Sport

Kajak-kenu vb: Jó magyar kezdés, három egység a középfutamban

Kajak-kenu vb: Jó magyar kezdés, három egység a középfutamban

2014. augusztus 7., csütörtök
Kajak-kenu vb: Jó magyar kezdés, három egység a középfutamban

Jól rajtoltak a magyar versenyzők a csütörtökön megkezdődött, moszkvai kajak-kenu világbajnokságon: a délelőtti program során minden olyan hajó egyenes ágon a döntőbe jutott, amelynek erre lehetősége volt, három egység pedig a délutáni középfutamban folytathatja.

A

Vasbányai Henrik, Mike Róbert

kenupáros és a női kajaknégyes 500 méteren aratott futamgyőzelme után az 1000 m-es versenyek következtek öt magyar egységgel. A tavalyi vb-n harmadik, 22 éves kajakos

Dombvári Bence

másodikként zárt a portugál

Fernando Pimenta

mögött, a címvédőként rajtoló kenus

Vajda Attila

és az újonnan alakult

Hufnágel Tibor

,

Kökény Roland

kajakos duó pedig egyaránt a leggyorsabb volt futamában, de ezekben a számokban a nevezések nagy száma miatt kötelező a középfutam, azaz nem lehetett egyből a fináléba kerülni. A női kajakosoknál ugyanakkor kínálkozott lehetőség a második forduló kihagyására, ehhez egyesben győzni kellett, párosban pedig az első három között végezni, s mindkét magyar hajó teljesítette a feladatot. Az Ausztráliából idén hazatért

Csipes Tamara

- a szám 2011-es világ- és friss Európa-bajnoka - rendkívül magabiztosan versenyezve, nagy fölénnyel utasította maga mögé riválisait, többek között az immár szerb színeket képviselő

Ruzicic-Benedek Dalmát

, míg az Eb-ezüstérmes

Medveczky Erika, Sarudi Alíz

duó ugyan ismét kikapott az Eb-győztes fehéroroszoktól, de másodikként továbblépett. "Nagyon örülök, hogy sikerült második helyen befutnunk, különösen azok után, hogy hétfőn még torokgyulladással az ágyat nyomtam. Most lesz két napunk pihenni, remélem, addig rendbe jövök" - nyilatkozott Medveczky Erika. A Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál összeállítású 1000 méteres kenunégyes csak a döntőben lesz érdekelt, mert számukban éppen kilenc hajó nevezett.

Később:

1000 m-es középfutamok 13.30

péntek:

500 és 1000 m-es előfutamok 7.00 500 és 1000 m-es középfutamok 12.15 200 m-es előfutamok 14.30

szombat:

500 és 1000 m-es döntők 9.00 200 m-es középfutamok 12.30 5000 m-es döntők 14.30

vasárnap:

500 és 1000 m-es döntők 7.25 200 m-es döntők 9.38 váltó előfutamok 13.00 váltó döntők 15.00

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.