Kultúra

Színes koncertek a Muzsikáló Udvarban Szegeden

Színes koncertek a Muzsikáló Udvarban Szegeden

2014. július 24., csütörtök
Színes koncertek a Muzsikáló Udvarban Szegeden
laszlo-kelemen

Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar című programsorozatot.

A Muzsikáló Udvart először 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szervezték meg

Vaszy Viktor

kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a kiváló akusztikájú, 250-300 főt befogadó helyszínen, a nagyszabású produkciók mellett, igényes kamaraprogramokat kínáljanak a nézőknek. A fesztiválon mindig is szegedi vagy a városhoz kötődő elismert zenészek, illetve a pályájukat kezdő fiatal tehetségek léptek föl. A koncertek sorát július 25-én a Fool Moon vokálegyüttes kezdi. Immár hagyomány, hogy az a capella műfaj ma már meghatározó hazai együttese a városháza udvarán mutatja be a közönségnek először legújabb projektjét. Az öt fiú most a fiatalok körében is népszerű

Radics Gigit

látja vendégül. Július 27-én vasárnap Barátok és ellenségek címmel

Kelemen Zoltán

és

László Boldizsár

duettestje várja a nézőket. A Szegedi Nemzeti Színház két vezető énekese pályája csúcsán jár. Mindketten 44 évesek, szerepek és sikerek sorát tudják maguk mögött. A koncerten nagy többségében kettősök hangzanak el,

Puccini, Bizet, Donizetti, Erkel

és

Verdi

operáiból. Zongorán kíséri őket

Pál Tamás

, aki mindkettőjüket a társulathoz szerződtette. Mellettük színpadra lép Nánási Helga is. A tehetséges szoprán László Boldizsárnak az életben is társa, augusztusban lesz a pár esküvője. Természetesen egy szerelmi kettőst fognak énekelni. A következő este

Herczku Ágnes

és a banda címet viseli. Július 29-én, kedden este

Herczku Ágnes

és

Nikola Parov

a művésznő hagyományőrző albumának dalai mellett az aranylemezes, többszörös Fonogram-díjas szerzőpáros saját szerzeményeivel, és világzenei feldolgozásaival ígérnek könnyed estét. Július 30-án Piano és Cello címmel Feke Pál estjét tekintheti meg a közönség. Az esten zongorán közreműködik

Sebestyén Áron

, csellón

Gál Béla

, ütőhangszereken

Szabó Tamás

.

Feke Pál

vendége

Janza Kata lesz

. A Muzsikáló Udvar záró koncertjét – július 31-én - a Molnár Dixieland Band adja. Az idén fennállásának 50. évét ünneplő zenekar

Falusi Mariannal

együtt lép fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.