Közélet

Wetzel Tamás: mindig a kárpátaljai magyarok mögött áll a kormány

Wetzel Tamás: mindig a kárpátaljai magyarok mögött áll a kormány

2014. július 13., vasárnap
Wetzel Tamás: mindig a kárpátaljai magyarok mögött áll a kormány

Mindig a kárpátaljai magyarok mögött áll a magyar kormány és Magyarország miniszterelnöke - jelentette ki Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap Tiszaújlakon, a kárpátaljai magyarság hagyományosan legnagyobb tömegrendezvényének számító Turul-ünnepségen.

A Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának helyszínén, a Tiszaújlak-Tiszabecs határátkelő mellett emelt turulmadaras emlékműnél elmondott ünnepi beszédében Wetzel Tamás emlékeztetett arra, hogy a Vereckei-hágón át Lengyelországból megérkezett

Rákóczi Ferenc

rögtön a Habsburgok ellen fellázadt kuruc seregek élére állt, vezetésével nyolc éven át tartó szabadságharc kezdődött. A politikus úgy vélte, hogy a nemzeti összetartozásról 2010-ben elfogadott törvény nagyon fontos szimbolikus lépés volt a nemzet újraegyesítéséért folytatott küzdelemben, de még nem hozta el a győzelmet, még mindig nagyon sok tennivaló van a nemzeti közösségek közötti bizalom helyreállításában, a nemzeti egység megteremtésében. Hozzáfűzte: "az elmúlt négy évben bebizonyítottuk, hogy nemzetünk ereje az egységben és a sorsközösségben rejlik", amelyet szerinte a kárpátaljai magyarság negyedszázada minden évben megtartott Turul-ünnepsége is bizonyít.

Wetzel Tamás

kifejtette: az elmúlt időszak sikerei ellenére Kárpátalján ma is számos kihívás van, amelyek körültekintést, kitartást és bölcsességet követelnek. A jelenlegi ukrajnai helyzetről hangsúlyozta: Magyarország azt szeretné, hogy Ukrajna demokratikus jogállam legyen, amelyben biztonságban érezhetik magukat a lakosai. Mindnyájunk elsődleges törekvése, hogy helyreálljon a béke az egész országban - tette hozzá. "Magyarországnak a kárpátaljai magyarok biztonsága az, ami leginkább számít. Világossá szeretném tenni, hogy a kárpátaljai magyarok számíthatnak ránk, mindig mögöttük áll a magyar kormány, Magyarország miniszterelnöke,

Orbán Viktor

" - mutatott rá a helyettes államtitkár. Jelezte: biztatónak tartja a Petro Porosenko ukrán elnök és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) között létrejött választási megállapodást. Kiemelte: a kárpátaljai magyarság sorsának előmozdításában a magyar kormány a KMKSZ-re megbízható stratégiai partnerként tekint. Rámutatott: a kormány mindig biztos partnere azoknak a szervezeteknek, amelyek az adott magyar közösség és az egyetemes magyarság érdekeinek képviseletére esküdtek fel, s esküjükhöz méltóak is maradtak.

Brenzovics László

, a KMKSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: Ukrajna jelenleg nehéz időket él, de azoknak az ukrán embereknek az érdekei – és ez a többség –, akik télen azért vonultak a terekre és utcákra, hogy egy európai Ukrajna megteremtéséért álljanak ki, egybeesnek a kárpátaljai magyarság érdekeivel. Azonban tudnunk kell, hogy a szabad, demokratikus Ukrajna reformok nélkül nem megvalósítható, mert ez a rendszer így működésképtelen – mondta, rámutatva, hogy a reformok megvalósításához békére van szükség. A politikus kiemelte: a kárpátaljai magyarság számára a legfontosabb Kárpátalja biztonságának a megőrzése, ennek érdekében a magyaroknak is mindent meg kell tenniük. Ehhez szükség van – mint fogalmazott – minden egészséges politikai erő összefogására. Ugyanakkor a kárpátaljai magyarság továbbra is fenntartja azokat a követeléseit, amelyeket 25 év óta minden évben elmond a Turul-ünnepségen is – emlékeztetett a KMKSZ elnöke. A rendezvény résztvevői egy perces néma főhajtással emlékeztek meg a kelet-ukrajnai harcok áldozatairól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.