Közélet

Mintegy ezer ember védekezett éjszaka a részben tetőző Muránál

Mintegy ezer ember védekezett éjszaka a részben tetőző Muránál

2014. szeptember 16., kedd
Mintegy ezer ember védekezett éjszaka a részben tetőző Muránál

Mintegy ezer ember vett részt az árvízi védekezési munkálatokban Mura menti településeken, a folyó éjszaka Letenyénél már tetőzött - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nagykanizsán működő régiós irányító törzsének szóvivője kedden az MTI-t.

Mukics Dániel

elmondta: a Mura Letenyénél - ahol 1972-ben 514 centis rekordot mértek - éjfél előtt tetőzött 548 centiméteren, reggel hat órakor pedig 541-et mutatott a vízmérce. Murakeresztúron - ahol szintén 1972-ben volt a legmagasabb, 568 centiméteres a vízállás - még emelkedik a vízszint, és kora reggel 584 centit mértek. Molnáriban és Murakeresztúron még tovább építik az ideiglenes gátakat, de éjszaka Kerkaszentkirályon, Muraszemenyén, Murarátkán, Tótszerdahelyen és Letenyén is jelentősebb védekezési munka zajlott. Mintegy 65 ezer homokzsák felhasználásával erősítették az ideiglenes védműveket, gátszakadás vagy más komolyabb gond sehol nem volt, a folyót sikerült a medrében tartani. A védekezést mindenhol katasztrófavédelmi tisztek irányítják, a tűzoltók mellett sok rendőr és önkéntes is van a térségben - jelezte a katasztrófavédelmi szóvivő. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a Mura áradása miatt veszélyeztetett településeknél a katasztrófavédelmi és vízügyi szakemberek munkáját zalai rendőrök, készenléti rendőrök, polgárőrök és önkéntesek segítik. A térségbe kétszázötven rendészeti szakközépiskolást is vezényeltek. A Zala Megyei Védelmi Bizottság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megyei kormányhivatal állományából éjszaka nyolcvankét önkéntest vittek a védekezés helyszíneire, és még háromszázan készen állnak erre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.