Közélet

Rejtélyes víz alatti "utat" találtak Horvátországban

Rejtélyes víz alatti "utat" találtak Horvátországban

2014. július 6., vasárnap
Rejtélyes víz alatti "utat" találtak Horvátországban

Rejtélyes víz alatti utat találtak horvát búvárok az Adriai-tengerben Split közelében - írta vasárnap a Jutarnji List című horvát napilap.

A beszámoló szerint a 20 méter mélységben található, mintegy egy kilométeren át húzódó, hét méter széles „út” annyira szabályosan van kikövezve, hogy a búvárok szerint emberi kéz alkotta. A helyiek már el is nevezték a „spliti Atlantisznak”. A jövő héten régészek vizsgálják meg a leletet, akkor derülhet ki, hogy valóban egy elsüllyedt város utcájáról van-e szó, vagy csupán a természet alkotott ilyen szabályos alakzatot. A víz alatti út először tíz éve került be a köztudatba, amikor

Jerko Hrzic

búvár talált egy húszméteres "képződményt", amely ember által épített útra emlékeztette. A helyszín azonban mind a spliti kikötőtől, mind a szemben fekvő Brac szigetéről távol van és a merülési zónán kívül esik, ezért nem figyeltek fel rá korábban - mesélte a horvát lapnak Ivan Bronzovic, a spliti Mornar búvárklub tagja. Akár mesterséges, akár természeti képződmény, a "spliti Atlantisz" vonzó turisztikai célpont lehet a búvárkodók számára - vélte Bronzovic. A közelmúlt egy másik környékbeli tengeralatti felfedezésére, a spliti partoktól északra talált szabályos körökre mindmáig nincs tudományos magyarázat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.