Közélet

Megnyitották kapuikat a SZIN civil szervezetei + FOTÓK

Megnyitották kapuikat a SZIN civil szervezetei + FOTÓK

2014. augusztus 27., szerda
Megnyitották kapuikat a SZIN civil szervezetei + FOTÓK
szin_retvari_bence17_gs

Nyolcvan civil szervezet közel félezer önkéntesével nyílt meg szerda délután a SZIN Civil Faluja, melyet Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Juhász Tünde kormánymegbízott és Vajda Árpád IH-igazgató adott át hivatalosan is a fesztiválozóknak. Rétvári Bence szerint Magyarország igazi fesztivál-nagyhatalommá vált.

Ugyan a nulladik napon is látogatható volt, hivatalosan szerda délután nyílt meg a SZIN látogatói előtt a Civil Falu. A partfürdő negyedét elfoglaló fesztiválkerületben nyolcvan szervezet közel ötszáz munkatársával várja a fiatalokat változatos témakörökben. A civil falu kapujában kifeszített szalagot Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és

Juhász Tünde

kormánymegbízott vágta át. Magyarország az utóbbi években igazi fesztivál-nagyhatalommá vált annak ellenére is, hogy idén a sűrű esőzések miatt a gumicsizma-fürdőruha szerelést kellett rendszeresíteni a szórakozni vágyóknak - utalt a mai nap változékony időjárására az államtitkár. "A Szegedi Ifjúsági Napok az egyik legrégebbi vidéki fesztivál, amely igen sokat adott az itt élőknek és az országnak is, elég csak a slágerré vált Magna Cum Laude-számot venni. Fontos azonban, hogy az ilyen rendezvényeket tartalommal töltsük meg, ezen eseményeket a kormány is támogatja" - emelte ki

Rétvári Bence

. Míg az éjszaka általában a szórakozásról, addig a nappal - köszönhetően a Civil Falunak - a kultúráról, ismeretterjesztésről szólhat, melyről az itt dolgozó önkéntesek gondoskodhatnak. Rétvári Bence szerint az itt dolgozók színvonalas munkájának köszönhető, hogy a szegedi könnyűzenei fesztivál immáron nemzetközi ismertségre is szert tett.

szin_retvari_bence22_gs

A Csongrád Megyei Kormányhivatal öt szakigazgatási szerve is kiköltözött a fesztiválra, ahol a fiatalokat érintő legfontosabb kérdéskörökben nyújtanak segítséget. "A kitelepüléssel is szeretnénk leküzdeni azokat az évtizedek óta élő sztereotípiákat, hogy a hivatalok megközelíthetetlen, az embertől elzárt elefántcsonttornyok. Munkatársaink a fesztiválozók mindennapjait is érintő kérdésekben állnak a rendelkezésre" - mondta el a megnyitón

Juhász Tünde

kormánymegbízott. A Pályainformációs Központ munkatársai az uniós tanulási, ösztöndíj és szakmai gyakorlati lehetőségekről tájékoztatnak, a Munkaügyi Központ az álláskereséstől a munkába állásig széles spektrumon adhat választ a kérdésekre, akár jogi megközelítésből is. Az Igazságügyi Szolgálat kollégái az áldozattá válás megelőzéséért indított pályázatot ismertetik, melyek akár a fesztiválon történt lopások, zaklatások kezelését is magukban foglalják, míg a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség kiadványokon keresztül nyújt betekintést a fogyasztóvédelem feladataiba, célkitűzéseibe. A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv feladata a preventív egészség-magatartási tényezők terjesztése, totó és kvíz formájában tudatosítják a fesztiválozókkal a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésének fontosságát. A cigarettát elutasítók itt egy "Én nem dohányzom" feliratú, fényvisszaverő karszalaggal is kifejezhetik az egészséges életmódba vetett hitüket.

Választék bőven akad még a Civil Faluban: a Motiváció Műhely munkatársai az általuk készített társasjáték segítségével engednek bepillantást nyerni egy hátrányos helyzetű gyermek életútjába (a Mentortársasról részletesen itt olvashatnak), a Móra-múzeum kitelepülésén Egyiptom ötezer éves játékait próbálhatjuk ki, a Máltai Szeretetszolgálat sátránál pedig az önkéntességről tudhatunk meg érdekességeket. A politikai palettán eddig csak a jobboldal képviseltette magát a rendezvényen: a Jobbik, a Fidelitas mellett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség is kitelepült, utóbbi egy totóval várja az arra járókat, melynek helyes kitöltésével az illető egy üveg pálinka elnyerésére is esélyes. Vajda Árpád IH-igazgató egy civil útlevelet is bemutatott, melynek segítségével az Európai Ifjúsági Stratégia alapelvei szerint felépülő falu egyetlen fontos részét sem hagyják ki a résztvevők. Ebbe a füzetbe az állomásokon pontokat gyűjthetnek, amelyeket a rendezvény végén ajándékokra válthatnak be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.