Írjon nekünk

Közélet

Brüsszeli merénylet – A francia gyanúsított feltehetően túszokat kínzott Szíriában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A brüsszeli zsidó múzeumnál május 24-én elkövetett, négy halálos áldozatot szedő merénylet francia gyanúsítottját, Mehdi Nemmouche-t saját fogvatartójaként azonosította egy tavaly Szíriában túszul ejtett, azóta kiszabadult francia újságíró.

Nicolas Hénin, a Le Point című politikai hetilap munkatársa az újság honlapján szombaton közzétett interjúban elmondta, hogy Nemmouche előállítása után a televíziókban közzétett felvételek alapján azonnal felismerte volt fogvatartóját és arról tájékoztatta az illetékes hatóságokat.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter megerősítette, hogy a rendőrség továbbította az igazságszolgáltatási szerveknek azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján feltételezhető, hogy Nemmouche túszokra vigyázott Szíriában.

Az újságíró részletesen beszámol Nemmouche személyiségéről és brutalitásáról, aki 2013 júliusa és decembere között a Szíria északi részén található Aleppo börtönné átalakított kórházában a foglyok, köztük nyugati túszok őrzésével volt megbízva, akiket rendszeresen megkínzott.

“Amikor Nemmouche nem énekelt, kínzott. Egy kisebb, franciákból álló csoporthoz tartozott, akik a szomszédos cellákban őrzött, mintegy ötven szíriai foglyot rendszeresen terrorizálták. Esténként kezdődtek az ütlegelések abban a szobában, ahol engem is kihallgattak. A kínzás egész éjjel folytatódott a hajnali imáig” – állította a volt francia túsz.

A Le Point hangsúlyozta, hogy ennek az értesülésnek titokban kellett volna maradnia az Iszlám Állam radikális iszlamista szervezet által Szíriában fogtartott mintegy húsz nyugati túsz életének védelmében. A lap azonban szombat délben a gyors közlés mellett döntött, miután a Le Monde című napilap reggel nyilvánosságra hozta az értesülést.

A belga határnál, az észak-franciaországi Roubaix-ban lakó, francia-algériai kettős állampolgárságú, 29 éves Mehdi Nemmouche-t május 30-án tartóztatták le a vámőrök egy rutinellenőrzés során Marseille-ben, amikor leszállt az Amszterdamból érkező menetrendszerű buszról. Az előállításkor találtak nála egy Kalasnyikov gépfegyvert és egy töltött revolvert. Ilyen fegyvereket használt a tettes a brüsszeli támadásban, amelyben meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum egy belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. A nyomozók a gyanúsított csomagjában egy fényképezőgépben egy negyven másodperces videofelvételt is találtak, amelyben egy hang, amely feltehetően Nemmouche-é, magára vállalja a merényletet.

A férfit július végén Franciaország kiadta Belgiumnak, ahol vád alá helyezték és jelenleg előzetes letartóztatásban van. Szeptember 12-én kell megjelennie a nyomozóhatóság előtt, ahol a letartóztatása meghosszabbításáról fognak dönteni.

A feltételezett merénylő az elmúlt években öt alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt rablásért francia börtönökben, ahol egyre radikálisabb nézeteket kezdett vallani. Szabadulása után három héttel, 2013 elején utazott Szíriába, ahonnan március 18-án érkezett vissza Európába, a frankfurti repülőtéren a német hatóságok ki is hallgatták, majd elengedték.

Kommentek

Hírzóna

A magyar óvodarendszer Európa élvonalához tartozik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bódis József oktatási államtitkár szerint.

Tovább olvasom

Közélet

Veszélyt jelent a Tabán utcai kézműves körforgalom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Tabán utcai körforgalomnál a parkoló autók, a kitakart közlekedési tábla és a lekopott útburkolati jelek nehezítik az autósok életét. Kommentek

Tovább olvasom

Közélet

Országos pozíciót kapott a korábbi szegedi főrabbi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Markovics Zsolt 16 évig volt Szeged főrabbija.

Tovább olvasom

Aktuál