Közélet

Rovarirtó szer okozhatja az európai madárpusztulást

Rovarirtó szer okozhatja az európai madárpusztulást

2014. július 10., csütörtök
Rovarirtó szer okozhatja az európai madárpusztulást

Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint.

A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj - köztük fecskék, seregélyek és rigók - egyedszámának csökkenéséért felelős - írták a szakemberek a Nature című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Caspar Hallman

vezető szerző, a nijmegeni Radboud Egyetem kutatója elmondta, a legvalószínűbb hatásmechanizmus az, hogy a madarak egyszerűen nem jutnak elég élelemhez, mert a szer hatására túlságosan megcsappan a rovarok száma. Emellett az is elképzelhető, hogy a zsákmányukon vagy a rovarirtóval bevont magokon keresztül jut szervezetükbe az anyag. A kutatók 15 olyan madárfajt vizsgáltak, amelyeknek elsődleges tápanyagforrását a rovarok adják. Hosszú időn keresztül figyelték az egyedszámot és a madarak egészségi állapotát, valamint a felszíni vizek imidacloprid-koncentrációját. A két adathalmaz összehasonlításakor arra jutottak, hogy a magasabb koncentráció együtt járt a legtöbb vizsgált madárfaj hanyatlásával. "Ha a koncentráció magasabb volt, mint 20 nanogramm literenként, a helyi populáció 3,5 százalékos csökkenését tapasztaltuk. Ez tíz év alatt 35 százalékos csökkenést jelent, ami óriási. A vészharangot tehát azonnal meg kell kongatni" - mondta Hans de Kroon, a Radboud Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. A holland tudósok megvizsgálták azt a lehetőséget is, hogy a madárpopulációk fogyatkozása már az imidacloprid 1990-es években történt bevezetése előtt elkezdődött-e, valamint azt, hogy esetleg a földhasználat változásaival állna összefüggésben; végül mindkét verziót elvetették. Az imidacloprid gyártója, a Bayer nem fogadta el az eredményeket, mert azok szerintük nem bizonyítják az okozati összefüggést a vegyszer használata és a madarak pusztulása között. "A neonikotinoidok átfogó kockázatelemzésen estek át, amely megmutatta, hogy használatuk biztonságos a környezetre nézve, amennyiben az instrukcióknak megfelelően, felelősen alkalmazzák őket" - hangsúlyozta a cég egyik szóvivője. Más megfigyelők ezzel szemben úttörő jelentőségűnek tartják a holland tanulmányt a neonikotinoidok hatásmechanizmusának megértésében, hiszen a kutatók az első bizonyítékot szolgáltatták a méheknél sokkal szélesebb fajkört érintő káros hatásaira. "Ha a rovarevő madarak elpusztulnak ennek a vegyszernek a hatására, akkor más rovarevő fajokra is hasonló sors vár. Ezért vizsgáljuk a denevéreket, a sünöket, a cickányokat, a halakat is" - kommentálta az eredményeket Dave Goulson, a Sussexi Egyetem kutatója. A neonikotinoidok rendkívül elterjedt vegyszerek, jelenleg a globális rovarirtó-piac mintegy 40 százalékát teszik ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.