Sport

Labdarúgás: Kiss Roland a legjobb utánpótlás-játékos

Labdarúgás: Kiss Roland a legjobb utánpótlás-játékos

2014. augusztus 21., csütörtök
Labdarúgás: Kiss Roland a legjobb utánpótlás-játékos
fociunnep15_gs

Az idei évben, a szegedi labdarúgás kiemelkedő alakjainak kiosztott díjak közül a legjobb szegedi utánpótlás-játékos elismerést a SZEOL SC ifjú kiválósága, Kiss Roland érdemelte ki.

Kiss Roland pazar szezont tudhat maga mögött. A 2013/14-es szezonban a SZEOL SC "A" U15-ös csapatával veretlenül, százszázalékos teljesítménnyel lett bajnok az NB II-ben, emellett pedig 72 góljának köszönhetően a gólkirályi címet is besöpörte. "Az egész csapatnak, valamint edzőmnek szeretném megköszönni ezt az elismerést és az előző szezont, nélkülük biztos, hogy nem tudtam volna elérni ezeket az eredményeket. A legfontosabb a csapatszellem volt, hiszen mondhatom, hogy a csapattársaimmal a pályán kívül is igazi barátok vagyunk" - nyilatkozta Kiss Roland.

fociunnep17_kiss_roland_gs
A hétfői ünnepségen

A szegedi labdarúgás jövőjéért díjjal kitüntetett fiatal játékos elmondta, úgy érzi, még sokat kell fejlődnie, bár az elmúlt időszakban legnagyobb hiányosságának tartott cselezésben sikerült előrelépnie, de jó úton halad afelé, hogy egyéb képességekben is pótolja lemaradását. Roland igazi univerzális játékos volt a múltban, hiszen a kapusposzttól kezdve szinte mindenhol feltűnt a pályán, azonban úgy gondolja, megtalálta igazi posztját, azonban a csapat érdekét valamint edzője kérését figyelembe véve előfordulhat, hogy más pozícióban, más feladatokkal segít együttesének. "A következő idényben az U17-es csapatban fogok játszani az U15-ös csapattársaimmal, hiszen ebből a korosztályból kiöregedtünk, az U16-os országos bajnokság pedig csak a nagyobb klubok számára indult. Biztos vagyok benne, hogy helyt fogunk állni, célunk, hogy ismét bajnokságot nyerjünk. A lényeg a csapat sikere, az egyéni díjak csak ezt követően kerülhetnek szóba" - fogalmazott Kiss Roland. A SZEGEDma.hu ezúton is gratulál Kiss Rolandnak az elismeréshez, és sok sikert kíván pályafutása további szakaszához! A példák adottak lehetnek számára, hiszen korábbi díjazottjaink közül

Szivacski Donát

és

Zsótér Donát

is a magyar utánpótlás-válogatottak erősségei, NB I-es futballisták lettek. Jó lenne, ha Roland Szegeden csillogtathatná majd tudását az élvonalban!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.