Közélet

Szerdától bormustra a Dóm téren

Szerdától bormustra a Dóm téren

2014. szeptember 15., hétfő
Szerdától bormustra a Dóm téren
DSC_1848

A 19. századi hagyományokat felelevenítve szüreti mulatsággal kezdődik szerdán délután a negyedik őszi bormustra. A Dóm téren több mint hetven borász kínálja nedűit, mellettük kézművesek és vendéglátósok települnek ki a térre, ahol az egyik faházban az első világháborúhoz kapcsolódó tárlat fogadja a vendégeket.

Szeged hat egykori szőlőtermelő területeiről szekéren szállítják a szőlőt az impozáns szüreti mulatságra szeptember 17-én, majd a Széchenyi tértől közösen vonulnak tovább a Dóm térre, ahol szüreti bál kezdődik.

Licsicsányi Ilona

, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy minden eddiginél több borász jelentkezett be a Bor térre, közülük hetvennek tudtak helyet biztosítani a szerdán kezdődő őszi bormustrára. A cél ezúttal is a kulturált borfogyasztás népszerűsítése. „A tavaszi borfesztiválon kétszer annyi üvegpohár fogyott, mint korábban, ez is jelzi, egyre igényesebbek a borkedvelők, hogy miből is kóstolják meg a termelők borait” – fűzte hozzá. Elmondta, ezúttal is kétféle pohárral készülnek, egy Szeged címerével ellátott visszaválthatóval és egy fesztiválpohárral, melynek megvásárlói tombolasorsoláson vesznek részt. Előbbit háromszáz, utóbbit pedig ötszáz forintért vehetik meg a Dóm térre kilátogatók. Keresik továbbá a fesztivál legmosolygósabb, legbarátságosabb, a legszebb és legbeszédesebb borászát is. Licsicsányi Ilona elmondta, megéri szavazni, hiszen a játék résztvevői között ajándékokat sorsolnak ki a szervezők. Két színpadon helyi zenészek és fiatal tehetségek lépnek fel, lesz táncház és prímás találkozó, de koncertezik például zenekarával

Veres Mónika

, a Komoly Férfiakkal kiegészülve

Bornai Tibor

és

Malek Andrea

is.

Cseh Tamás

emlékestet is rendeznek,

Mohamend Fatima

is színpadra lép, a zárónap sztárvendége pedig

Chalie

lesz.

46-os pihenő – első világháborús kantin a zenélő óránál

A hagyományokhoz híven egy kiállítás is kapcsolódik a fesztiválhoz, a téren a zenélő óra alatt az egyik faházban a száz esztendeje kirobbant első világháborúhoz kapcsolódó kiállítást rendeztek be.

Szanka József

, aki több mint három évtizede gyűjt katonai régiségeket portálunknak elmondta, a fronton harcoló katonáknak pihenőket építettek ki. „Mind fizikailag, mind pszichikailag megterhelték a katonákat a harcok, a pihenőket azért hozták létre, hogy ott kikapcsolódjanak, szórakozhassanak. Volt ott kártyaszoba és tekebajnokságot is rendeztek, lehetett beszélgetni és italozni, és onnan írhattak levelet családjuknak. A katonák közül sokan nem tudtak írni és olvasni, így a bajtársak írtak helyettük. Környékünkről is több tanyasi tanító volt kint a fronton, ők segítettek a többieknek” – magyarázta Szanka József. A

Mód László

,

Simon András

és Szanka József által összeállított tárlaton a harctéri étkező és ivóhelyiségek hangulatát próbálták megidézni, a fényképeken többek között italozó, kikapcsolódó katonákat is láthatunk a korabeli használati tárgyak és képeslapok mellett. Érdekesség, hogy a 1915 után hadifoglyokat, zömében oroszokat helyeztek ki a helyi gazdaságokba, ezzel próbálták enyhíteni a férfi munkaerő hiányát.

Hagyományos szüreti mulatsággal nyit a bormustra

A szervezők minden évben próbálták belopni a népi hagyományokat is a Bor tér forgatagába, idén egy szüreti mulatsággal nyílik meg a bormustra. Mód László néprajzkutatótól megtudtuk, egykor Szeged több pontján is termeltek szőlőt, innen van például a Franciahögy elnevezés, de Tarjánban, Makkosházán, Alsóvároson és Újszegeden is több szőlőskert volt egykor, mintegy félkörívben ölelve körül az akkori várost. A feketeföldbe ültetett szőlőt több helyen kukoricával váltották fel, később pedig a filoxéravész tizedelte meg a szőlőállományt. Mód László elmondta, Szeged környékén főként kadarkát termesztettek, melyből többnyire siller borokat készítettek, míg a fehér fajták közül a magyarka vagy más néven szlanka jellemezte a szegedi nagytájat, ahol az 1880-as évektől jelent meg a kövidinka. Akkoriban minden évben szüreti mulatságokat is rendeztek, melyekkel kapcsolatban a néprajzkutató hangsúlyozta, nem népünnepély-jellegűek voltak, hanem egy-egy közösséghez kapcsolódtak, például az iparosokhoz, nőegyletekhez. Kérdésünkre Mód László elmondta, pontos koreográfiája volt ezeknek a mulatságoknak, szőlőfürtökkel feldíszítették a termeket, és tisztségviselők, például a högygazda és a csőszök szigorúan figyelték tánc közben a párokat. Erre azért volt szükség, mert a táncosoknak az volt a feladata, hogy lopjanak a szőlőből, és akit rajtakaptak, annak ki kellett fizetnie. A befolyt összeget a bál megrendezésének költségeire fordították, abból fizették ki például a zenészeket.

Simoncsics Pál

, a Délikert Möndörgő Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, a szerdai szüreti mulatásgon csőszlegények és högygazda is lesz műsorukban, melybe a közönséget is bevonják. Pénteken Dugonics téren a nemzetközi autómentes naphoz kapcsolódóan a színpadokon már délelőttől szórakoztató programok várják a fiatalokat, de lesz bringás reggeli, míg a Napfény Parkban baleseti szimulációt tartanak a Szegedi Városkép Kft. és a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete koordinálásával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.