Sport

Labdarúgás: Zalaegerszegen is támadólag lép fel a Szeged-Grosics

Labdarúgás: Zalaegerszegen is támadólag lép fel a Szeged-Grosics

2014. szeptember 5., péntek
Labdarúgás: Zalaegerszegen is támadólag lép fel a Szeged-Grosics
szeged2011_cegled_gs017

Szombaton az egykor szebb napokat is megélt ZTE otthonában lép pályára a Szeged 2011-Grosics Akadémia csapata. Nyilas Elek tanítványai számára – egyebek mellett – szezonbeli veretlenségük megőrzése a cél.

Az utazás hossza (450 kilométer) okán már péntek délelőtt útra kel a csapat, majd Nagykanizsán szállnak meg Máté Péterék. A programban péntek délután és szombat délelőtt még egy-egy átmozgató edzés is szerepel az összecsapást megelőzően. „Természetesen, megpróbáljuk minél komfortosabbá tenni az utazást. Nagyon fontos kimenete a felkészülésnek, hogy a játékosok megfelelő állapotban lépjenek pályára. Egy hétórás buszút után játszani felelőtlenség lenne” – fogalmazott portálunknak

Nyilas Elek

vezetőedző.

Online

Szombaton 18 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a ZTE FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!

Együttese még tartja veretlenségét a 2014/2015-ös évadban, hiszen a Magyar Kupában a Tatabányát

győzte le 3-2-re

, a Ligakupa első körében pedig a DVSC otthonából

rabolt pontot

. A bajnokság esetében is igen parádés a gárda mérlege: egy

értékes iksz

Siófokon, egy

nagyszerű diadal

Soroksáron, és végül egy kőkemény küzdelemmel

kiharcolt remi

hazai pályán a Cegléddel szemben. Utóbbi fellépés azonban vezéráldozattal járt, miután

Tímár Krisztiánt

a 68. percben második sárgával kiállította

Berke Balázs

játékvezető. Mindez azt jelenti, a rutinos bekk nem segítheti a pályán a társakat Zalaegerszegen, helyét

Szabó Csaba

veheti át a hátsó alakzat tengelyében. Szintén nem számíthat szombaton a szakmai stáb az ínszalagszakadást szenvedett

Germán Tamásra

, de a régebb óta maródi

Pozsár Gábor

és

Gadó Gábor

sem harcképes még, habár az edzésmunkába ők már bekapcsolódtak. http://www.youtube.com/watch?v=cLJH_UMin2w „Mindig is csapatban gondolkodunk, mindamellett, hogy persze vannak játékosok a keretben, akik magasabb szinten is megfordultak már és jobb képességűek. De a csapaton belül mindenkinek megvan a maga pozíciója és feladata. Ha pedig valakit pótolni kell, akkor a beugró játékos is pontosan tudja, mit kell tennie. Ez egyben lehetőséget nyújt a bizonyításra” – tette hozzá Nyilas Elek. Ami az ellenfelet illeti, a Zala megyei alakulat a 2011/2012-es idényben búcsúzott az NB I küzdelmeitől, ugyanakkor a szegediekkel a másodosztály korábbi kétcsoportos beosztása miatt nem találkoztak bajnoki mérkőzésen. Kiesése óta a Zete egy 4. helyet tud felmutatni nyugaton, tavaly pedig a 9. pozícióban futott be a csapat az egységesített másodosztályban. Délczeg Gergelyék a jelenleg zajló pontvadászatban nem rajtoltak túl fényesen, hiszen a Szolnok hazai pályán történő legyőzése mellett egy-egy békéscsabai és szigetszentmiklósi vereség szerepel a gárda neve mellett. Pedig a ZTE alig 12 éve, 2002 augusztusában még a Manchester Unitedet verte a

Hajdú B. István

sikítva üvöltő hangján felsejlő nevű

Koplárovics Béla

találatával... http://www.youtube.com/watch?v=SJ8bFu4jk9Q „Természetesen, vannak olyan taktikai elemek, amelyek az adott ellenfél függvényében alkalmazandók. Ismerjük a Zalaegerszeg erősségeit, ezeknek megfelelően készülünk fel a szombati összecsapásra. Ugyanakkor az is biztos, hogy azt, amiben mi vagyunk igazán jók, azaz a támadó játékfelfogást a továbbiakban is minden találkozón megpróbáljuk maximálisan kihasználni” – árulta el Nyilas Elek.

A Szeged 2011-Grosics Akadémia várható összeállítása:

Molnár – Kéri, Szabó Cs., Farkas M., Mészáros, Oláh G., Markovic, Máté, Szabó P., Zabari, Oláh L.

Ami a történelmet illeti:

Folytatódik az erőltetett menet a Szeged 2011-GA labdarúgóinak: Nyilas Elek játékosai a debreceni Ligakupa-pontszerzést követően szombaton az ország másik végében, Zalaegerszegen lépnek pályára az NB II 4.fordulójában. A kék-feketék ismét pontot, pontokat szeretnének gyűjteni, s tegyük hozzá azonnal: idei 6. tétmeccsük előtt az újonc alakulat eddig még egyszer sem szenvedett vereséget... - írja a Szeged 2011

nem hivatalos honlapján

a szegedi futball krónikása,

Vitos György

. Ami pedig a ZTE-Szeged futballhistóriát illeti, bőven lenne mit javítaniuk a vendég kék-feketéknek! Az egerszegiek 1969-1999 között eddig 17 NB I-es ill. 4 NB II-es(NB I/B-s) bajnokit vívtak a mindenkori legjobb szegedi csapattal, s ezidáig elég jelentősre duzzadt a zalaiak előnye. Legelőször az 1969.évi NB I/B-ben kerültek egymással szembe Szegeden, a Felső-Tisza-parti stadionban, s az akkor SZEOL SC néven játszó olajipari gárda

Mészár Lajos

ill.

Pikó László

góljaival 2-1-re győzött, míg a visszavágón 1-1-re mérkőztek. Az NB I-es premier viszont a "Zetének" hozott sikert, 1972 őszén Zalaegerszegen - 20 ezer őrjöngő hazai fanatikus előtt - a zalai kék-fehérek diadalmaskodtak 4-0 arányban. Ezután is az egerszegiek szerepeltek eredményesebben, így a Szeged mindenkori legjobb együttese a '69-es sikerrel együtt csupán 4 alkalommal tudott nyerni ellenük, ami a három évtized alatt lejátszott 21 bajnoki meccsük függvényében elég kevés... Az első szegedi NB I-es bravúr 1974 tavaszára datálódik, s bizony, 40(!) esztendeje már, hogy az akkori Szegedi Egyetemi és Olajipari Sport Club (SZEOL SC) a legendás hírű csatárok,

Antal Péter

,valamint

Szeghalmi Zoltán

mesteri találataival 2-0-ra megverték a ZTE együttesét! Két évvel később, 1976 tavaszán sem adták kétgólos különbségnél alább Kozma Zoltánék: ezúttal 3-1-re győztek, s a hazai gólokat újabb szegedi "futball-legendák",

Jerney István

,

Szalai "Dzsínó" István

ill.

Birinyi István

szerezték! Az ezt követően zsinórban lejátszott 10 NB I-es meccsük egyikét se tudták megnyerni az akkor már a SZEOL-SZAK fúziót követően SZEOL AK néven játszó, egyébként kitűnő játékerőt képviselő szegediek (4 döntetlen mellett 6 vereség volt a mérleg...). Így a 4. - az eddigi utolsó - sikerünkre nem kevesebb, mint 23(!) esztendőt kellett várni a közelmúltban elég sokat böjtölő helyi drukkereknek. 1999. szeptember 11-én - éppen 15 éve - már a Szeged LC néven játszó Nagylaki-féle gárda fogadhatta NB I-es meccsen a "Zetét", s bizony, akkori ukrán idegenlégiósunk,

Jeremejev Vjacseszláv

gólja is kellett az újabb, sorrendben 4. bajnoki sikerünkhöz - 6 ezer helyi szimpatizáns önfeledt örömére. Végezetül két megdöbbentő kuriózum. Egyrészt a szegediek éppen 30(!) éve, 1984 októberében játszottak utoljára bajnoki meccset a zalai megyeszékhelyen (az NB I-ben 3-4 lett a vége úgy, hogy a hazaiak már 4-1-re vezettek a félidőben...). Másrészt ugyancsak sporttörténeti tény: a ZTE 1920-as fennállása óta még egyetlen egyszer sem szenvedett otthonában szegedi csapattól bajnoki vereséget! Nyolc jól szabott "zakó" mellett a Tisza-partiak csupán kétszer távoztak "pontosan" Zalából (1969-ben ill. 1977-ben egyaránt 1-1-gyel). Azt mondják, egyszer minden sorozat vége szakad. Úgy lehet, Nyilas Elek és sokra hivatott játékosai keresve sem találhatnának maguknak jobb alkalmat a fenti negatív széria megszakítására...

Így játszottak a csapatok a 3. fordulóban:

SZTK-Erima - ZTE FC 3-1 (1-1)

Szigetszentmiklós. Vezette: Nazsa Tamás (Horváth Zoltán, Tőkés Róbert).

ZTE:

Czirjék - Forgács, Fodor, Króner, Farkas, Horváth, Simonfalvi (Szőllősi 75'), Délczeg, Merczel, Babati (Bailo 62'), Vittman (Grbic 62').

Vezetőedző:

Lőrincz Emil.

Gólszerzők:

Szepessy (40'), Tóth (48'), Szabó (63'), ill. Délczeg (9').

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Ceglédi VSE 2-2 (0-2)

Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Berke Balázs (Pápai Zoltán, Szvetnyik Bence).

Szeged:

Molnár - Kéri, Tímár, Farkas M., Mészáros, Oláh G. (Zelenyánszki 63'), Markovic, Szabó P. (Fitos - a szünetben), Máté, Zabari (Manga 78'), Oláh L.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Cegléd:

Tóth - Vattai, Albert, Makrai, Pesti, Füle (Nagy 55'), Koncz, Szabó D. (Markó 44'), Dóczi, Koós, Elek (Kormos 79').

Vezetőedző:

Szabó István László.

Gólszerzők:

Markovic (52', 90'), ill. Koós (13'), Dóczi (33').

Sárga lap:

Tímár (18'), Máté (81'), ill. Szabó D. (43'), Vattai (56'), Tóth (80'), Dóczi (85').

Kiállítás:

Tímár (68').

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Vasas FC 3 3 0 0 11 3 8 9
2. Mezőkövesd Zsóry 3 2 1 0 7 4 3 7
3. Soroksár SC 3 2 0 1 7 4 3 6
4. Gyirmót Győr 3 2 0 1 5 2 3 6
5. SZTK-Erima 3 2 0 1 5 4 1 6
6. Békéscsaba 3 2 0 1 3 4 -1 6
7. Szeged 2011 3 1 2 0 6 3 3 5
8. Kaposvári Rákóczi 3 1 2 0 4 3 1 5
9. Szolnoki MÁV 3 1 1 1 3 5 -2 4
10. Aqvital Csákvár 3 1 0 2 5 3 2 3
11. FC Ajka 3 1 0 2 4 5 -1 3
12. Zalaegerszeg 3 1 0 2 4 5 -1 3
13. Ceglédi VSE 3 0 2 1 3 4 -1 2
14. Soproni VSE 3 0 1 2 3 6 -3 1
15. FGSZ Siófok 3 0 1 2 2 10 -8 1
16. Balmazújváros 3 0 0 3 4 11 -7 0

A 4. forduló műsora:

Szeptember 5. (péntek) 15.30:

Mezőkövesd Zsóry FC - Békéscsaba 1912 Előre.

19.00:

Aqvital FC Csákvár - SZTK-Erima.

Szeptember 6. (szombat) 16.30:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - FGSZ Siófok, Ceglédi VSE - Soroksár SC. 18.00: Soproni VSE-GYSEV - Szolnoki MÁV-Stadler Rail, ZTE FC - Szeged 2011-Grosics Akadémia.

19.00:

Gyirmót FC Győr - Kaposvári Rákóczi FC.

19.30:

Vasas FC - FC Ajka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.