Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: egygólos SZEOL-vereség a Vác ellen + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

szeol_vac_14_08_23_gs
Szoros mérkőzésen egygólos vereséget szenvedett a SZEOL SC a Váctól az idény első hazai mérkőzésén.

Hazai pályán debütált a SZEOL az NB III-ban a Vác ellen, az ellen a Vác ellen, amely erős kerettel rendelkezik, és bár a szegediekhez hasonlóan újonc ebben az osztályban, mégis a liga egyik legjobb csapata közé tartozik. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg az ESMTK ellen megsérült Hacker Bence, aki a meccs kezdete előtt percekkel érkezett vissza Szegedre Budapestről.

Rögtön lövéssel kezdett Csank János csapata, és támadólag is lépett fel a mérkőzés elején, de a SZEOL kezdett belejönni a mérkőzésbe, és helyenként szép futballt mutatott be. Mindkét oldalra igaz volt, hogy nehezen tudtak helyzetet kialakítani az első 20 percben, a 30. minutumban viszont egy óriási hibát kihasználatlanul hagytak Tóth Ákos tanítványai: a tizenhatos előtt adták el a labdát a váciak, azonban Beretka kisodródott a labdával, beadását pedig lefülelte a vendég védelem. Tíz perccel a vége előtt Faragó a meccs legnagyobb helyzetét hagyta ki: Bata beadását fejelte fölé a tavalyi megye I-es gólkirály. A félidő végét megnyomta a SZEOL, főleg a hosszú labdáknak köszönhetően, egy ilyen akcióból Ondrejó került ziccerbe, de nem tudta elpasszolni a labdát Palásthy mellett. A félidő 0-0-lal zárult, a kék-feketék sajnálhatták, hogy nem szerezték meg a vezetést az első 45 perc alatt.

A második félidőt is erősen kezdte a Vác, Rása lövése után kellett Leindlernek védenie. Az első negyed óra váci rohamai kimondott ziccerrel nem zárultak, a legnagyobb lehetősége a vendégeknek egy rögzített szituáció után alakult ki a SZEOL kapuja előtt. Egy szöglet után Grünvald vágta ki a labdát a gólvonalról, miután félmagasan kapura tette azt Fábri. A 69. percben megszerezte a vezetést a Vác: Zsolnait egy rövid ideig a pályán kívül is ápolták, ám ahogy visszatért, gólt lőtt. Egy jobb oldali beadást követően szakadt el a védőktől, majd erőtlen lövése éppen Leindler mozgásával ellentétes irányba tartott, a SZEOL kapusa a hosszúra mozdult el, a gyenge lövés azonban a rövidre érkezett, és bepattogott a kapuba, megszerezte a vezetést a Vác. Az utolsó negyed órában a SZEOL mindent megtett az egyenlítésért, azonban ezen a napon a váci védelem remekül zárt. A helyzetekben legfőképp Beretka jeleskedett, lövései viszont nem találtak kaput. A kitámadó SZEOL ellen könnyebben kontrázhatott a Pest megyei alakulat, az utolsó 5 percre viszont emberhátrányba került Tóth Ákos csapata, miután a csereként beállt Kulacsik nem tudta folytatni a játékot, így 10 emberrel próbálta meg döntetlenre menteni a meccset a szegedi csapat. Ez sajnos nem jött össze, csupán kisebb lehetőségekig jutott, így második mérkőzését is elvesztette a SZEOL, Beretkáék a Szentlőrinc ellen javíthatnak jövő héten, idegenben.

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 300 néző
2014. augusztus 23., 17.00
SZEOL SC
Vác FC
Vége a mérkőzésnek.

játékvezető: Csonka Bence • asszisztens: Csatári Tibor, Flinta Zoltán
0
1

NB III Közép csoport, 2. forduló

SZEOL SC – Vác FC 0-1 (0-0). Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 300 néző, vezette: Csonka Bence (Csatári Tibor, Flinta Zoltán).
SZEOL SC:Leindler – Buzási, Forró, Bjedov, Grünvald, Puskás (Mihálffy, 75′), Ngalle (Mucsi,a szünetben), Ondrejó, Beretka, Bata (Kulacsik, 61′), Faragó. Vezetőedző: Tóth Ákos.
Vác FC: Palásthy – Benkó, Karácsony, Zsolnai (Greff, 72′), Rusvay (Pölöskei, 90′) Kovács (Sorecz, 81′), Tóth, Rása, Németh, Fábri, Gulyás.Vezetőedző: Csank János.
Gólszerzők: Zsolnai (69′)
Sárga lap: Ngalle (27′) ill. Rusvay (58′), Gulyás (60′)

Tóth Ákos: “El vagyok keseredve az eredményt illetően, hiszen nekünk voltak lehetőségeink a gólszerzésre. Készültünk arra, hogy ellenfelünk többet fogja birtokolni a labdát, viszont ma helyzetünk csak nekünk volt.”

Csank János: Tartottam a mérkőzéstől, mert láttam a SZEOL-t múlt héten Pesterzsébeten, ahol nagyon jól játszott. Számítottunk rá, hogy a hosszú labdákkal keresni fogják gyors csatáraikat, ennek ellenére az első félidőben gólt is szerezhettek volna ezekből. A második félidőben már jobban játszottunk, mondhatjuk, hogy biztos sikert arattunk, nem éreztem veszélyben a győzelmünket.

Online közvetítésünk:

VÉGE

92′
Csonka játékvezető lefújta a mérkőzést, Zsolnai találatával elvitte mindhárom pontot a Vác Szegedről. A döntetlenre rászolgált volna Tóth Ákos csapata.
91′
Német lő laposan, miután Pölöskei tartotta meg a labdát, nem talál kaput.
90′
Kihasználja utolsó cserelehetőségét a Vác: Pölöskei érkezik Rusvay helyett.
88′
A váci drukkerek már dicsérik csapatukat, és “Szép volt, fiúk!” rigmussal gratulálnak a győzelemhez – reméljük, korai öröm volt…
87′
Mivel már hármat cserélt Tóth Ákos, így emberhátrányban kell, hogy befejezze a meccset a SZEOL. Kulacsik nem tud visszajönni a pályára, 10 emberrel kellene kiharcolni legalább a döntetlent.
84′
Kulacsik marad lent, végül csapattársai segítségével hagyja el a pályát, 10 emberrel a SZEOL.
81′
Cserél a Vác: Sorecz érkezik Kovács helyett.
80′
Ismét Beretka: a tizenhatos sarkánál tartotta meg a labdát, majd a hosszú sarkot vette célba,de nem volt pontos a lövése.
76′
Beretka fordult le védőjéről, majd lőtt 16 méterről, nem sokat tévesztett.
75′
Puskás helyett Mihálffy folytatja a SZEOL-ban, a csapatkapitányi karszalagot Kulacsik kapja meg. Egy pontot csíphetne az eddigiek alapján a SZEOL, erre negyed órája van.
72′
Zsolnai jött, gólt lőtt, majd befejezte a mérkőzést: az első váci csere, a gólszerző helyett Greff a pályán.
69′
GÓÓÓÓL! Zsolnai visszatér, és gólt lő… A pályára másodpercekkel korábban visszatérő Zsolnairól megfeledkeztek egy jobb oldali beadást követően, aki négy méterről beleszúrt a labdába, Leindler a hosszúra indult el, a gyenge lövés azonban a rövidbe bevánszorgott, vezet a Vác.
68′
Zsolnai marad lent egy ütközést követően, a pályán kívül ápolják tovább.
65′
Váci szöglet száll át mindenki feje fölött, a lecsorgó labdát végül Fábri lövi kapura félmagasan, Grünvald a gólvonalról tisztáz, nagy lehetőség volt.
61′
Ismét cserél a SZEOL: Bata helyett Kulacsik a pályán.
60′
Gulyás is sárgát kap, miután felvágja Ondrejót.
58′
Egy pillanatra mindenkiben meghűlt a vér: egy lapos indítást követően Rusvay esett el a tizenhatoson belül, miután találkozott Leindlerrel, Csonka játékvezető a sípba fújt, azonban Rusvay kapott sárgát színészkedésért.
57′
Ezek a Vác percei, beszorult a SZEOL: szögletet is rúghattak a vendégek, majd a nyomást végül Zsolnai oldalhálóba lőtt labdája töri meg.
52′
A félidőben beállt Mucsi belsőzte fölé a labdát egy szép összjátékot követően, tetszetősen járatta a SZEOL a labdát az ellenfél tizenhatosának előterében.
50′
Rása jó 20 méteres lövése a második játékrész első momentuma, próbálkozása a kapu fölött kötött ki.
46′
Folytatódik a mérkőzés, cserélt a SZEOL a szünetben, Mucsi érkezik Ngalle helyett.

SZÜNET

45′
Csonka játékvezető nem hosszabbít, lefújta az első félidőt. A SZEOL-nak két nagy lehetősége is volt, könnyedén vezethetne Tóth Ákos csapata.
43′
Ismét egy nagy SZEOL lehetőség! Ondrejót ugratták ki, csak Palásthy állt vele szemben, Ondrejó azonban nem tudta elrúgni a kapus mellett. A helyzetre helyzettel válaszol a Vác, Gulyás indult meg a jobb szélen, lefutotta emberét, majd a kapuját elhagyó Leindler lábbal tisztázott, megélénkült a meccs a félidő utolsó 5 percére.
41′
Ondrejó iramodott meg egy hosszú indítással, majd a visszatett labdát a szélen érkező Grünvald kapta, lövése az oldalhálóban kötött ki.
35′
Óriási SZEOL helyzet maradt ki! Bata beadását Faragó fejelte fölé 5 méterről, ez ziccer volt.
32′
Zsolnai szabadrúgását vágja ki Grünvald, bravúros mentés volt.
30′
A saját tizenhatosa előtt adta el a labdát a Vác, Faragó ballábas beadását azonban kifejelték, végül pedig a vendégek gyűjtötték össze a labdát, ebben talán több volt.
27′
Ngalle kapja a meccs első sárgáját a félpályán elkövetett faltjáért.
26′
Németh tekert 16 méterről kapu mellé, igaz, mintha előtte szabálytalankodtak volna a váciak Puskással szemben, ezért kicsit megálltak a SZEOL játékosai.
20′
Ngalle kiváló labdája Batát találta volna meg,Flinta asszisztens azonban lest intett, kár érte.
18′
Ngalle szabálytalansága után megítélt szabadrúgást ívelik be a tizenhatosra a vendégek, a fejes fölé száll.
16′
Egy védelem mögé beívelt labdánál Bjedov lehúzta a fejét, a váci támadók könnyedén megszerezhették volna a labdát, Leindler jól jött ki a kapujából.
12′
Fábri léphetett volna, Grünvald azonban testtel, rutinosan feltartóztatta a kapu előterében, és bár a vendég csatár bele tudott pöckölni a labdába, Leindler könnyen fogta a lapos lövést.
11′
Kiegyenlített első 10 percen vagyunk túl, mindkét csapatnak volt egy-egy komolyabb kísérlete, a SZEOL olykor nagyon jól és okosan tartja a labdát.
4′
Az első SZEOL-helyzet: egy jobb oldali beadásra érkezett Beretka, fejese viszont nem talál kaput.
1′
Rögtön egy lövéssel kezd a Vác, azonban nem talál kaput a próbálkozás. A vendégeket egy 20 fős szurkolói csoport is elkísérte.
1′
Csonka Bence sípszavára elkezdődött a mérkőzés, a SZEOL kék feketében,fekete nadrágban, míg a Vác piros-kék felsőben, és piros nadrágban lép pályára.

16:51 – Köszöntjük olvasóinkat a Felső Tisza-parti stadionból, ahol a SZEOL SC megkezdi hazai szereplését az NB III-ban. Borús idő fogadta a csapatokat, a felek túl vannak a bemelegítésen, hamarosan kezdődik a mérkőzés.

A mérkőzés és az élő közvetítés 17 órakor Csonka Bence sípjelére kezdődik.

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.

Kommentek

Hírzóna

Ungvári Attila bronzérmes az Európa Játékokon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ungvári Attila bronzérmet nyert 81 kilogrammban vasárnap a minszki Európa Játékok cselgáncstornáján, amely az idei Európa-bajnokság is egyben. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Franciaországban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az ötszörös világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Francia Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét az összetett pontversenyben. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Vízilabda: Japán legyőzésével a magyaroké az ötödik hely

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az ötödik helyen végzett a magyar válogatott a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos belgrádi szuperdöntőjében, Märcz Tamás együttese a torna vasárnapi zárónapján 15-13-ra nyert Japán ellen. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál