Közélet

Kothencz János: Kormányzati hátszél kell, hogy végre elhagyjuk a kikötőt

Kothencz János: Kormányzati hátszél kell, hogy végre elhagyjuk a kikötőt

2014. augusztus 7., csütörtök
Kothencz János: Kormányzati hátszél kell, hogy végre elhagyjuk a kikötőt
BC5K2639_kj_depardieu

Alig egy hónapja jelentették be a hírt, hogy Kothencz János fogja megméretni magát polgármesterjelöltként a jobboldal színeiben az októberi önkormányzati választáson, Szegeden. Az eddig a civil életben munkálkodó jelölt azt mondja, maga sem hitte volna, hogy ennyien remélik a változást a város élén. Az eltelt négy hétben megbizonyosodott arról, hogy Szeged jövője helyi összefogáson és a kormányzati támogatáson múlik. A mindkettő alapját jelentő bizalmat igyekszik most megteremteni. Hamarosan bemutatja jövőképét tartalmazó programját, amely választ ad sok ezer ember problémájára.

- „Azok vagyunk, akikért kiállunk” – hirdette meg egy hónappal ezelőtt egyik legfontosabb üzenetét. Kikért kell kiállni Szegeden?

- Szinte mindenkiért. Ez alatt az egy hónap alatt tovább nőtt bennem a bizonyosság, hogy a szegediek jóval többet érdemelnek, mint amiben eddig részük volt. Nagyon más problémákkal keresnek meg a különböző városrészek és a különböző társadalmi helyzetben lévő emberek - amelyek jó része egy kis odafigyeléssel azonnal orvosolható. Más a gondja a vállalkozónak és más az Újszegeden élőknek, mást tart megoldásra várónak a nyugdíjasotthonok lakója és megint mást a sokgyerekes, panelben élő család. Személyesen, levélben, telefonon tömegével érkeznek hozzám a javaslatok, kérések. Ebből is látszik, hogy az értő figyelemre, a törődésre igenis igény van Szegeden. Amiben máris tudunk segíteni, azt megtesszük, a jó javaslatokat pedig beillesztjük a programunkba. Most éppen ezen dolgozunk.

- Milyen problémákkal szembesült eddig? Megemlítene néhány konkrétumot?

- A legtöbb figyelmet a legelesettebbekre, az idősekre a lakótelepeken élőkre és az egészségkárosultakra fordítottam. Az utóbbi napokban idős otthonokat látogattam meg, és nyugdíjasklubok rendezvényein vettem részt, legalább 250 idős emberrel találkoztam. Legnagyobb gondjuk a magány, a betegség. Mindenütt örömmel hallgatták a tervet, hogy számukra uniós forrásból egészségházakat szeretnénk építeni a város több pontján. Itt dübörög alattunk a termálvíz, ezt hasznosítanánk a gyógyításra és az egészségmegőrzésre, és ott jó hangulatban tölthetnék el a nap nagy részét. A vállalkozók arra panaszkodnak, hogy nincs párbeszéd az önkormányzat és közöttük, elesnek a helyi fejlesztési lehetőségektől akkor is, ha felkészültségben, kapacitásban nincsenek híján. Velük már több körben egyeztettem, az ingatlanok hasznosítására, a bérleti díjakra, helyi adóra vonatkozó javaslataikat komolyan veszem. Nélkülünk ugyanis nem lehet Szeged gazdaságilag sikeres. A lakótelepi körzetekben pedig kiterjesztjük azt a szociális hálót, amely Tarjánban és Felsővároson már jól működik

a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulásának köszönhetően

. Nemrégiben 3500 tartós élelmiszerekből álló, többek között cukrot, lisztet, étolajat és zöldséget is tartalmazó csomagot osztottunk ki Tarjánban.

Mindegyik jó helyre került

. Az önkénteseink a közeli napokban felkeresik a többi lakótelepet is, és akiknek szüksége van segítségre, ránk számíthat. Mi úgy szoktunk adni, hogy az ne sértse senki emberi méltóságát.

- Sokat tett és sokat beszél a lakótelepeken élőkről. De mik a tervei azokon a területeken, amelyek kisvárosias jellegűek vagy éppen teljesen modern lakónegyedek?

- Mindenütt van probléma, erről magam is meggyőződhettem, amikor Újszegeden sétára indultam a terület képviselőivel. Túl azokon a problémákon, amelyekre maguk a képviselők irányították rá a figyelmem, mint például a Liget, a Partfürdő vagy a Tisza-part áldatlan állapota, a kullancsirtás elmaradásának oka, megdöbbentő volt látni, ahogyan kérés nélkül is jöttek a lakók, és mondták, mi mindenen kellene változtatni, javítani. A célom az, hogy minden városrészben tegyek hasonló sétát, amit jó előre meghirdetünk, hogy jöjjenek és mutassák meg nekem az ott élők, mit kellene orvosolni, hogy jobban érezzék magukat. Világosan látszik, hogy nehezményezik az egyoldalú fejlesztéspolitikát, mely bizonyos körzeteket elhanyagol. Úgy vélik, adófizetők lévén nekik is kijár a komfortos környezet. És igazuk is van ebben.

unnamed

- Sokan hiányolják már a gazdasági programot. Mikor mond konkrétumokat arról, hogyan képzeli el Szeged jövőjét?

- Szeged felzárkózását együttműködésben képzelem el, az egyetemi tudásbázis, a kormányzati támogatás és a helyi kis- és középvállalkozások erőforrásainak felhasználásával. Ami eddig Szegeden fejlesztéspolitika terén megvalósult, az nem volt más, mint egyes pályázati források felhasználása. Ez azonban nem a szegedi vezetés zsenialitásának a bizonyítéka, nem valódi érdekérvényesítés, hanem a helyzetfelismerő képesség minimuma. Ennél jóval többet és hatékonyabban kell tudnunk hozzátenni az emberek személyes életéhez. Most a cél is más, hiszen a kormány célja az uniós forrásokkal egyértelműen a gazdaságélénkítés. Sokéves elmaradásban vagyunk abban a tekintetben, hogyan kell egy önkormányzatnak helyzetbe hoznia a területén lévő vállalkozásokat. Itt az előző ciklusokban semmi nem történt azon kívül, hogy lehívtak minden forrást, ami elérhető volt, szavazhattunk arról, hogy milyen színű legyen az új troli, de érdemben a jelenlegi városvezetés az igazi problémákhoz nem nyúlt hozzá. Nézzük meg Kecskemét, Debrecen vagy Győr fejlődését! Szeged lemaradt, még akkor is, amikor szocialista kormány volt hatalmon. Nekem be kell bizonyítanom, hogy a kormánypárt támogatását az itt élők érdekében fel tudom használni.

Kormányzati hátszél kell, hogy vitorlát bontsunk, és elhagyjuk végre a kikötőt, amiben évek óta veszteglünk.

Az a célom, a feladatom, hogy annál a 32 milliárdnyinál, ami egyébként is jár Szegednek mint megyei jogú városnak, nagyságrendekkel több fejlesztést valósítsunk meg. Meggyőződésem, hogy egy ilyen lemaradást csak olyan összefogás tud ledolgozni, és nagyságrendekkel nagyobb forrást csak olyan összefogás tud értelmesen felhasználni, amely az érdekeket össze tudja hangolni és minden szereplővel a tisztelet és a megbecsülés hangján beszél. Erre készülök, azon dolgozom most, hogy meglegyen az a

bizalmi alap

, amelyre a közös munkát lehet építeni.

- Ennek a bizalomnak lenne az alapja az, hogy alpolgármestert kérne az egyetemtől?

- Igen, ez a tervem. Szegednek szüksége van az egyetem támogatására. És az egyetemnek is szüksége van Szegedre. Ezt az egymásra utaltságot együttműködéssé kell változtatni. Én örülök annak, ha okos, tudós emberek vesznek körül. Számítok az egyetem kiváló tanáraira, biztos vagyok abban, hogy bölcsességüket, kutatómunkájuk eredményeit örömest kamatoztatnák Szeged érdekében. Ezért be kell vonni az intézményt a város problémáinak a kezelésébe, a fejlesztés céljainak meghatározásába. Kell egy közvetlen kapocs az egyetemmel, akit a tudós társadalom delegál. Jóval többről kell itt döntést hozni, minthogy milyen legyen a díszburkolat színe vagy a pad formája. Munkahelyeket kell teremteni, az pedig hosszú távú gazdasági tervezés, lényeglátás nélkül nem fog menni. Közös gondolkodásra van szükség.

- Többen várják a csapatot is, kikkel készül megmérettetni magát? Ez is a bizalom megteremtésének része, nem gondolja?

- Feltétlenül. De éppen ezért kell körültekintő döntést hozni a jelöltek személyéről. Számomra nagyon fontos, hogy olyan szemléletű emberek legyenek a harcostársaim, akik hasonlóan gondolkodnak a köz szolgálatáról, mint én, és képesek mindent megtenni a lakókörnyezetükben élőkért.

- Az élete az elmúlt egy hónapban nyilván gyökeresen megváltozott. Hogyan élte meg az elmúlt időszak történéseit?

- Szerencsére jóval több a pozitív visszhang, mint amire számítani lehetett. Magam is meglepődtem, milyen sokan remélik a változást Szeged élén. Persze megtaláltak a nemtelen támadások is, amelyek megkísérlik lebontani azt a hitelességet, amit az elmúlt két évtizedben végzett munkámnak köszönhetek. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen minden, amit eddig fel tudtam mutatni, azt kőkemény, becsületes munkának köszönhetek. Engem a civil életben megvalósított tettek igazolnak, ezért nem is fordítok időt vagy energiát a rágalmak megválaszolására. Sokkal fontosabbak számomra a biztató szavak, amit nap, mint nap megkapok, bárhol megjelenek.

- A legjelentősebb biztatást azért mégis Gerard Depradieu-nak köszönheti. Mit gondol, miért érdemelte ki a világsztár figyelmét?

- Életem egyik legnagyszerűbb élménye volt a vele való találkozás. Köztudott, hogy hasonlóan nehéz sorsban volt részünk gyerekként, fiatalként. Mindketten tudjuk, milyen mélyről indulni, és milyen segítséget adhat ebben a vallás.

Gerard Depardieu

hívő emberként éli az életét, kiváló művész, aki sokat köszönhet a hitének, a kitartásának. Azt is sokan tudják róla, hogy szenvedélyesen érdekli a politika, és határozott véleménye van róla. Megtisztelő volt a számomra, hogy ezekről a témákról szót válthattunk, hogy kezet szoríthattam vele, és a támogatásáról biztosított. Szó szerint azt mondta, drukkol nekem. Óriási lendületet adott a folytatáshoz, amit innen is köszönök neki!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.