Sport

Kézilabda: szerződést hosszabbított a Pick trénere és másodedzője

Kézilabda: szerződést hosszabbított a Pick trénere és másodedzője

2014. augusztus 5., kedd
Kézilabda: szerződést hosszabbított a Pick trénere és másodedzője
juancarlospastor_pick_veszprem_mj-43

A Pick Szeged kézilabdacsapat trénere és másodedzője, azaz Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapics is meghosszabbította a szerződését. A két szakember 2+1 évre írt alá megállapodást - olvasható a csapat honlapján.

"Már tavasz óta egyeztettünk

Juan Carlos Pastorral

és

Marko Krivokapiccsal

. A két tréner egy éve érkezett a csapatunkhoz, akkor 2+2 éves megállapodást írtak alá, ebből egy év letelt. Ezt most sikerült módosítanunk, így 2+1 éves kontraktust kötöttünk, ez azt jelenti, hogy 2016-ig biztosan a csapatnál maradnak és reméljük, hogy az 1 éves opció is életbe lép. Mit ismert, a spanyol szakember nemcsak a felnőtt csapat munkájáért felel a 2014–2015-ös idényben, hanem a teljes utánpótlást felügyeli, ő lett a Pick Szeged szakmai igazgatója is – nyilatkozta a

csapat honlapjának

Szögi Nándor

, a Pick Kézilabda Zrt. operatív vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.