Közélet

Önkormányzat 2014: a választók tájékoztatást kérhetnek arról, hogy mely jelölt ívén szerepel ajánlásuk

Önkormányzat 2014: a választók tájékoztatást kérhetnek arról, hogy mely jelölt ívén szerepel ajánlásuk

2014. augusztus 24., vasárnap
Önkormányzat 2014: a választók tájékoztatást kérhetnek arról, hogy mely jelölt ívén szerepel ajánlásuk

Hétfőn kezdhetik meg az önkormányzati és nemzetiségi választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlások gyűjtését. A választópolgárok addig kérhetnek tájékoztatást a választási irodáktól arról, hogy melyek jelölt ívén szerepel az ajánlásuk, amíg a választási irodák meg nem semmisítik az ajánlásgyűjtő íveket a voksolást követő 90. nap után.

A választási eljárási törvény nyári módosításakor az került a jogszabályba, hogy a tájékoztatást csak a jelölt vagy lista nyilvántartásba vételéről szóló határozat jogerőre emelkedéséig lehet kérni, de az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta ezt az időbeli korlátot. A testület július 21-i határozatában megsemmisítette ezt a rendelkezést. Szerintük ugyanis semmi nem indokolta, hogy csak a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedéséig lehessen tájékoztatást kérni a személyes adatokról az adatkezelőtől (a választási eljárásban a választási irodától). Ezért mindaddig, amíg a választási iroda nem semmisíti meg az ajánlóíveket, az érintetteket megilleti a tájékoztatáskérési jogosultság. Az ajánlóíveket az illetékes választási irodának a szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon - 2015. január 12-én - kell megsemmisítenie, eddig az időpontig lehet tehát kérni tájékoztatást az irodától arról, hogy melyik jelölt ívén szerepel a választópolgár ajánlása. Fontos szabály azonban, hogy a választási iroda az ajánlóíveken szereplő személyes adatok közül az érintett kérelmére csak azokról köteles tájékoztatást adni, amelyeket ellenőrzött. Ugyanis az ajánlások tételes ellenőrzését nem kell tovább folytatni, ha bizonyossá válik, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges számot. Az irodák tehát azokról az ajánlásokról tudnak tájékoztatást adni, amelyeket ellenőriztek. Az informatikai rendszerben az ajánlások ellenőrzésekor a választási irodák rögzítik, hogy a választópolgár ajánlott-e jelöltet és ha igen, melyiket; erre azért van szükség, mert egy választópolgár ugyan választókerületének több jelöltjét is ajánlhatja, de egy jelöltet csak egyszer. Így kérésre a választási irodák meg tudják mondani, a választópolgár adatai melyik jelölt ellenőrzött ajánlásai között szerepelnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.