Sport

Labdarúgás: Szentlőrincen kezdené a pontgyűjtést a SZEOL

Labdarúgás: Szentlőrincen kezdené a pontgyűjtést a SZEOL

2014. augusztus 29., péntek
Labdarúgás: Szentlőrincen kezdené a pontgyűjtést a SZEOL
szeol_vac_14_08_23_gs

Az NB III-ban eddig Baranya és Csongrád megye bajnoka is nyeretlen. Tóth Ákos legénysége változtatna ezen, győzni utazik vasárnapra Szentlőrincre.

Az ESMTK ellen idegenben, majd idehaza a Vác ellen is balszerencsés körülmények között maradt alul az NB III Közép csoport újonca, a SZEOL SC. A szegediek vasárnapi ellenfele, a Baranya megyei I. osztály küzdelmeit az előző szezonban vereség nélkül megnyerő Szentlőrinc SE kezét ugyanígy nem fogta eddig Fortuna: előbb odahaza kaptak ki 4-3-ra az Orosházától, majd Dunaharasztiban játszottak 2-2-t úgy, hogy kétszer is vezettek, és néhány percre álltak a sikertől. Az első diadaltól, melyre a mieink is legalább annyira vágynak, mint a baranyaiak.

Online

Vasárnap 17 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szentlőrinc SE - SZEOL SC NB III-as bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk a szegedieknek!

"Nagyon komoly háttérrel rendelkező együttes lesz az ellenfelünk, egy masszív csapat, melynek edzője a korábbi NB I-es futballista,

Nagy Tamás

is garancia arra, hogy kiváló munka folyik Szentlőrincen. Az orosháziaktól sok információt sikerült szereznünk vasárnapi ellenfelünkről, így igyekeztünk felkészülni belőlük. Biztos vagyok benne, hogy nyílt sisakos, jó mérkőzést vívunk majd, ahol mindkét gárda győzelemre játszik, győzni akar. Sajnos az ESMTK elleni kudarc okán gödörbe kerültünk, de úgy érzem, lassan elindulunk ebből kifelé. Fontos lenne, hogy mihamarabb megkezdjük a pontgyűjtést, hiszen így van esélyünk arra, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz. A heti munkánkat is kisebb sérülések, hiányzások nehezítették, vannak kérdőjelek az összeállítást illetően ennek kapcsán, valamint az U21-es szabály miatt is. Mindezzel együtt bízom benne, hogy jó eredményt érünk el Szentlőrincen, ami lendületet ad a folytatáshoz" - nyilatkozta

Tóth Ákos

, a SZEOL mestere. Hozzátette, a sérült

Hacker Bencén

és

Kulacsik Tamáson

kívül

Tóth Attila

és

Vida Gergely

nem áll még rendelkezésre, a többiek várhatóan bevethetőek lesznek vasárnap - jó esély van rá, hogy még

Dlusztus András

is játékra jelentkezzen.

A SZEOL tervezett kezdőcsapata:

Leindler vagy Dongó – Buzási, Forró vagy Dlusztus, Bjedov, Grünvald, Puskás, Ondrejó, Ngalle, Beretka, Bata vagy Forró, Faragó.

Így játszott a Szentlőrinc legutóbb:

Az NB III Közép csoport 2. fordulójában: Dunaharaszti MTK - Szentlőrinc SE 2-2 (0-1). Szentlőrinc:

Németh M. - Hajnal (Bodor 80'), Turi, Tóth Á. (Benke 68'), Lóth, Berdó, Tóth M., Zámbó, Kalmár, Bartal, Vadas (Kántor 56'). Vezetőedző: Nagy Tamás.

Szentlőrinci gólszerzők:

Tóth M. (23'), Lóth J. (84')

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kozármisleny 2 2 0 0 9 2 7 6
2. REAC 2 2 0 0 8 2 6 6
3. Vác FC 2 2 0 0 4 0 4 6
4. ESMTK 2 2 0 0 6 3 3 6
5. FC Dabas 2 1 0 1 7 3 4 3
6. Videoton II. 2 1 0 1 4 3 1 3
7. Bölcskei SE 2 1 0 1 3 2 1 3
8. Monori SE 2 1 0 1 5 6 -1 3
9. Orosháza FC 2 1 0 1 4 5 -1 3
10. Tolle UFC Szekszárd 2 1 0 1 3 4 -1 3
11. Várfürdő-Gyulai TFC 2 1 0 1 3 6 -3 3
12. Szentlőrinc SE 2 0 1 1 5 6 -1 1
13. Dunaharaszti MTK 2 0 1 1 2 5 -3 1
14. SZEOL SC 2 0 0 2 2 5 -3 0
15. Bajai LSE 2 0 0 2 1 5 -4 0
16. Maglódi TC 2 0 0 2 2 11 -9 0

A 2. forduló műsora:

Augusztus 30. (szombat) 17.00:

Kozármisleny – Dunaharaszti MTK.

17.30:

Tolle UFC Szekszárd – Várfürdő-Gyulai Termál FC, Bajai LSE – Monori SE, Vác FC – ESMTK.

19.00:

REAC – Orosháza FC.

Augusztus 31. (vasárnap) 17.00:

FC Dabas – Maglódi TC, Szentlőrinc SE – SZEOL SC. 17.30: Videoton FC II. – Bölcskei SE.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.