Közélet

„Nem vagyunk egyedül” – szomszédhívót kaptak újszegedi nyugdíjasok + FOTÓK

„Nem vagyunk egyedül” – szomszédhívót kaptak újszegedi nyugdíjasok + FOTÓK

2014. szeptember 5., péntek
„Nem vagyunk egyedül” – szomszédhívót kaptak újszegedi nyugdíjasok + FOTÓK
ujszeged10_gs

Hasznos információkkal és elektronikus szomszédhívóval látták el az Alsó Kikötő sor nyugdíjasklubjának tagjait a Csongrád megyei áldozatvédelmi projekt keretében.

Újszegedi nyugdíjasoknak tartottak előadást az Alsó Kikötő sori nyugdíjasklubban, ahol

Német Ferenc

, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke azt hangsúlyozta, különös figyelmet érdemelnek a szépkorúak, akik a fiatalabb generációkért dolgoztak, ezért is kötelessége mindenkinek figyelni rájuk. A közbiztonság javításával kapcsolatban elmondta, Budapesten, a VIII. kerületben térfigyelő kamerákat szereltek fel, s így töredékére csökkenté például a gépjárműfeltörések száma. Német Ferenc szerint érdemes lenne Szegeden is több helyre, így például Újszegedre is térfigyelő kamerarendszert telepíteni. A hat évvel ezelőtt

Kothencz János

által életre hívott L.É.T. Egyesület, vagyis a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása azt a feladatot vállalta fel eleinte csak a tarjáni panelkörzetben, hogy küzd az elszemélytelenedés ellen, mindent megtesznek azért, hogy az idős, sokszor magányos lakók ne érezzék magukat egyedül. Éppen ezért közösségi házat üzemeltetnek, nyugdíjasklubjaik vannak, és legfőbb céljuk, hogy mindegyik szegedi lakótelepre eljusson szemléletmódjuk, és mindenhol meghonosodjon az idősekről való törődés, gondoskodás és fokozott odafigyelés. Újszegeden Kothencz János, aki a Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje a nyugdíjasklub-hálózat fejlesztését szorgalmazta, mint elmondta, fontos lenne, hogy állandó klubok legyenek, melyeket a nap bármely szakában felkereshetnek a szépkorúak. Német Ferenc arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a „Csongrád megyei összefogás az áldozattá válás megelőzése és az áldozatsegítés érdekében” nevű (TÁMOP 5.6.1.C-11/2-2011-0023) projektben három konzorciumi partner és négy együttműködő szervezet dolgozott két éven keresztül. A Csongrád Megyei Kormányhivatal mellett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Csongrád Megyei Szervezete, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Csongrádi Református Egyházmegye, a L.É.T. Egyesület, továbbá a Szegedi Tudományegyetem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.