Sport

Női futball: élre állt a SZAK

Női futball: élre állt a SZAK

2014. szeptember 22., hétfő
Női futball: élre állt a SZAK
szvse_morahalom_noi_mj020

A harmadik fordulót bonyolították le a megyei női bajnokságban, a játéknapot követően a tabella élére állt a Szegedi AK, amely immáron egyedüli csapatként vezeti a bajnokságot.

A harmadik körben a Mezőberényi FC volt szabadnapos, így az eddig jól szereplő berényiek pihentek a hétvégén. A forduló szombaton a Csanytelek-Csengele találkozóval indult, a két, eddig pont nélkül álló csapat mérkőzésén a vendég Csengele szerzett vezetést, az első félidő utolsó harmadában a tavalyi A-csoportos gólkirály,

Becsei Ibolya

találatával.

Somodi Balázs

együttese azonban még a félidő vége előtt egalizálni tudott köszönhetően

Kovács Szabina

góljának. A fordulást követően nagy küzdelemben végül a 76. perc hozta meg a döntést a meccsen:

Szabó Evelin

gólja már azt jelentette, hogy a Csanyteleknél volt az előny, amire viszont nem volt válasza a Csengelének, a csanytelekiek örülhettek első pontjaiknak, míg a Csengele a második bajnokiját is elvesztette. A vasárnapi mérkőzések közül nem született gól a Dorozsmai Bombázók-Kistelek mérkőzésen, így mindkét gárda továbbra is lőtt gól nélkül áll, a 0-0-s döntetlennek köszönhetően pedig egyaránt első pontjait szerezte meg minkét csapat. A múlt heti kényszerszünetet követően a Szegedi VSE a Komlósi Trans Baktó ellen lépett pályára, és aratott sima győzelmet. Már a negyedik percben megszerezte a vezetést a SZVSE

Soós Andrea

góljával, a 27. percre pedig már ki is alakult a félidei 5-0-s eredmény. A második félidőben még néggyel tudta megtoldani előnyét

Molnár Zoltán

csapata, amely így 9-0-ra nyert a Baktó ellen, így hat ponttal, kapott gól nélkül áll, a Csanytelek elleni elmaradt mérkőzésről pedig később döntenek. A St. Mihály FC első hazai mérkőzésén a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadta, és igen korán, már a harmadik percben hátrányba került

Jesenszki Dóra

gólja után.

Dékány Dóra

20 perccel később egalizálni tudott, azonban úgy tűnik,

Deák Biankának

idegenben megy a góllövés: a nyitófordulóban Nagymágocson lőtt dupláját követően ezúttal egy mesterhármassal döntötte el a mérkőzést csapata javára, és bár

Kálmán Edina

még szépíteni tudott a St. Mihály részéről, 4-2-re nyerni tudott a HFC. A forduló rangadója két, eddig 100%-os csapat mérkőzése volt, a Nagymágocs és a Szegedi AK is hibátlanul vette az eddigi akadályokat. Tíz percet sem kellett várni az első gólra,

Vékes Vivien Dzsenifer

találatával megszerezte a vezetést a SZAK,sőt, előnyét meg is tudta duplázni a félidőig a 41. percben szerzett

Fehér Zsuzsanna

-gólnak köszönhetően, ezzel pedig kialakult a félidei és egyben a végeredmény is, hiába küzdött a második félidőben a Nagymágocs, a SZAK ezt is behúzta, így 9 ponttal egyedüli csapatként, kapott gól nélkül áll a tabella élén.

Megyei női bajnokság 3. forduló:

Csanytelek SC - Csengele KSE 2-1

Gól: Kovács Szabina, Szabó Evelin ill. Becsei Ibolya.

Nagymágocs - Szegedi AK 0-2 Gól:

Vékes Vivien Dzsenifer, Fehér Zsuzsanna

Dorozsmai Bombázók - Kisteleki TE 0-0

Komlósi Trans Baktó SC - Szegedi VSE 0-9.

Gól: Fodor Beáta (3), Szűcs Enikő (2), Soós Andrea, Nádudvari Julianna, Szántó Adrienn, Galicz Andrea.

St. Mihály FC - Hódmezővásárhelyi FC 2-4

Gól: Dékány Dóra, Kálmán Edina ill. Deák Bianka (3), Jesenszki Dóra.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szegedi AK 3 3 0 0 20 0 20 9
2. Szegedi VSE 2 2 0 0 11 0 11 6
3. Mezőberényi FC 2 2 0 0 9 1 8 6
4. Nagymágocs SE 3 2 0 1 6 4 2 6
5. Hódmezővásárhelyi FC 3 2 0 1 8 7 1 6
6. Csanytelek SC 2 1 0 1 2 3 -1 3
7. Kisteleki TE 2 0 1 1 0 1 -1 1
8. Dorozsmai Bombázók 3 1 0 2 0 8 -8 1
9. Csengele KSE 2 0 0 2 1 4 -3 0
10. St. Mihály FC 2 0 0 2 3 7 -4 0
11. Komlósi Trans Baktó SC 2 0 0 2 0 25 -25 0

A megyei női bajnokság 4. fordulójának programja:

szeptember 27., szombat 10:00

Komlósi Trans Baktó SC - Csengele KSE

15:00

Hódmezővásárhelyi FC - Mezőberényi FC.

szeptember 28., vasárnap 10:00

Szegedi VSE - Nagymágocs, Kisteleki TE - St. Mihály FC

13:00

Szegedi AK - Dorozsmai Bombázók. A Csanytelek SC szabadnapos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.