Sport

Labdarúgás: Orosházát is bevette a SZEOL

Labdarúgás: Orosházát is bevette a SZEOL

2014. augusztus 2., szombat
Labdarúgás: Orosházát is bevette a SZEOL
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Felkészülési mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a SZEOL SC idegenben, Tóth Ákos tanítványai a szintén az NB III Közép csoport mezőnyéhez tartozó Orosházát fektették két vállra.

Hazai lehetőséggel indult a találkozó:

Makra

szabadrúgását

Leindler

tolta ki szép mozdulattal a jobb alsó elől. A szegediek válasza aztán még nagyobbat szólt, hiszen

Bata

a 17. minutumban magabiztosan megoldva a helyzetet, mattolta

Bordás

kapust

Ngalle

kiugratásából. (0-1) Nem egész félórányi játék után sikerült egyenlítenie az Orosházának,

Ferenczi

húzott be a szélről középre, majd 16 méterről a hosszú felsőbe tekert. (1-1) Hogy mégse legyen egál az állás a szünetben, arról a nyáron igazolt középhátvéd,

Bjedov

gondoskodott. A szerb légiós

Grünvald

szögletét bólintotta közelről a hálóba. (1-2) A második felvonás első nagy helyzete a 65. percben adódott, de

Végh

szabadrúgását követően

Baranyai

csúsztatása elkerülte a szegedi kaput. A hajrában az orosháziak mindent megtettek az egyenlítésért, de igazán nagy ziccerekig nem jutottak, míg a csereként beállt

Mihálffy

feltette az i-re a pontot

Tóth Attila

átadásából. (1-3)

Tóth Ákos

együttesében lehetőséget kapott egy próbajátékos, a Tisza Volánnál nevelkedett

Zámbó Dávid

, aki 2008-as távozása óta megfordult az MTK Budapest és a Paks utánpótlásában is. Az elmúlt idényben 23 mérkőzésen szerepelt az U21-es élvonalban, ezeken 3 gólt szerzett. A SZEOL legközelebb augusztus 6-án, szerdán 18 órától lép pályára, Beretkáék a Hódmezővásárhelyi FC-t látják vendégül a Felső Tisza parti stadionban.

Felkészülési mérkőzésen:

Orosháza FC – SZEOL SC 1-3 (1-2)

Orosháza, Mátrai Sándor Stadion. Vezette: Szatmári (Brusznyiczki).

Orosháza:

Bordás – Szűcs, Huszár, Makra, Szabó N., Ferenczi, Füredi, Styecz, Fülöp, Végh, Lovas.

Cserék:

Miklós (kapus), Szélpál, Gulyás, Medvegy, Bozsóki, Juhász, Baranyai.

Vezetőedző:

Kvasznovszky József.

SZEOL:

Leindler – Kormányos, Bjedov, Hacker, Grünvald, Forró, Ngalle, Bata, Beretka, Faragó Bence, Ondrejó.

Cserék:

Garamvölgyi (kapus), Mucsi, Zámbó, Mihálffy, Tóth Attila, Busa, Buzási.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Ferenczi (29’), ill. Bata (17’), Bjedov (38’), Mihálffy (90+4’). Tóth Ákos:

"Az első félidőben jobban játszottunk, mint a hazaiak, a helyzeteink közül kettőt gólra is tudtunk váltani. A hajrában nagyot küzdött az Orosháza az egyenlítésért, de a veszélyes kontráink egyikét gólra tudtuk váltani. Külön öröm volt látni számomra, hogy az enyhe mezőnyfölényük ellenére a vendéglátóinknak egyetlen egy komoly gólszerzési lehetőség volt csak. Az eredményből ugyanakkor messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, biztos vagyok benne, hogy mind itt, Orosházán, mind Szegeden nehéz mérkőzés vár majd ránk ebben a párharcban."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.