Közélet

Az 1989-es határnyitások a hódmezővásárhelyi Emlékpontban

Az 1989-es határnyitások a hódmezővásárhelyi Emlékpontban

2014. szeptember 16., kedd
Az 1989-es határnyitások a hódmezővásárhelyi Emlékpontban
Paneropai_pkinik

A 25 évvel ezelőtti rendszerváltoztatás világtörténeti pillanatait, a nyugati műszaki határzár lebontását, a Páneurópai Piknik és az 1989. szeptember 11-i határnyitás eseményeit idézi fel Jobst Ágnes történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa az Emlékpont Rendszerváltó portrék – rendszerváltó pillanatok című sorozatában szeptember 17-én délután 5 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény előadótermében.

Negyedszázaddal ezelőtt több tízezer keletnémet állampolgár távozott a szeptember 10-én éjfélkor megnyitott magyar-osztrák határon keresztül a Német Szövetségi Köztársaságba. A magyar akció komolyan hozzájárult az egykori NDK megszűnéséhez, a hírhedt berlini fal lebontásához és a német újraegyesüléshez. 1989 a közép-európai kommunista diktatúrák bukásának és az egységes Európa megteremtésének éve volt. 1989. május 2-án megkezdték a magyar-osztrák határon a műszaki határzár bontását, majd június 27-én

Horn Gyula

magyar és

Alois Mock

osztrák külügyminiszter jelképesen átvágta a drótakadályokat. Ezen eseményről készült fotókat a mai napig sokan tekintik a

Churchill

által elnevezett vasfüggöny leomlásának kulcsmomentumának, miközben az akció csupán egy ügyes PR fogás volt. (Mivel addigra már híre-hamva sem volt a határzárnak, ezért egy rövid szakaszon újból fel kellett építeni azt!) A határok nélküli Európa mielőbbi létrejöttét, a közös európaiság kialakulását szorgalmazó augusztus 19-i találkozó, az ún. Páneurópai Piknik alkalmából Ausztria és Magyarország is beleegyezett, hogy három órára szimbolikusan megnyissanak egy határátkelőt a burgenlandi Szentmargitbánya és Sopronkőhida között. Az ideiglenes határnyitást kihasználva több száz keletnémet állampolgár tódult át Ausztriába, hogy onnan a "másik" Németországba távozzon. A következő néhány hét során egyre érkeztek a keletnémetek Magyarországra, akik helyzetéről a magyar vezetés folyamatosan tárgyalt az NSZK-val. A magyar kormány szeptember 9-én úgy döntött: ideiglenes jelleggel felfüggeszti az 1969-ben kötött magyar-NDK megállapodás határátlépésre vonatkozó pontjainak hatályát. (Nemhogy kiutasítják, hanem továbbengedik őket olyan harmadik országba, ahová nincs érvényes úti okmányuk.) Az intézkedés szeptember 11-én 0 órakor lépett hatályba. Három nap alatt 12 ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november végéig mintegy 60-70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül. Tüntetések sora után, november 9-én leomlott a berlini fal, a következő hetekben, hónapokban sorra megbuktak a kelet-európai kommunista rendszerek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.