Sport

Atlétikai Eb: Márton Anita döntős súlylökésben

Atlétikai Eb: Márton Anita döntős súlylökésben

2014. augusztus 15., péntek
Atlétikai Eb: Márton Anita döntős súlylökésben
SZS20140227_marton_anita_007

Márton Anita bejutott pénteken a súlylökés döntőjébe a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon.

A selejtezőt zuhogó esőben, hűvös időben kezdték a versenyzők. Az idei fedett pályás világbajnokságon hatodik

Márton Anita

elsőre 17,09 métert ért el, másodikra 17,28 méterre javított, aztán még erre is rá tudott tenni, és 17,36-tal a hatodik helyen jutott be a vasárnapi fináléba. "Bosszantó volt, hogy éppen a kezdésre leszakadt az ég, mert 18 méterrel melegítettem, és annyit is akartam dobni" - nyilatkozott az MTI-nek az idén a Gyémánt Liga-versenyekre is meghívott súlylökő. - "A legrosszabb a második dobásnál volt a helyzet, akkor annyira esett az eső, hogy szinte kicsúszott a kezünkből a súly." Hozzátette: a rossz idő meg is látszik az eredményeken, hiszen még 16,66 méterrel is be lehetett jutni a 12-es döntőbe. Márton Anita kijelentette, a fináléban az országos csúcs megdöntése a célja: "Fedett pályán már megdobtam a 18,63-at, most szeretném ezt szabadtéren is megtenni." Az országos csúcsot Horváth Viktória tartja 18,62-vel 1987 óta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.