Közélet

Dömötör Mihály fotókiállítása a hódmezővásárhelyi zsidó temetőről

Dömötör Mihály fotókiállítása a hódmezővásárhelyi zsidó temetőről

2014. szeptember 18., csütörtök
Dömötör Mihály fotókiállítása a hódmezővásárhelyi zsidó temetőről
Domotor01

A hódmezővásárhelyi zsidó temető rejtett kincseit mutatja be egyéni szemszögből Dömötör Mihály, a Móra Ferenc Múzeum fotográfusa új kiállításán a vásárhelyi zsinagógában: a tárlat célja, hogy bemutassa a temető láthatatlan értékeit, egyúttal a holokausztnak is emléket állítson. A „Béth Hácháim – az Élők Háza” című kiállítást szeptember 19-én, pénteken 16 óra 30 perckor nyitják meg.

Több hónapon keresztül járta a hódmezővásárhelyi zsidó temetőt

Dömötör Mihály

, a Móra Ferenc Múzeum fotográfusa: egyéni szemszögből fotózta végig 2012-ben azokat a kincseket, melyek az átlaglátogató elől legtöbbször rejtve maradnak. Az őszi, téli környezet, a különleges sírkövek, a természet és a síremlékek találkozása mind-mind megjelenik a felvételeken, melyekből közel hatvan alkotást láthat a nagyközönség. Dömötör Mihály célja nem csak az, hogy esztétikai élményt nyújtson: a kiállítással a holokauszt, az eltemetett és el nem temetett áldozatok előtt kíván tisztelegni. Ahogy a fotós

Lőw Immánuelt

, egykori szegedi főrabbit idézi: „A nemzet hű fiává nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés, s a csatlakozó önfeláldozat avat. Nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése.” A kiállítást szeptember 19-én, pénteken 16.30-kor nyitják meg a hódmezővásárhelyi zsinagógában. Az eseményen fellép Malek Andrea énekesnő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.