Közélet

Szerdán is a keddi viharkárok elhárításán dolgoztak a megye tűzoltói

Szerdán is a keddi viharkárok elhárításán dolgoztak a megye tűzoltói

2014. augusztus 7., csütörtök
Szerdán is a keddi viharkárok elhárításán dolgoztak a megye tűzoltói

A kedd délutáni vihar nyomait számolták fel a tűzoltó egységek még a szerdai napon is. 17 bejelentés érkezett a katasztrófavédelem szegedi központjába szerdán az előző napi esőzés és erős szél kapcsán.

A keddi zivatar leginkább Csongrád városát vette célba, ezen a településen a tegnapi napon 17 helyre riasztották a tűzoltókat. A csongrádi egység mellett a szentesi raj számolta fel a viharkárokat. Elöntött pincék, kidőlt fák várták őket a lakosok által jelzett helyeken. Csongrádon többek között a Széchenyi, a Gyöngyvirág, a Kinizsi és a Móricz Zsigmond utcában kellett motoros láncfűrész segítségével kidőlt fákat, leszakadt faágakat eltávolítaniuk az egységeknek. Hódmezővásárhelyen egy nagyméretű, megdőlt fa veszélyeztette a kórház épületét. A vásárhelyi raj a helyszínen kivágta, majd darabokra vágta a felázott gyökérzetű fatörzset. Szintén vásárhelyen, a Lázár utca egyik éttermének pincéjét fél méter magasságban lepte el az esővíz. A hódmezővásárhelyi egység tűzoltói nagy teljesítményű szivattyúval rövid időn belül eltávolították a felgyülemlett esővizet. Mindszentről délben érkezett a bejelentés a katasztrófavédelemhez, miszerint megsérült egy gázvezeték a Bajcsy-Zsilinszky és a Budai Nagy Antal utca kereszteződésében. Eddig tisztázatlan okok miatt egy 110 milliméter átmérőjű, 3 bar nyomású gázvezetékből ömlött a gáz. A környéken található ingatlanokból összesen 42 embert kellett ideiglenesen kiköltöztetni otthonaikból. A DÉGÁZ szakemberei délután 2 órára megszüntették a gázömlést, a lakók 15 óra körül visszamehettek az ingatlanokba. A hódmezővásárhelyi egység a helyszínen rövid időn belül elvégezte az áramtalanítási munkálatokat. A délután folyamán a helyszínre érkezett a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is és elvégezte a szükséges vizsgálatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.