Kultúra

Különdíjat nyert a Kereszthegy Varsóban

Különdíjat nyert a Kereszthegy Varsóban

2014. szeptember 14., vasárnap
Különdíjat nyert a Kereszthegy Varsóban

Különdíjat nyert a Varsóban megrendezett V. Nemzetközi Történelmi és Katonai Filmfesztiválon a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport történetét bemutató Kereszthegy című dokumentumfilm - közölte vasárnap a honvedelem.hu.

A világ számos országából, köztük Iránból, Kanadából, Brazíliából, Svájcból továbbá a Baltikumból is neveztek rövid és egész estés dokumentumfilmeket a lengyelországi szemlére. Több lengyel alkotás mellett a zsűri kiemelten díjazta a brazil és az iráni alkotást.

Karol Nowakowski

fesztiváligazgató szerint "a magyar dokumentumfilm olyan magas művészi tudásról tesz tanúbizonyságot, amely irigylésre méltó". Annak ellenére, hogy a fesztiválon katonai filmek versenyeztek, azok az átlagember számára is érdekesek lehetnek, hiszen olyan komoly történelmi témákat tárgyalnak, melyekről korábban nem folyt párbeszéd - idézte a fesztivál igazgatójának szavait a portál. A történelmi dokumentumfilmek között a fesztiváligazgató a lett, a litván és a magyar alkotást emelte ki. Karol Nowakowasi azt mondta: a II. világháborús székelyföldi harcok történetét Lengyelországban eddig nem ismerték. Nowakowski szerint a Kereszthegy erénye a hitelesség, a veteránok megszólaltatása mellett pedig a művészi munka irigylésre méltó - olvasható a honvedelem.hu oldalon. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajlott harcokat bemutató film a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. koprodukciójában, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével született meg. A Zrínyi Katonai Filmstúdió által készített film vezető rendezője

Wonke Rezső

stúdióvezető volt. A film forgatókönyvírója és rendezője két fiatal történész: a Gyergyóremetén született

Nagy József

, aki a székelyföld második világháborús hadtörténetével foglalkozik, valamint

Bárány Krisztián

újságíró, aki a kolozsvári tudományegyetem ismerkedett meg Nagy Józseffel és a 65. határvadászcsoport történetével. A Kereszthegy teljes utómunkája a katonai filmstúdióban készült, a készítők szerint a magyar médiában ez az első, játékfilmes elemekkel kiegészített történelmi dokumentumfilm. A 65. székely honvéd határvadászcsoport harcait bemutató filmet részben eredeti helyszíneken, a Gyergyói-medencében, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Gyergyótölgyes, Borszék körzetében, részben pedig az MH Altiszti Akadémia csobánkai kiképző bázisán forgatták. A filmben több mint száz statiszta vett részt. A forgatáson a második világháború óta nem látott magyar katonai egyenruhákkal dolgoztak. A film április 28-án Budapesten tartott díszbemutatóján mások mellett

Hende Csaba

honvédelmi miniszter és

Benkő Tibor

vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök is részt vett. Ezt követően Gyergyóremetén, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is bemutatták az alkotást, mindenhol telt ház előtt vetítették a filmet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.