Közélet

Kommunikációs csata a szegedi lakótelepen – Kothencz már a parlamentben lobbizik + FOTÓK

Kommunikációs csata a szegedi lakótelepen – Kothencz már a parlamentben lobbizik + FOTÓK

2014. szeptember 17., szerda
Kommunikációs csata a szegedi lakótelepen – Kothencz már a parlamentben lobbizik + FOTÓK
mszp_fidesz04_gs

A szegedi MSZP szerint a kormánypártok gátolják a panelprogram folytatását, a Fidesz-KDNP viszont úgy értékeli, hogy a lakótelepen élők ellen kampányolnak a szocialisták.

Szegeden 2002-ben kezdődött a panelfelújítási program, mely keretében 2009-ig – az utolsó panelrekonstrukciós pályázat kiírásáig – a panellakások mintegy 75 százaléka megújult – közölte Tarjánban, a Pentelei soron egy tavaly felújított panelház előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján

Solymos László

. Az MSZP-s alpolgármester elmondta, 19 800 lakás újult meg program keretében, mely mintegy 20 milliárdba került. Ebből 5,5 milliárd forintot az önkormányzat költött a rekonstrukcióra, a pályázat értelmében ugyanis a költségek egyharmadát a település, ugyanennyit a kormány fordított a munkálatokra.

Kenyeres Lajos

, az MSZP-DK-Együtt képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón kijelentette, „nincs ingyenleves”, szerinte elképzelhetetlen, hogy lakossági önerő nélkül történjenek a jövőben fejújítások.

Nagy Sándor

, az MSZP-DK-Együtt másik képviselőjelöltje arról tájékoztatott, hogy európai uniós támogatással egymilliárd forintból újították meg 2007-2008-ban Tarjánt, a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban ezt a munkát szeretnék folytatni. Odessza városrehabilitációjára másfél milliárdot fordítana a város, ezenkívül Tarján déli részére 700 milliót terveznek költeni, a Csongor Tünde téri közintézményektől a Retek utca irányába folytatva a lakótelepi körzet megújítását.

Fidesz-KDNP-L.É.T.: A lakótelepen élők ellen kampányolnak a szocialisták

„A szegedi szocialisták ismét feltették a régi lemezt: bár elvileg ők vezetik a várost, tevékenységük immáron évek óta kimerül a kormány és a kormánypártok bírálatában” – reagált az elhangzottakra a Fidesz-KDNP-L.É.T. önkormányzati képviselőjelöltje,

Sipos Attila

, aki képviselőjelölt-társai társaságában jelent meg Solymosék sajtótájékoztatójának szomszédságában. Mint mondta, a szegedi panelrekonstrukció közel sem volt sikertörténet, mert bár valóban becsomagolták az épületeket, az elavult épületgépészeti berendezéskehez senki sem nyúlt hozzá. „Mindennek eredményeként a panelprogramhoz csatlakozó lakóközösségek tagjainak hónapról hónapra sokszor elviselhetetlenül magas önerőt kell fizetniük, mégsem csökkent a távhő-felhasználásuk” – tette hozzá. Éppen ezért a kormány által több lépcsőben bevezetett rezsicsökkentésből semmit sem éreznek meg a szegedi lakók, olykor kilátástalan helyzetbe hozva az amúgy is kiszolgáltatott embereket. „A szocialistáknak erre nincs semmilyen válaszuk, nem gondolkodnak a lakótelepeken élők terheinek könnyítésében, sem a panelépületek teljes rekonstrukciójában” – közölte Sipos Attila.

Kothencz János, a Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltjének választási programjában az eddig részben megvalósított hőszigetelés és nyílászárócsere mellett a lakóépületek, sőt lakások belső infrastruktúrájának megújítására helyezi a hangsúlyt, emellett napkollektorok telepítésével, a geotermikus energia hatékonyabb felhasználásával, környezetbarát, olcsóbb zöld távfűtés kiépítésével valósítaná meg a fűtési rendszer korszerűsítését, az energiafelhasználás csökkentését, az emberek távhőszámláinak mérséklését. A cél, hogy ezek az energetikai felújítások ne igényeljenek lakossági önerő-hozzájárulást! Ahogy megírtuk, a panelházakban lakók rezsiköltségeinek tényleges csökkentése érdekében megfogalmazott javaslatait Kothencz János hétfőn a parlamentben adta át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának, Szabó Zsoltnak, hogy előmozdítsa annak megvalósítását. A Fidesz-KDNP-L.É.T. közleménye azt is tartalmazza, hogy a balliberális városvezetést nem érdeklik az emberek gondjai, ellenfélként tekintenek a kormányzatra. „Ráadásul Botka László mögött nincs semmi és Gyurcsány Ferencen kívül senki, s ezt az MSZP választmányi elnökének arroganciája, politikai ellenfeleit és választóit lenéző magatartása sem tudja többé elfedni. Botka László nem jön a lakótelepi emberek közé, tegnap is csak a távolból üzent üres kampányígéreteket. Kothencz János győzelme esetén azonban európai uniós és kormányzati támogatással a lakossági terhek növelése nélkül valódi, eredményes panelfelújítási program indulhat Szegeden” – zárul a Fidesz-KDNP-L.É.T. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.