Sport

Labdarúgás: ismét összecsap Lisztesékkel a Szeged-Grosics

Labdarúgás: ismét összecsap Lisztesékkel a Szeged-Grosics

2014. augusztus 22., péntek
Labdarúgás: ismét összecsap Lisztesékkel a Szeged-Grosics
soroksar_szeged2011_48_gs

A tavalyi versenyfutás után – immáron egy osztállyal feljebb – ismét összecsap a Soroksár és a Szeged 2011-Grosics Akadémia. Nyilas Elekék a tavaszi eredménnyel alighanem ezúttal is elégedettek lennének.

A két fél

első mérkőzését

az NB III Közép csoport 2013/2014-es kiírásának 5. fordulójában a soroksáriak nyerték három góllal Gyulán, a március végi

visszavágón

azonban már a Szeged gyűjtötte be a három pontot egy rendkívül kiélezett csatában. Akkor úgy tűnt, a siker létfontosságú lehet az aranyért folytatott különversenyben, és bár végül Germánék mégsem tudták megelőzni a riválist, a szezon végeztével mindkét együttes

feljutott a másodosztályba

.

Online

Szombaton 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Soroksár SC - Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!

„Előnyt jelenthet, hogy ismerjük az ellenfelet, mert való igaz, hogy a mezőnyből a Soroksárról rendelkezünk a legtöbb információval. Tavaly játszottunk már velük két mérkőzést, és megtapasztaltuk azt, hogy milyen játékstílust képviselnek. Egyértelmű, hogy egy masszív, jól felkészített csapat ellen fogunk pályára lépni, ez már tavaly is így volt, hiszen magabiztosan, végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyerték meg a bajnokságot. Minden bizonnyal ezt az irányvonalat fogják idén is követni. A keretüket a Ferencvárostól kölcsönkapott játékosokkal erősítették meg, ha jól tudom, sőt, a legutóbbi fellépésüket elnézve, már szerepet is kaptak az új igazolások. Mindezek tükrében úgy tűnik, csak erősödött a Soroksár a nyáron” – fogalmazott a szombati ellenfélről

Nyilas Elek

vezetőedző. Érdekesség, a tréner fia szintén a XXIII. kerület csapatában focizik, ifjabb

Nyilas Elek

a Szigetszentmiklós legyőzéséből az első fordulóban ráadásul a kezdőcsapat tagjaként vette ki a részét. Ami pedig az említett nyári erősítéseket illeti, az FTC fakójától féltucatnyian csatlakoztak a

Varga Attila

vezette kerethez. Rajtuk kívül a technikailag a Pécset elhagyó, ám az elmúlt két évet végig kölcsönben töltő

Holczer Ádámot

leigazolták a ferencvárosiak, de a „csomag” részeként szintén egyből tovább is passzolták egy évre Soroksárra. Annyi biztos, hogy a jelentős másodosztályú rutinnal jelentkező hálóőrnek új állomáshelyén meg kell majd dolgoznia a csapatba kerülését, hiszen vetélytársa a posztért az egykor a West Ham United színeiben az angol élvonalban is bemutatkozó

Kurucz Péter

lesz – ugyancsak kölcsönben a rekordbajnoktól. A Szeged-Grosics az első körben a tavalyi ötödik helyezett Siófoktól

rabolt pontot

, bár akár a győzelmet is megszerezhették volna Zabari Dávidék, ha jobban sáfárkodnak helyzeteikkel. Mindenesetre az NB II-es nyitány biztatóan sikerült a csapat számára. „A siófoki produkciónk jó alapot adhat a jövőre vonatkozóan az eredményes játékhoz. Persze, a heti elemzés során kiderült, hogy azért azon a mérkőzésen rengeteg hibát is vétettünk. Ezek ismeretében inkább úgy fogalmaznék, hogy a második félidőben mutatott teljesítményünkről érdemesebb beszélni. Azt minden találkozónkon hoznunk kell ahhoz, hogy ebben az osztályban is sikeresek maradhassunk. Ez nem egy különleges kérés a játékosok felé, hiszen tudjuk, hogy ők képesek erre. Ha pedig a fellépéseinken képesek leszünk alapként a szóban forgó futballt nyújtani, akkor az az eredményességünkben is pozitívan tükröződik majd vissza” – mondta Nyilas Elek. http://www.youtube.com/watch?v=Pt7_MVLaos4

Az MLSZ TV összefoglalója a siófoki meccsről.

Jó hír a csapattal kapcsolatban, hogy bár a szakvezetés minden bizonnyal továbbra sem számíthat a sérült

Pozsár Gábor

és

Gadó Gábor

szolgálataira, a keret többi tagja többé-kevésbé egészségesen és harcra készen várja a szombati találkozót. Sőt, legutóbb a szinte egész nyáron maródi

Germán Tamás

is bizonyította, hogy újra bízhatnak agilis játékában a szegedi drukkerek, hiszen ő jegyezte az egy pontot érő találatot a Balaton partján. „Mindenkinek jót tesz a gól, de egy csatár esetében különösen fontos kérdés ez. Nagyon remélem, hogy ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. Annak ellenére, hogy meg kellett műteni, igen hamar visszatért a kerékvágásba, és úgy néz ki, nem felejtett el gólt lőni sem” – szólt a mester félig tréfásan játékosáról. A találkozóra a Szeged 2011-Grosics Akadémia 50 fős szurkolói buszt indít. Az utazásban a regisztrált, szurkolói kártyával rendelkező szurkolók vehetnek részt. A különjárat szombaton 14.15-kor indul a Tarján Víztorony téri Penny Market-parkolóból, majd a Rókusi körúti Tesco parkolójából 14.30-kor megy tovább Soroksárra.

Ami a történelmet illeti

Nagy érdeklődéssel várt "újonc-rangadóra" kerül sor Budapesten, ahol az NB II 2. fordulójában Soroksár - Szeged 2011-GA mérkőzést rendeznek. Lisztesék 3-1-es sikerrel kezdtek Szigetszentmiklóson, míg Nyilas Elek tanítványai értékes ponttal távoztak Siófokról, így mindkét újonc még veretlenül néz egymással farkasszemet... -

írja

a szegedi futball krónikása,

Vitos György

. Ami a Soroksár - Szeged futballhistóriát illeti, mindkét klub különösen a '30-as, '40-es években dominált a magyar labdarúgásban (Szegedet több egyesület is képviselte ez idő alatt az élvonalban), de még az '50-es, '60-as években is letették a névjegyüket. A Soroksár 1934-ben például Magyar Kupát is nyert, s előtte az 1931-32. évi profi másodosztályú bajnokságból éppen a Szegeddel együtt jutottak fel az első osztályba! Csakúgy, mint legutóbb, 2013-14-ben, amikor az NB III-ban lett első a Soroksár, s második az ugyancsak feljutó Szeged... Az NB I-ben 1932-1953 között éppen 20 Soroksár - Szeged mérkőzést jegyezhettünk fel, ám ezeken hatalmas a szegediek fölénye: 12 Tisza-parti győzelem, 5 döntetlen és mindössze 3 sorkosári sikert mutat az összesített mérleg, 36-18-as gólkülönbséggel! A legfölényesebb szegedi győzelmet az 1946-47-es idény hozta (7-0), míg a soroksáriak ezzel szemben csak egy 3-0-ás sikert tudnak felmutatni (1951-ből). Soroksárról is gyakran távoztak győzelemmel a szegediek, íme néhány közölük: 2-1 (1932-33), 1-0 (1935-36), 3-0 (1936-37), 1-0 (1945-46), 2-0 (1948-49). Mivel ezt követően több évtizedig nem is találkoztak a különféle bajnokságokban, az előbb említett élvonalbeli sikerek mellé jól illeszkedik a legfrissebb idegenbeli Szeged-siker: 2014 március 22-én Farkas Márk góljával hoztuk el a három bajnoki pontot! Követésre méltó példa lenne az idei NB II-es évadban is...

Emlékeztetőül legutóbbi egymás elleni mérkőzésükön (2014. március 22.):

Soroksár SC - Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-1 (0-0)

Soroksári Sporttelep. Vezette: Ducsai László (Szarvas László, Berényi Ákos).

Soroksár:

Tarczy - Vass, Pandur, Farkas A. Urbán, Lannert, Tóbiás (Hodgyai 63'), Nyilas, Lisztes, Rábold (Márkus 80'), Lovrencsics.

Vezetőedző:

Varga Attila.

Szeged-Grosics:

Molnár – Szabó Cs., B. Kapic (Dombai 50'), Zabari, Farkas, Markovic, Zelenyánszki, Ács (Manga 64')Máté, Bartyik, Germán (Kalapács 86').

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gól:

Farkas M. (76').

Sárga lap:

Vass (56'), Lisztes (89'), ill. Markovic (89'), Zelenyánszki (89').

Így játszottak a csapatok az NB II első fordulójában:

SZTK-Erima - Soroksár SC 1-3 (0-1)

Szigetszentmiklós. Vezette: Kiss Norbert (Kepe Arnold, Kulman Tamás).

Soroksár:

Holczer - Simita, Pandur (Erdei 81'), Urbán, Pintér, Lisztes, Lannert, Szabó R. (Balaskó 74'), Péter (Vass 69'), Nyilas, Lovrencsics.

Vezetőedző:

Varga Attila.

Gólszerzők:

Szabó B. (83'), ill. Pandur (34'), Lovrencsics (56', 81').

FGSZ Siófok - Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-1 (1-0)

Siófok, Siófoki Városi Stadion, 600 néző. Vezette: Farkas Tibor (Lémon Oszkár, Kis Zoltán).

Siófok:

Tajti – Gubicza, Fülöp, Papp Sz., Baranyai, Futó, Peszmeg, Gárdos (Kozma 81'), Ivancsics (Horváth 81'), Papp M. (Kirchner 49'), Daru.

Vezetőedző:

Horváth Károly.

Szeged:

Molnár - Kéri, Farkas M., Markovic, Mészáros, Szabó P., Máté, Fitos (Oláh G. - a szünetben), Zabari (Pászka 80'), Oláh L. (Zelenyánszki 71'), Germán.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gólszerzők:

Daru (18'), ill. Germán (48').

Sárga lap:

Papp M. (40'), Futó (49'), Peszmeg (55'), ill. Mészáros (36'), Kéri (63').

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. FC Ajka 1 1 0 0 3 1 2 3
2. Soroksár SC 1 1 0 0 3 1 2 3
3. Békéscsaba 1 1 0 0 2 0 2 3
4. Vasas FC 1 1 0 0 2 0 2 3
5. Mezőkövesd Zsóry 1 1 0 0 3 2 1 3
6. Kaposvári Rákóczi 1 1 0 0 1 0 1 3
7. Ceglédi VSE 1 0 1 0 1 1 0 1
8. FGSZ Siófok 1 0 1 0 1 1 0 1
9. Szeged 2011 1 0 1 0 1 1 0 1
10. Szolnoki MÁV 1 0 1 0 1 1 0 1
11. Balmazújváros 1 0 0 1 2 3 -1 0
12. Aqvital Csákvár 1 0 0 1 0 1 -1 0
13. Soproni VSE 1 0 0 1 1 3 -2 0
14. SZTK-Erima 1 0 0 1 1 3 -2 0
15. Gyirmót Győr 1 0 0 1 0 2 -2 0
16. Zalaegerszeg 1 0 0 1 0 2 -2 0

A 2. forduló műsora:

Augusztus 22. (péntek) 15.30:

FGSZ Siófok – Vasas SC.

19.30:

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre.

Augusztus 23. (szombat) 17.30:

Ceglédi VSE – SZTK-Erima, Soroksár SC – Szeged 2011-Grosics Akadémia.

18.00:

Soproni VSE-GYSEV – Kaposvári Rákóczi FC.

19.00:

Gyirmót FC Győr – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Mezőkövesd Zsóry FC – FC Ajka, ZTE FC – Szolnoki MÁV-Stadler Rail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.