Közélet

Mintegy 300 millió forintból készült el az első magyar biosör

Mintegy 300 millió forintból készült el az első magyar biosör

2014. július 21., hétfő
Mintegy 300 millió forintból készült el az első magyar biosör
alakor_kiont

A júliusban záruló 300 millió forintos, tisztán hazai finanszírozású fejlesztés eredményeként létrejött az első magyar bio búzasör, az Alakor - közölte az italt gyártó Körös-Maros Biofarm Kft. hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a sör kifejlesztése mellett az EU-ban egyedülálló minőségellenőrző rendszert is kidolgoztak, amellyel a palackokon lévő QR-kód alapján a fogyasztó az interneten ellenőrizheti, hogy az adott palack milyen alapanyagokból, mikor készült, hol és kinek, mikor szállították ki a főzdéből. A biosört már számos áruházlánc árulja, egy 0,33 literes üveg ára 400-460 forint között mozog. Az idén tervezett 100 ezer üveges mennyiség harmadát már eladta a vállalat. Az első hazai biosörgyártó Körös-Maros Biofarm Kft. elsődlegesen bio tejtermékeket gyárt, évente 5 millió liter tejet állít elő. A vállalat 2012-ben 820,5 millió forintos nettó árbevétel mellett 70,5 millió forint adózott eredményt ért el, 2013-ban pedig nettó árbevétele 1,025 milliárd forintra, adózott eredménye 89,2 millió forintra emelkedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.