Közélet

Békéscsabán mutatkoztak be a Csongrád megyei közmunkaprogramok

Békéscsabán mutatkoztak be a Csongrád megyei közmunkaprogramok

2014. szeptember 11., csütörtök
Békéscsabán mutatkoztak be a Csongrád megyei közmunkaprogramok
k 142

Öt megye programjait mutatta be az a Közfoglalkoztatási Kiállítás, amelyet a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja rendezett szeptember 9-én, Békéscsabán. Itt a házigazda megye mellett Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok illetve Hajdú-Bihar megyei programok is bemutatkoztak. A rendezvényen, amelyet dr. Hoffmann Imre a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes államtitkára nyitott meg, Csongrád megye kilenc települése képviseltette magát.

A kiállítás célja az volt, hogy a program által megvalósult értékek bemutatásával igazolja a közfoglalkoztatás eredményességét. Azokat a termékeket, terményeket, létrejött beruházásokat mutatták be a város főterén felállított pavilonokban a települések, amelyeket a közfoglalkoztatás három évvel ezelőtti bevezetés óta hoztak létre. A Csongrád megyében elindított, helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási programok közül több, különösen figyelemre méltó, ötöt az elmúlt két évben pénzjutalomban is részesített a belügyminiszter. Az önkormányzatok, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a Járási Munkaügyi Kirendeltségek eredményes együttes munkájának köszönhetően valósult meg például Maroslelén napraforgó- és tökmagolaj sajtolás, Csanádpalotán fóliás zöldségtermesztés, Csanyteleken és Nagyéren kertészeti program, Kisteleken pedig dísznövénytermesztés. Csongrád megyéből kilenc település volt jelen a keddi kiállításon: Apátfalva, Csanádpalota, Maroslele és Nagyér mutatták be a startmunka mintaprogramban elért eredményeiket, Árpádhalom, Derekegyház, Kistelek, Kövegy, Székkutas, valamint Üllés pedig feldolgozott termékeikkel képviseltették magukat. Öt megyei polgármester el is kísérte a saját portékájukat:

Kovács Sándor

Csanádpalota,

Lőrincz Tibor

Nagyér,

Martonosi György

Maroslele,

Szabó István

Derekegyháza, és

Szarka Attila

Árpádhalom első embere büszkélkedett településük új értékeivel. A Csongrád megyei pavilon látogatói kóstolhattak árpádhalmi ivólevet és lekvárt, maroslelei tökmagolajat és fokhagymakrémet, derekegyházi savanyúságot, megcsodálhatták az Apátfalván készített ruhákat és kézzel szőtt szőnyegeket, a csanádpalotai utcabútorokat, a nagyériek pedig seprűkészítésből tartottak bemutatót. De a portékatárban ott volt az Üllésen készített száraztészta, a székkutasi gyógynövény és a szintén csanádpalotai betonelem is. A házigazda,

Gajda Róbert,

Békés megyei kormánymegbízott volt, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a rendezvény az önfenntartásról és az értékteremtésről szól. A kiállított termékek bizonyítékai az értékteremtésnek, annak, hogy kellő elhatározással, kreativitással és munkával mi mindent lehet létrehozni, megtermelni akár a közfoglalkoztatás keretein belül. A kiállítás azonban nem csak az eddigi eredmények felvonultatására volt kiváló alkalom, hanem arra is, hogy a megyék és települések ötleteket gyűjtsenek új programok indításához.

Hoffmann Imre

a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes államtitkára megnyitójában kiemelte, a közfoglalkoztatás jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a segélyalapú társadalmat felváltsa a munka alapú. Az indulás évében, 2011-ben a kormány 64 milliárdot irányzott elő közfoglalkoztatási programokra. Az erre szánt összeg évről évre nőtt, 2014-ben már 231 milliárdot hagytak jóvá erre a célra. Idén, országos szinten havi mintegy 200 ezer fő álláskereső folyamatos, napi 8 órás foglalkoztatását valósítják meg ebből a forrásból. Az indulás évében a közfoglalkoztatottak száma országosan 35 ezer volt, 2013-ban pedig már meghaladta a 398 ezret. Az idén augusztus 20-ig 307,7 ezer ember dolgozott a közfoglalkoztatásban. Sikeresek és népszerűek a Kistérségi Startmunka Mintaprogramok, 2011-ben 480 önkormányzat csatlakozott a programokhoz, 2014. augusztus 20-ig a települések száma 1724-re nőtt. A kiállítás megszervezésében a Csongrád Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai Járási Munkaügyi Kirendeltségei, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Közfoglalkoztatási és Koordinációs Osztály a munkatársai közreműködtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.