Sport

Ultimate frizbi: bronzérmet szereztek az ob-n a szegedi szuflások

Ultimate frizbi: bronzérmet szereztek az ob-n a szegedi szuflások

2014. július 29., kedd
Ultimate frizbi: bronzérmet szereztek az ob-n a szegedi szuflások
frizbi_mj-048

A dobogó alsó fokára állhatott fel az UTC-SZUFLA csapata idén az Ultimate Frizbi Országos Bajnokság open kategóriájában.

A szegediek kerete a budapesti HunCut együttesének néhány játékosával egészült ki a két fordulós bajnokságban. Az első, rangsoroló kört májusban rendezték Budapesten hat csapat részvételével. A küzdelmek két csoportban zajlottak. Az UTC-SZUFLA a debreceni címvédő FreeBees-zel és a budapesti Hallodigaz-e? csapatával került egy hármasba. Előbbi ellen egy szoros vereség, míg utóbbival szemben egy győzelem volt a mérleg, amivel a gárda ugyan nem jutott be a döntőbe, de a helyosztókon adott volt a lehetőség a javításra. Végül egy-egy siker a Fehérvár Lionz, majd ismét a Hallodigaz-e? felett azt jelentette, az újszegedi klub a harmadik kiemelt helyen várhatta a második fordulót. A második, döntő fordulót júliusban rendezték a Debrecen melletti Ebesen. A négy csapat részvételével zajló megmérettetésen körmérkőzéses rendszerben alakultak ki a végső helyezések. A szegediek rögtön a hazai mezőny két legerősebb tagjával kezdtek, és sajnos sem a FreeBees-t, sem a fővárosi LOL alakulatát nem sikerült komolyabb kihívás elé állítani. Az utolsó találkozón így a bronzérem megszerzése volt a tét a szintén két vereséggel álló LOL 2 ellenében. Az összecsapás első felében elhúztak a budapestiek, 6-3-ra is vezettek. Ezt követően azonban koncentráltabb, összeszedettebb játékot nyújtott az UTC-SZUFLA, és végül mind a fordítás, mind a győzelem összejött a csapatnak. A Tisza-parti város alakulata története első bronzérmét szerezte az open országos bajnokságban.

Kucsora Róbert

, az együttes oszlopos tagja elmondta, külön szeretnének köszönetet mondani anyaegyesületüknek, az Ujszeged TC-nek, illetve annak elnökének,

Gidai Sándornak

, amiért biztosította a megfelelő környezetet a felkészüléshez.

Az Ultimate Frizbi Országos Bajnokság open kategória végeredménye:

1. LOL (Budapest) 2. FreeBees (Debrecen) 3. UTC-SZUFLA (Szeged) 4. LOL 2 (Budapest) 5. Hallodigaz-e? (Budapest) 6. Fehérvár Lionz (Székesfehérvár)

A Frizbi Híradó felvétele az ebesi döntőről:

http://www.youtube.com/watch?v=WoZk2eBlkEU

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.