Egyetem

Rendhagyó tanévkezdés a Karolinában Afrikából érkezett vendéggel + FOTÓK

Rendhagyó tanévkezdés a Karolinában Afrikából érkezett vendéggel + FOTÓK

2014. augusztus 30., szombat
Rendhagyó tanévkezdés a Karolinában Afrikából érkezett vendéggel + FOTÓK
kep2

A Boldogasszony Iskolanővérek rendjének világszerte összesen tíz tartományfőnöknője van, közülük ketten is részt vettek a szegedi Karolina Iskola és Gimnázium tanárainak rendhagyó tanév eleji felkészülésében péntek délelőtt.

"Az iskolanővéri iskolák a küldetéses ember iskolái, egy ilyen küldetéses ember érkezett közénk" – mutatta be Afrikából jött vendégét

Lobmayer M. Judit

SSND a Boldogasszony Iskolanővérek magyarországi tartományfőnöknője. Az amerikai származású

Mary Kerber

nővér harminc éve él a fekete kontinensen, több mint húsz esztendőn át úgy dolgozott Kenyában, hogy naponta többször is átutazott az egyenlítőn. Jelenleg az afrikai rendtartományt vezeti, mely éppen a napokban ünnepelte megalakulásának harmadik évfordulóját. Az összesen 73 - köztük 50 afrikai származású – nővérrel működő tartomány óriási területen fekszik, öt országot ölel fel: Kenyában, Ghánában, Nigériában, Sierra Leonéban és Gambiában is élnek iskolanővérek. Nincsenek utánpótlás problémáik, a fekete kontinensen bőven akadnak olyan fiatal nők, akiket vonz az iskolanővéri hivatás. A legkisebb falvakban dolgoznak, és a legszegényebbekkel foglalkoznak. „Olyan kultúrában élünk,amely nagyon sokszínű, és mi nem kívánjuk megváltoztatni, hanem megpróbálunk beleilleszkedni. Erről tanúskodik a rendi egyenruhánk is, mely anyagában a hagyományos afrikai öltözéket idézi, látható rajta a hivatalos rendi szimbólumunk, valamint egy ősi ghánai jelvény is, melynek jelentése: Egyedül Isten. Legfontosabb hivatásunk a nevelés, ha a lányokat neveljük, akkor az egész társadalmat tudjuk ezzel formálni. A szegénységből kivezető egyetlen út a tanulás”- foglalja össze Mary Kerber nővér az afrikai iskolanővérek küldetését a rendalapító

Boldog Terézia

anya egyik gondolatának szellemében. "Legnagyobb problémánk az iszonyatos szegénység, amely azokat az országokat sújtja, ahol szolgálunk. Mindig nagyon nehéz szívvel küldjük el azokat, akik kérni jönnek hozzánk. Mi is szegények vagyunk, viszont azt tudjuk adni, hogy meghallgatjuk őket, és imádkozunk értük, ami igen sokat jelent nekik, hiszen az afrikai emberek erőteljesen lelki beállítottságúak" - tette hozzá. Az Afrikában élő iskolanővérek sokféle feladatot látnak el: foglalkoznak tanítással iskolákban és iskolákon kívül, a saját fenntartású intézmények mellett néhol egyházmegyei iskolákban is dolgoznak. Vannak köztük, akik lelkipásztori munkatársak, mások az egészségügyben munkálkodnak, Ghánában például működtetnek egy ortopédiai klinikát, ahol főként olyan embereknek adnak lehetőséget és reményt az életre, akik máshogy nem tudnának járni. Művégtagokhoz juttatják őket, és megtanítják arra is, hogyan élhetnek ez után emberhez méltó életet. A szegénység mellet nagy problémát jelentenek a járványok is. A Kenyában pusztító HIV és AIDS miatt kétszázezer árva gyermeket tartanak nyilván abban az egyházmegyében, ahol az iskolanővérek dolgoznak.

SONY DSC

"Nem tudjuk mindnyájukat ellátni, de igyekszünk gondoskodni arról, hogy minél többen járjanak iskolába közülük. Az is nagyon fontos, hogy ne költözzenek be kollégiumokba, mert akkor elveszítik a jogukat a földhöz, amelyen élnek. Nekik mezőgazdasági ismereteket tanítunk, és támogató programokat szervezünk a számukra. Kenyában az emberi jogok ügyével is foglalkozunk, van nővérünk, aki együttműködik a 'Békével az igazságért és az igazságosságért' szervezet munkájában. Legutóbb például tüntetésen vettünk részt a nemzetközi emberkereskedelem ellen" - mesélte Mary Kerber. A kontinensen érzékelhető vallási és etnikai feszültségek kapcsán a tartományfőnöknő hangsúlyozta, hogy azok az egyes emberek között nem jelennek meg. "Nigériában van egy nagyon aktív, radikális muzulmán szervezet, mely sokat hallat magáról. Arról, hogy a 'Boko Haram' keresztény nőket rabolt el, lehetett olvasni a sajtóban, de jó tudni azt is, hogy a legtöbb nigériai ember nem azonosul ezekkel a szélsőséges gondolatokkal. Vannak olyan iskoláink, ahol a tanítványaink nagy része muzulmán. Egyszer hosszasan beszélgettem egy ilyen tanítványommal, és akkor jöttem rá, hogy az Iszlám hívei alapvetően ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak, mint mi, keresztények. Valószínűleg ezért törekszik sok muzulmán család arra , hogy a gyermeke katolikus iskolába járjon. Vannak muzulmán iskolák is, de úgy tűnik, hogy a mi iskoláinkban magasabb színvonalú képzést kapnak a diákok." Az iskolanővérek két olyan országban vannak jelen, ahol nagy gondot jelent az ebola-járvány. Sierra Leonéban aggasztó a helyzet, mert ez a rendkívül szegény ország éppen egy tizenegy éves polgárháború után próbált talpra állni, amikor kitört a járvány. Ha megvolnának a feltételek, akkor az ebolán felül lehetne kerekedni, de Sierra Leonéban nincs mivel szűrni az embereket, nincsenek tesztek, sőt még az orvosok és az ápolószemélyzet számára szükséges védőfelszerelés is hiányzik. Tetézi a bajt, hogy nyugat-afrikai népek ősi hagyományainak értelmében ezen a vidéken a holttestet a családoknak kell lemosniuk. Ezek miatt az okok miatt a legszegényebb országokban terjed leggyorsabban a járvány. "Úgy döntöttünk, hogy Sierra Leonéból Ghánába költöztetjük a nővéreinket, reméljük, ott biztonságban vannak, és folyamatosan azért imádkozunk, hogy ne kelljen elhívnunk senkit Afrikából" - zárta gondolatait Mary Kerber nővér.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.