Sport

Futsal: Győzelemmel rajtolt a HFC is

Futsal: Győzelemmel rajtolt a HFC is

2014. szeptember 17., szerda
Futsal: Győzelemmel rajtolt a HFC is
utc_futsal_edzes20_gs

Az SZTE EHÖK SE mellett szintén a futsal NB II közép csoportjában szerepel a Hómdezővásárhelyi FC: a vásárhelyi futsalosok is győzelemmel rajtoltak a másodosztályban.

Rendkívül fordulatos, izgalmas találkozón nyert a fiatal HFC az újpestiek ellen. A vásárhelyiek már a 3. percben megszerezték a vezetést, de ennek csak egyetlen percig örülhettek. A félidő folytatásában nagy küzdelem folyt a pályán, de újabb gól nem született. Szünet után a fővárosiak góllal kezdtek, amelyet két perc múlva egalizáltak a hazaiak. Az utolsó tíz perc rendkívül izgalmasan alakult, a vendégek újból vezetéshez jutottak, amelyre rögtön érkezett válasz, sőt öt perccel a vége előtt a HFC visszavette a vezetést. Három perccel a lefújás előtt egyenlítettek ismét egyenlített az Újpest, de az utolsó előtti percben Huszka góljával a hazaiaknak sikerült megszerezniük a győzelmet. A vásárhelyi együttes a nagy pályán is szereplő fiatalokra épül, hiszen a felnőtt csapatban is lehetőséghez jutott

Vígh Sándor

,

Tóth József

,

Brizik-Bodrogi István

,

Juhász Sándor

,

Huszka Milán

,

Molnár Zsolt

és

Gábor Viktor

mellett a többiek a HFC II., illetve az U-21-es korosztályú csapataiban játszanak, de amint a rajton elért siker bizonyítja, a kispálya sem áll távol tőlük. A HFC a második fordulóban (szeptember 22-én 20.30-kor) Piliscsabán vendégszerepel.

Férfi futsal NB II közép csoport, 1. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Újpesti TE 5-4 (1-1)

Hódmezővásárhely. vezette: Viczián M.

HFC:

Vígh - Tóth, Brizik-Bodrogi, Juhász, Huszka. Csere: Gábor (kapus), Fekete Z., Berta B., Bódi D., Molnár, Szilágyi Á., Márki M., Király B., Cene K.

Edző:

Bódi Attila.

Újpest:

Trakperger - Farkas, Bozsó, Boros, Márton. Csere: Altsach, Malomsoki.

Edző:

Farkas Sándor Gól: Huszka Milán (3', 39'), Brizik-Bodrogi István (25', 33'), Tóth József (35'), ill. Boros Dávid (23', 37'), Márton Tibor (4'), Farkas Sándor (32').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.