közzétett reagálásában Dózsa Gábor.

Majd így folytatja: „Ciprus ugyanis, ha nem tudnák, az Európai Unió része…Az Európai Unió területén nem lehet offshore céget alapítani, és nincsenek is ilyenek.” Dózsa Úr figyelmébe ajánljuk az offshore cég definícióját: Az offshore angol kifejezés szó szerinti jelentése: parton túli, parton kívüli. Azon vállalatok tartoznak ebbe a kategóriába, melyek a cégbejegyzés országában nem folytatnak tevékenységet. Ciprus egyébként az offshore helyszínek listáján előkelő helyen szerepel, függetlenül EU-s tagságától. Dózsa Gábor további érvei is könnyen cáfolhatóak: Mint írja, a budapesti trolitender kiírása 108 db-ra szól. Ezzel szemben 10 csuklós és 14 szóló járműre írták ki a pályázatot (erre szabták meg az ajánlati ár limitet is, ami 3,4 milliárd Ft), valamint csupán opciósan további 84 db-ra, ami azért nem ugyanaz. A gyártó szempontjából ez egy biztos 24 db-os és egy bizonytalan összetételű, maximum további 84 db-os lehetőség, amire alapanyag és gyártókapacitás terén is fel kell készülnie a határidők miatti kockázatokat is bevállalva. Dózsa Gábor ezen érve tehát joggal nevezhető csúsztatásnak. Talán érdekes megnézni a szegedi beszerzés árainak alakulását: -Az első kiírásában még 10 db-ra 432.169 EUR/db árat tervezett a kiíró SZMJV-SZKT, amihez akkor igencsak köze volt Dózsa Gábornak. - A második kiírásban még mindig 10 db-ra, már 593.000 EUR/db árat terveztek. -A harmadik körben már 10+5 db (opciósan) 627.000 EUR/db (15 db-ra) terveztek, amiből azután lett 799.500 EURx13 db érdekes matematikával. (627.000x15/13=723.462 EUR) Összehasonlításul: A budapesti tenderen például az Ikarus-Trolza konzorcium ajánlati ára 477.793 EUR a csuklós és 331.226 EUR a szóló járművekre, vagyis a kettő együtt alig 9000 EUR-val drágább, mint az 1 db szegedi 799.500 EUR-ós csuklós!” – zárul a Civil Városi Unió közleménye.

Dózsa Gábor: Minket irigyelnek a pestiek

Az ügyben felkerestük Dózsa Gábor korábbi SZKT-ügyvezetőt is, aki az alábbi nyilatkozatot juttatta el portálunkhoz:

Tekintettel arra, hogy a CVU közleménye nem tartalmaz újdonságot a Délmagyarországban 2014. szeptember 18-án megjelentetett politikai hirdetéshez képest, kérném, hogy az ott megjelent közleményemet tegyék közzé!

"Több mint fél milliárdba kerültek a FIDESZ és pártkatonáinak alaptalan és aljas feljelentései a szegedi adófizetőknek a piros trolik beszerzésénél. Lassan már meg kellene szoknom, hogy kampány idején össztűz alá vesz a hatalmat megszerezni akaró politika. 2010-es kampány időszakában naponta tartott a FIDESZ sajtótájékoztatót és tett büntetőfeljelentést ellenem. Szeretném tájékoztatni Szeged lakosságát, hogy már az

összes hatóság nyomozott és vizsgálta az ellenem felhozott vádakat. Soha semmilyen eljárás sem állapított meg még szabálytalanságot sem, nemhogy bűncselekményt.

Ez azonban nem zavarja az aljas vádaskodókat, hogy újabb koholt vádakkal álljanak elő. Tisztelt szegedi FIDESZ! Önök hülyének nézik a polgárokat, ha azt gondolják, hogy a kampányban előszedett vádakat elhiszik az emberek. Október 12. után pedig ismét „rendes polgár” leszek négy évig. 2018-ban pedig ismét kitalálnak ellenem valamit? Szeretném Önökkel közölni, hogy betelt a pohár. Megalapozatlan vádjaikat a nyomozóhatóságok és a bíróság előtt kell, hogy igazolják. Felháborítónak tartom, hogy a politikai gerinctelenségnek nincs határa, hogy Önök eszköznek használnak aljas játszmáikban. Amikor az egyik képviselőjüket 2010-ben megkérdeztem, hogy mi ez a hadjárat, akkor vörös fejjel mondta, hogy „Nem Te vagy a célpont, hanem Botka, te csak a tűzvonalban állsz.” Valótlant állítanak, hogy „ a Budapesti Közlekedési Társaság a hasonló paraméterű Solaris-Škoda trolikat idén 580 ezer euróért vásárolhatja meg.” A BKV semmilyen trolibuszokat sem vásárol és egy darabig nem is fog. A közbeszerzési eljárásokat a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. írta ki, már a harmadikat. Ha végre valamelyik eredményes lesz, akkor a BKK fogja megvásárolni a trolibuszokat. Egyenlőre azonban nincs eredményesen lezárult eljárás, csak jogorvoslati kérelmek és bírósági peres tárgyalások sokasága. Így jelenleg a pestiek maximum „irigyelnek” bennünket, hogy Szeged utcáin már járnak az új korszerű alacsonypadlós, klimatizált trolibuszok, míg Budapesten még az sem biztos, hogy lesz-e eredményes beszerzés, ha igen akkor a három közül melyik tender ajánlattevőjével köthetnek szerződést, mert még ez is kérdéses. A Škoda-Solaris konzorcium egyébként közel 700 ezer Eurós darabáron tett ajánlatot ezen közbeszerzési eljárás keretében 2013 év végén. Az almát az almával hasonlítsuk össze! A szegedi tender, melyet a Ikarus–Škoda konzorcium nyert, és minden vizsgálat szerint szabályos volt, 2010-ben került lebonyolításra. Más feltételeket tartalmazott, mint a jelenleg is folyó budapesti. Mások a műszaki előírások, mások a járművek melletti egyéb szállítások és szolgáltatások és ami a leglényegesebb, hogy 108 darab szállítására kellett Budapesten ajánlatot tenni, nem 13-ra mint Szegeden. Arról természetesen nem a kiíró tehet, hogy Szeged darabszámát üzletileg nem tartotta ajánlattételre érdemesnek a Solaris gyártó. A szegedi ár nem magas, hanem megfelelt az akkori piaci áraknak. Hasonló műszaki tartalmú járműveket Limognes 850 ezer Euró, Modena 796 ezer Euró, Lausanne 780 ezer Euró, Róma 888 ezer Euró darabáron szerzett be. Tudják mi került sok száz milliójába a szegedi adófizetőknek? Az Önök és párt-droidjaik alaptalan feljelentései, ami miatt két évet csúszott a trolibuszok leszállítása. Kérdéseikre válaszolva: - Hazugság, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. élére offshore cég képviselője került, mert nem képviseltem és nem képviselek semmilyen offshore céget és tulajdonomban sincs és nem is volt. - A közbeszerzési eljárást annak minden dokumentumát a magyar közreműködő szervezet ellenőrizte, melyben 2010 óta az Önök által kinevezett vezetők ülnek, így kérdezzék Őket. - A közbeszerzési eljárásokban a Szeged Város és az Uniós ellenőrző szervek által delegáltak vettek részt, a végső javaslatot a bíráló bizottság tette, melynek a trolibusz beszerzés kapcsán

nem voltam tagja.

- Hazugság, hogy a „városvezetés a legdrágább megoldást” választotta, mert az olcsóbb ajánlat lett kihirdetve győztesnek, és nem a városvezetés, hanem a bíráló bizottság által. - Szeged város polgárai jártak jól ezzel az „ügylettel” mert korszerű trolibuszokkal közlekedhetnek, melyek árát nagy részben az Európai Unió fizetette. - A kitalált egy milliárd forint semmire se lenne elég, mivel Önök még azt sem tudták kilobbizni, hogy Szeged városa a megmaradt KÖZOP pénzekből felújíthassa a 4-es villamos külső szakaszát. Tisztelt Politikus Urak! Ha hazudnak, legalább hihetően tegyék! Miért nem találtak ki egy Kajmán vagy Seychelle szigeti offshore céget, az hihetőbb lett volna. Ciprus ugyanis, ha nem tudnák, az Európai Unió része. Így amit állítanak olyan, mintha például magyarországi offshore cégekről beszélnének. Az Európai Unió területén nem lehet offshore céget alapítani és nincsenek is ilyen cégek. Csak mellékesen meg szeretném kérdezni Önöket, nagy „leleplezőket”, hogy kivel játszottam volna össze? Talán az Ikarus FIDESZ közeli tulajdonosával? Ugye ezt Önök sem gondolják komolyan?" - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.