Egyetem

Ezüstérmesek lettek a szegedi fejlesztők a Microsoft versenyén

Ezüstérmesek lettek a szegedi fejlesztők a Microsoft versenyén

2014. augusztus 2., szombat
Ezüstérmesek lettek a szegedi fejlesztők a Microsoft versenyén
tep_csapat_microsoft_01

A szegedi fejlesztők tamagocsival ötvöztek egy futásmérő appot, ezüstérmet és befektethető milliókat kaptak érte - írja az origo.hu.

A hírportál

cikke szerint

a Tep nevű szegedi csapat a Seattle-ben minden évben megrendezésre kerülő Microsoft Imagine Cup nevű, fiatal fejlesztők számára indított versenyének döntőjébe jutott be, ahol pénteken a második helyet szerezte meg az innovációs kategóriában a harmincnégy globális döntőbe jutó csapat közül, egy új-zélandi csapat mögött. A verseny második helyezettjének díja tízezer dollár, vagyis 2,3 millió forint. Emellett a magyarok egy orosz csapattal együtt elnyerték a húszezer eurós, tehát nagyjából 6,3 millió forintnak megfelelő, AppCampus különdíjat is. A nyereményeket saját projektjük továbbfejlesztésére használhatják fel.

A tamagocsi találkozása a fitnesszel

Mi a magyarok díjnyertes alkalmazása? Az, hogy a fitneszappok képességeit - futás, testmozgás monitorozása okostelefonnal - ötvözték a jól ismert tamagocsival. A Tep nevű alkalmazás a sportolást virtuális pontokkal jutalmazza, amit az edzés után a játékos egy viccesen animált virtuális kisállat gondozására tudja fordítani. Az öt fős magyar csapat tagjaiként

Boros Ákos

az app üzleti hátterét,

Babarczi Katica

és

Szabó Gábor

a grafikai elemeket és a kezelőfelületet,

Jandzsó Zsolt

és

Budincsevity Norbert

pedig a programozási feladatokat végezte a fejlesztésben. Ők a Microsoft Seattle-i központjában Satya Nadellának, a Microsoft januárban kinevezett, új vezetőjének is bemutathatták applikációjukat. Nadella mellett a zsűri tagja volt még a Reddít közösségi linkmegosztó oldal alapítója,

Erik Martin

, és

Hadi Partovi

, a Code.org című, programozást népszerűsítő szájt alapítója is. Nadella a kategóriák első helyezetteinek adta át a díjakat, a második helyezettként befutó magyar csapatnak

Steven Guggenheimer

, a Microsoft fejlesztési vezetője adta át a díjakat.

Gamifikálják a sportot

A magyar tamagocsi-fitnesz apphoz hasonló szolgáltatásokhoz eddig csak hasonlókat kínáló alkalmazások jelentek meg. Például a Garmin fitneszpántjának vásárlói ismerőseikkel abban versenyezhetnek, hogy ki tett meg nagyobb távot egy napon, héten vagy hónapban. A hasonló appok közül pedig szinte mindegyik a profi vagy megszállott sportolókat célozta, míg a tepesek az átlagembereket akarják meghódítani. Ennél azonban jóval tovább megy a magyar fejlesztésű app, hiszen a virtuális állatka nevelése - a fejlesztők szerint - nagyobb ösztönzést ad a sportolásra. Ha ugyanis a telefon érzékeli, hogy nem mozgunk, nem ad pontot, így pedig a nevelendő állatkának sem lesz miből ennie.

tep_csapat_microsoft_02

Kipróbáltuk, az első indítás után nem sokkal zsiráfunk jelzi, hogy éhes: bár ekkor még rendelkezésre állnak az állat megetetéséhez szükséges pontok, ezek elég hamar elfogynak, ilyenkor pedig nincs más hátra, muszáj mozogni. Ez a jelenlegi változatban sétát, futást vagy biciklizést jelent, az első tíz kilométer megtételét az app extra pontokkal jutalmazza. Bár az appban az animált zsiráf fontos szerephez jut, mutatja a megtett út hosszát, az elégetett kalóriamennyiség becsült összegét, illetve az aktuális átlagsebességet is. Ezeket az adatokat az alkalmazás archiválja is.

A mozgást nem lehet pénzzel helyettesíteni

Boros Ákos, a Tep egyik kiötlője az Origónak elmondta, hogy jelenleg még dolgoznak a Windows Phone-ra kiadott - ilyen készülékre béta verzióban ingyen letölthető - appjuk véglegesítésén, de még az idén el szeretnének készülni az androidos, jövőre pedig az iOS-es kiadással is. Miből akarnak megélni a fejlesztők? Boros szerint az appon belül elérhető virtuális extrák, például újabb állatkák, tárgyak értékesítéséből, ám hangsúlyozta, hogy a mozgással megszerezhető játékpontokat sosem lehet majd vásárlással kiváltani, hiszen ezzel az app elveszítené a lényegét. Az app Windows Phone-os kiadása már most képes kezelni az ismertebb fitneszszenzorokat, ezek segítségével pedig a futás, gyaloglás vagy biciklizés mellett egyéb sporttevékenységekkel is lehet pontokat generálni a virtuális állat élelmezéséhez.

Ezek az ötletek nyertek Seattle-ben

A magyarokat megelőző új-zélandiak egy olyan alkalmazással nyertek az innovációs kategóriában, amely megmutatja, hogy az ismerősök egy megbeszélt találkozó helyszínétől milyen messze vannak, és megbecsüli, hogy várhatóan mennyit kell várni rájuk. Használója bőr-, és hajszínéhez, valamint a ruházathoz passzoló körömlakkot képes kikeverni a harmadik helyre bejutó bahreini csapat applikációja. A kiválasztott színt az app egy géppel ki is tudja keverni. A World Citizenship kategóriában a verseny fődíját is elhozó ausztrál csapat applikációja egy okostelefonnal készült egyszerű szelfiből képes jó eséllyel megállapítani, hogy valaki szenved-e vérszegénységben. A második helyet egy stroke-ból felépülő betegeket segítő tajvani app szerezte meg, az írek bronzérmes programja pedig épületek kerekes székkel való megközelíthetőségéről tartalmas önkéntesek által fenntartott adatbázist. Orosz győzelem született a játékok kategriában, ők egy olyan ugrálós játékot készítettek, amely egy áram nélküli világban játszódik, és az energiával való takarékosságra bíztatja a játékost. A dél-koreaiak egy meseszerű gyerekjátékkal, az egyiptomiak pedig egy logikai puzzle-lel jutottak be a második és harmadik helyre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.