Kultúra

Színházak éjszakája - Kulturális intézetek vezetői és színházigazgatók folytattak eszmecserét

Színházak éjszakája - Kulturális intézetek vezetői és színházigazgatók folytattak eszmecserét

2014. szeptember 20., szombat
Színházak éjszakája - Kulturális intézetek vezetői és színházigazgatók folytattak eszmecserét

A jövőbeli együttműködési lehetőségekről, tervekről és elképzelésekről folytattak megbeszélést a Magyarországon működő kulturális intézetek vezetői, a magyar teátrumok igazgatói és a nagykövetségek kultúrdiplomatái szombaton, a színházak éjszakája program részeként.

Az első alkalommal megrendezett fórum igazi jelentősége az, hogy párbeszéd kezdődött a színházi szakma képviselői között a Budapestre akkreditált szakdiplomaták és a különböző kulturális intézetek vezetőinek jelenlétében - közölte az eseményen részt vevő

Balatoni Monika

, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára az MTI-vel a helyszínen. Kiemelte: a kérdés az, hogy miként lehet olyan keretrendszert kiépíteni, amelyben megvalósulhat többek között az intézmények közötti folyamatos előadás-csere, a művészek cseréje, a közös évadok, közös produktumok tervezése és létrehozása. Véleménye szerint Kelet-Európában nincsenek nyelvi korlátok, hiszen a színházi nyelvi kultúra jól működik. Úgy véli azonban, hogy a magyaroknak kisebbrendűségi érzésük van azzal kapcsolatban, hogy "a mi nyelvünk nem világnyelv, csak mi értjük". Hozzáfűzte, hogy ez egyfelől értékteremtő lehet, másfelől viszont nem fenntartható bezártságot okoz. Úgy, ahogy az országhatáron belül már kialakult az a gyakorlat, hogy több vidéki színház összfogásából létrejön egy közös előadás, amelyet több helyen is eljátszanak, létre tud jönni hasonló együttműködés a nemzetek között is, ami igazi nemzetközi fórumokat tud teremteni - mondta. "Az lesz majd az igazi érték, amikor intézmények együttműködésében, európai uniós pénzek lehívásával olyan közös tartalmakat tudunk létrehozni a színházi kultúrában is, amely többpólusú" - hangsúlyozta. Hozzátette: a másik nagy kérdés, hogy hiszünk-e a piacképességünkban, a magyar színházi kultúra megújítható rendszerében, "saját formanyelvünk megalkotásában". Balatoni Monika szerint be kell fogadni más országok izgalmas és felfedezendő formanyelvét is, "de el kell fogadtatnunk a sajátunkat is". "Amíg a szakma nem teremt konszenzust, amíg nem promotálja ezt megfelelően, és nem hisz abban, hogy ez világszínvonalú érték lehet, addig nehéz a képviseletük külföldön" - hangsúlyozta. Az eseményen a kultúrdiplomácia képviselői mellett 22 kulturális intézmény vezetője, valamint a színházak éjszakáján részt vevő 27 teátrum igazgatója volt jelen - ismertette a részleteket Komáromi György, a színházak éjszakája projektigazgatója. Elmondta, hogy az összejövetel egyik apropója az volt, hogy - mivel külföldi társulatok magyar fogadásával, valamint külföldi kapcsolatokkal, szereplésekkel mindegyik színház foglalkozik - meghívják azokat az érintetteket, akik a külföldi kapcsolatok építésében segíthetnek a magyar színházaknak. A rendezvényen részt vettek a Magyarországon akkreditált kulturális intézmények, az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete Egyesülete tagjai, (EUNIC) mások mellett a cseh intézet, a lengyel intézet, a British Council, az észt intézet, az Osztrák Kulturális Fórum, valamint a Japán Alapítvány, az Izraeli Kulturális Intézet, a svéd, a görög és a szlovén nagykövetségek képviselői is - tájékoztatta az MTI-t

Huszár Sylvia

, a színházak éjszakája projekt-menedzsere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.