Közélet

Világháborús centenárium - Ma kezdődik az állami megemlékezéssorozat

Világháborús centenárium - Ma kezdődik az állami megemlékezéssorozat

2014. július 28., hétfő
Világháborús centenárium - Ma kezdődik az állami megemlékezéssorozat

Az első világháború kitörésének mai, századik évfordulóján kezdetét veszi az állami programsorozat, a fővárosi operaházban, továbbá Veszprémben és a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban is tartanak megemlékezéseket.

Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartják az első világháborús állami centenáriumi programsorozat nyitórendezvényét hétfő este, a Magyar Állami Operaházban. Az első világháborús centenáriumi emlékbizottság rendezvényén köszöntőt mond

Kövér László

, az Országgyűlés elnöke. Az esten - amelyen arról is megemlékeznek, hogy a világháború kitörése miatt 1914 szeptembere és 1915 márciusa között bezárták az Operát -

Gabriel Fauré

Requiem és

Gustav Mahler

Dal a Földről című műve mellett részletek hangzanak el

Babits Mihály

,

Csáth Géza

,

Karinthy Frigyes

,

Krúdy Gyula

és

Szép Ernő

alkotásaiból,

Papp János

honvéd naplójából, valamint

Teleki Béla

és

Tóbiás Ernő

honvédek leveléből. Délelőtt a veszprémi Szent Imre templomban ökumenikus imádsággal egybekötött megemlékezést tart a Veszprémi Érsekség, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Keresztény Katonák Szövetsége. Beszédet mond

Porga Gyula

(Fidesz-KDNP) polgármester és

Zentai László

ezredes, helyőrségparancsnok, ökumenikus imádságot mond

Márfi Gyula

veszprémi érsek,

Isó Zoltán

evangélikus lelkész és

Szabó György

alezredes, protestáns tábori lelkész. A budai Várban lévő Hadtörténeti Intézet és Múzeumban délután tartja megemlékezését a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Posta Zrt. Bemutatják az I. világháborús tüzérségi lövedékek a győri Magyar Ágyúgyár lőteréről című kiállítást, és ünnepélyesen forgalomba bocsátják a Magyar Posta első világháborús emlékbélyegét. Az ünnepségen beszédet mond

Kun Szabó István

vezérőrnagy, a minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, továbbá köszöntőt mond

Kovács Vilmos

, a múzeum parancsnoka és

Sárközy Ágnes

, a Magyar Posta Zrt. kiskereskedelmi és üzleti támogatási igazgatója. Ezen a napon indítják el A Nagy Háború kisembereinek hőstettei címmel a hősök naptárának internetes oldalát. A

hungarianarmedforces.hu

oldalon található naptárban egy-egy napra kattintva található meg az a magyar hős, aki 100 éve az adott napon valamilyen különleges fegyvertényt vagy haditettet hajtott végre. A magánkezdeményezésből a HM közreműködésével indított felület szerkesztőinek célja, hogy bemutassák azokat a mostanra feledésbe merült katonákat, akik példát mutattak helytállásból, bátorságból vagy néha az önfeláldozásig terjedő bajtársiasságból. Száz évvel ezelőtt, július 28-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának, miután egy hónappal korábban egy szerb diák,

Gavrilo Princip

merényletben megölte a Szarajevóba látogató trónörököst,

Ferenc Ferdinándot

és feleségét. A konfliktus egy hét alatt világháborúvá terebélyesedett, a háborúba augusztus 4-ig a Monarchia oldalán Németország, Szerbia oldalán Oroszország, majd Franciaország és Nagy-Britannia is belépett, és 1917-ben hadat üzent a központi hatalmaknak az Egyesült Államok is. A négy évig tartó világháború a korábbi háborúkhoz képest elképzelhetetlen pusztulást okozott: 10 millióan haltak meg, 20 millió volt a sebesültek száma, a polgári lakosságot mérhetetlen szenvedés sújtotta, és egy olyan békerendszert hoztak létre, amely magában hordozta a következő világháború csíráját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.