Sport

Futsal: nem sikerült a bravúr az UTC-nek a Vasas otthonában

Futsal: nem sikerült a bravúr az UTC-nek a Vasas otthonában

2014. szeptember 26., péntek
Futsal: nem sikerült a bravúr az UTC-nek a Vasas otthonában
SZS20140901_utc_raba_eto_014

Már az első félidőben háromgólos hátrányba került, végül pedig 2-7-es vereséget szenvedett az UTC Futsal Team a Vasas otthonában.

A közvetítést támogatta a GS-VILL 94 Kft.

Már az első percektől hatalmas iram jellemezte a találkozót, és bár mezőnyben nem játszott alárendelt szerepet, több pontrúgás utáni figyelmetlenség okán komoly hátrányba került az újszegedi csapat a félidő derekára. (3-0) A szünet előtt

Juhász

és

Sivák

révén váltottak ütést a felek, így a Vasas nyugodt előnnyel kezdhette a második felvonást. (4-1)

Brinszky Adrián

legénysége bátran kitámadott, igyekezett közelebb kerülni ellenfeléhez, és bár

Berndt

találatával ez a folyamat el is kezdődött,

Molnár

rövid távon belül ismét visszaállította a korábbi differenciát. (5-2) A hajrában még

Molnári

is kilőtte a bal alsót, Sivák pedig saját térfeléről emelt az üres kapuba, így összességében magabiztos győzelmet arattak az angyalföldiek. (7-2) Ezzel az eredménnyel az UTC továbbra is pont nélkül áll és utolsó az NB I-ben. Bánóczkiék legközelebb október hatodikán javíthatnak, amikor a Dunaújvárosi Főiskola együttese látogat az újszegedi sportcsarnokba.

Futsal NB I., 5. forduló:

Vasas Futsal Klub - UTC Futsal Team 7-2 (4-1)

Budapest, Vasas Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Takács István (Szabó Ferenc Szilárd, Erdélyi Tamás).

Vasas:

Kovács - Veres, Nagy, Sivák, Szeghy.

Csere:

Gál (kapus), Szalay, Turnai, Molnár P., Molnári Á., Farkas, Boznánszky.

Edzők:

Mezőfalvi Lóránd, Sivák Péter.

UTC:

Halász - Brinszky, Polczer, Juhász, Berndt.

Csere:

Béry (kapus), Ferenczi, Balogh, Mészáros, Bánóczki.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gólszerzők:

Szeghy (10'), Molnár P. (11', 28'), Nagy (13'), Sivák (18', 39'), Molnári Á. (36'), ill. Juhász (17'), Berndt (26'). Brinszky Adrián:

"Mamlasz brigád vagyunk, szimpatikus vendég csapat benyomását keltettük."

Online közvetítésünk:

VÉGE

40'

A végére még Juhász előtt marad ki egy ziccer öt méterről, majd megszólal a duda. Összességében gyengébb helyzetkihasználása okán szenvedett vereséget az újszegedi csapat Angyalföldön.

39'

Szépen játssza az agresszív letámadást az UTC, de hiába az így kidolgozott helyzetek, gólt mégis a Vasas szerzett: Sivák emelt saját térfele közepéről az üres kapuba egy labdaszerzés után. 7-2.

38'

Brinszky Adrián időkérése után öt a négyet játszik az UTC, Halász is becsatlakozik a támadásokhoz. Éppen rá jött ki legutóbb a kombináció, de csúnyán kapu fölé bombázott.

37'

Juhász mehetett egyedül labdaszerzés után, de a kapufa ezúttal sem állt az újszegediek mellett.

36'

Gól...

Ezzel talán végleg eldőlt: egy felpassz után

Molnári Ádám

kapott lekészítést 6-7 méternél, majd spiccel talált a bal alsóba. 6-2.

35'

Kezd élesedni a meccs, sokat a megállás a játékban, nehezen bírnak egymással a felek. Mindez persze alapvetően a hazaiaknak kedvez.

33'

Jelzi jelenlétét a Vasas is, Bozánszky továbbított az oldalhálóba egy négy a három ellen végigvitt ellentámadás zenitjeként.

32'

Mészáros eresztett meg egy életerős löketet, de Kovács védett, majd Ferenczi játszotta magát tisztára, voltaképpen a kapuson is átjutott, de ahelyett, hogy megjátszotta volna a tökéletes helyzetben lévő Bánóczkit, lőtt - hatástalanul.

31'

Ahogy azt az eredmény kívánja, gőzerővel támad az UTC, de az angyalföldiek védekezése legfeljebb szögletekig engedi jutni Juhászékat. Azokból egyelőre nem alakult ki még veszély.

29'

Szépíthetne újfent az újszegedi egylet, három a kettőben mehettek Bánóczkiék, de Mészáros lövését Molnári kirúgta a gólvonalról.

28'

Gól...

Sivák játszott oda vissza az alapvonalnál, végül a visszapassznál tulajdonképpen belebotlott a labdába, de azt olyan jól, hogy gólpasszt adott vele

Molnár Péternek

, aki elemi erővel tüzelt a keresztléc alá közelről. 5-2.

26'

GÓÓÓL!!!

Meglett a presszing eredménye! Brinszky lőtt be passzt szabadrúgásból a hatoson álló Polczernak, aki üggyel-bajjal ugyan, de megjátszotta

Berndt Dánielt

, a társ pedig gond nélkül gurított Kovács mellett a hosszúba. 4-2!

24'

"Huh!" - hangzik a nézők közül. Kapuscserével támadtak le az újszegediek, de Juhász labdavesztése után a Vasas játékosa kis híján az üres kapuba talált.

23'

Nagyon nyom az UTC, mindent megtesznek a vendégek, hogy közelebb kerüljenek riválisukhoz, a szerencse azonban nem áll a pártjukon egyelőre. Bánóczki spiccese a hosszú oldali kapufa mellett száguldott el, Mészáros bombáját Kovács védte, Brinszky keresztpassza után pedig egy blokkoló láb mentett Juhász elől.

22'

Mintha nem is lett volna szünet, továbbra is hatalmas iram jellemzi a találkozót, és a helyzetek sem maradnak el. Az imént Ferenczi csent labdát egy hazai szabadrúgásnál, kapuig ment, de kissé kiszorított helyzetből eleresztett próbálkozását Kovács kiütötte. A kipattanóból ettől még szépíthetett volna Mészáros, de az ismétlés a kapufán csattant.

21'

Folytatódik a mérkőzés, az első másodpercekben rögtön kiharcolt egy szögletet a Vasas, de nagyobb veszély nem alakult ki belőle.

SZÜNET

20'

Brinszky Adriáné a félidő utolsó két helyzete, de sem mezőnyből, sem szabadrúgásból elkövetett lövése nem találta meg az utat a kapuba. A játékrész során főként a pontrúgásokkal gyűlt meg az UTC baja, ez pont elég is volt ahhoz, hogy a hazaiak komoly előnyre tegyenek szert.

18'

Megint egy sarokrúgás,

gól...

Sivákra

jött ki a figura, ő passzolt közelről a hálóba 100 százalékos helyzetben. 4-1.

17'

GÓÓÓL!!!

Őrületes percet diktált a vendég alakulat, aminek során előbb Juhászt győzte le egy az egyben Kovács kapus, majd Polczer lövését is hárította. Harmadjára viszont már nem volt menekvés, beszorult a Vasas, labdaszerzés után pedig Brinszky Berndt Dánielt játszotta meg, aki a hosszúra érkező

Juhászt

kiválóan szolgálta ki. 3-1!

16'

Mezőfalvi Lóránd is úgy érzi, ideje belenyúlni a meccsbe. Időt kér a hazai gárda trénere, hogy rendet tegyen a fejekben.

15'

Talán a jelentős differencia teszi, de némiképp visszavettek a csapatok, ettől függetlenül még mindig nincs túl sok idő megállni. Az imént megint eltolódott az UTC védekezése egy sarokrúgásnál, de aztán sikerült megoldaniuk a helyzetet a szegedieknek, majd kettő az egyben mehettek a védőre a kontrával, de az sem vezetett eredményre.

13'

Nagy a baj!

Gól...

Az UTC labdavesztése után szélvészként söpört végig a Vasas kontrája, végül

Nagy Gábornak

már csak az üres kapuba kellett passzolnia néhány méterről, miután Halászt is kipasszolták a hazaiak. 3-0. Brinszky mester időkérés alatt megpróbálja felráznia övéit.

12'

Brinszky Adrián robogott végig a szélen, de hiába centerezett volna, nem érkezett időben társ, oda lett a lehetőség.

11'

Gól...

Egy sarokrúgásnál ismét csődöt mond az újszegedi hátsó sor, lekészítés után Farkas lapos kísérlete jutott el Juhász lábai között a hosszúra helyezkedő

Molnár Péterhez

, aki a közeli helyzetet nem is hibázta el. 2-0.

10'

Gól...

Vezet a Vasas,

Szeghyről

maradt le Juhász, a hazai játékos így pedig a hatos vonaláról kicentizte a hosszú alsót. Halász nem menthetett. 1-0.

8'

Brinszky mester mutatna példát a társaknak, de lövését egy blokkoló láb időben megállította. Kicsivel később Polczer már ziccert értékesíthetne, de ezúttal is túl körülményes volt, így szerelték az angyalföldiek.

7'

Molnár Péter és Boznánszky bontotta meg a szegedi védekezést, végül utóbbi vállalkozott tüzelésre, de a labda Halász kezében lelt nyugalomra.

6'

Baloghtól indult az UTC akciója, majd ugyanő kapta a lekészítést a labdát talppal hátrahúzó Mészárostól, de az ezt követő spicces löket a hosszú alsó mellett suhant el.

5'

Helyzet a túloldalon is, Halásznak kell közbeavatkoznia és szögletre mentenie egy megpattanó lövésnél. Továbbra is nagy elánnal vetik magukat a küzdelembe a csapatok, ilyenkor jönne jól, ha hosszabb padot tudna nevezni Brinszky Adrián. Kár ezért a pénteki játéknapért.

4'

Megint Polczer mutatja magát, egyedül ment kapuig, majd célba is vette azt, de Kovács hárította a kísérletet.

3'

Itt az első valamire való helyzet is, Polczer lőtt volna, de lassan oldotta meg a dolgot, így beérte a védője.

2'

Komoly iramban kezdődik a találkozó, szó sincs tapogatózó játékról, ugyanakkor egyelőre nem a helyzetek adják az eddig eltelt idő fontosabb jeleneteit. Előbb egészen furcsa módon Juhász lőtt kapufát oldalberúgásból - a saját kapujára. Kicsit később pedig az egyik hazai játékos ért egyszerre fejjel és lábbal Halász kirúgott labdájába. Ritkán látható jelenetek a pályán.

1'

Az UTC kezdte a mérkőzést.

20.20:

Üdvözöljük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés, a csapatok már a parketten melegítenek. A hazaiak kék-piros csíkos felsőben és kék alsóban, míg az újszegediek tiszta fehérben játszanak ma.

A mérkőzés 20.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva elolvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.