Közélet

MSZP: 4,8 millióan élnek a létminimum alatt

MSZP: 4,8 millióan élnek a létminimum alatt

2014. július 7., hétfő
MSZP: 4,8 millióan élnek a létminimum alatt

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint ma Magyarországon 4,8 millióan élnek a létminimum alatt. Korózs Lajos erről hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.

Közölte: minden második ember, a leszakadók, a munkások, a kádári kisemberek és a sodródó fiatalok kevesebből élnek, mint havi 87510 forint. Kifogásolta, hogy 2010. óta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egyszer sem hozta nyilvánosságra mennyien élnek a létminimum alatt. Mint mondta, a kormánynak el kell gondolkodnia meddig szavaz bizalmat

Vukovich Gabriella

KSH-elnöknek, mert a hivatal torz adatokat ad ki, azokat a munkatársak jelentős része már nem meri vállalni arccal.

Korózs Lajos

emlékeztetett arra, hogy 2010-ben 3,7 millióan éltek a létminimum alatt, egy tavalyi TÁRKI-kutatás 4,6 millióra tette a kirekesztettségben, szegénységben élők számát. Véleménye szerint radikálisan nőttek a társadalmi különbségek, és bár a reálkeresetek emelkedtek, de az abból adódik, hogy a gazdagok oly mértékben gazdagodtak, hogy az felhúzza a matematikai közepet. Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a három gyermek után járó összes adókedvezmény 92 százalékét a gazdagok kapták. Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy a Brüsszelnek benyújtott konvergencia-programban 600 milliárd forintos kivonást terveznek a szociális ellátórendszerből. Korózs Lajos elmondta, ha továbbra is a szegények lesznek ennek a kárvallottjai, akkor a nyomor szinte elviselhetetlen lesz az országban. Hangsúlyozta, hogy a társadalomnak el kell gondolkoznia, támogatja-e a Fidesz politikáját. Arra a kérdésre, hogy a Jobbik nyugdíjban honorálná a gyermekvállalást Korózs Lajos úgy reagált: hogyan lehetne egy pályakezdőt azzal biztatni ma Magyarországon, hogy vállaljon kettőnél több gyermeket és akkor 70 éves korában 5-6 százalékkal több lesz a nyugdíja. Szerinte stabil munkahelyekre és szociális ellátórendszerre lenne szükség a gyermekszám növeléséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.