Közélet

Mintamenza program indult Bordányban

Mintamenza program indult Bordányban

2014. szeptember 1., hétfő
Mintamenza program indult Bordányban

A mai nappal Bordányban is elindult a Mintamenza Program! Nagyközségünk Önkormányzata szeptember elsejével csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek során csak a településen közel száznyolcvan diák érkezhet egészségesebben - áll a bordányi alpolgármester közleményében.

A felnövekvő nemzedék egészsége a jövő záloga vélik a szakemberek. Az egészséges, tápláló közétkeztetés minden iskolában elérhető kell, hogy legyen. A mintamenza program még 2010-ben indult Békés megyében. A program célja az induláskor a 2009-ben az ÁNTSZ által végzett országos gyermek közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás egészségügyi felmérés rossz eredményei szolgáltattak okot. A tisztiorvosi szolgálatnál dolgozó Békés megyei szakemberek elhatározása arra irányult, hogy a felmérés negatív eredményei ne csak a tudományos fórumok, és az íróasztal számára álljanak rendelkezésre, hanem kiindulási pontjaként szolgáljanak egy olyan programnak, amely azt tűzte ki céljául, hogy a gyakorlatban is javítson ezen a helyzeten. Ismert a magyar lakosság európai és világviszonylatban is rossz egészségügyi mutatói, a magas és korai halálozási arányszámok. Nem elhanyagolható, hogy a daganatos megbetegedések előfordulása Európában az első helyeken van hazánkban, melynek egyik fontos rizikófaktora a helytelen táplálkozás, és annak következményei. A program célja tehát a jó minőségű, lehetőség szerint helyi termékek felhasználásának biztosítása a közétkeztetésben gyermekeink egészségének megóvása érdekében. Jelentősége azonban nemcsak az egyoldalú, egészségtelen táplálkozásnak köszönhetően kialakuló megbetegedések visszaszorításában keresendő, hanem a helyi magyar kiváló termékek felhasználása által társadalmi kohéziós erőként is jelentkezik, kedvező hatást gyakorol kulturális és nemzeti értékeinkre egyaránt. Bordányban közel száznyolcvan diákot érint az új program, melynek kapcsán a helyben és a környező településeken élő őstermelőket, beszállítókat továbbra is kiemelten kezelik az alapanyag vásárlás során.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.