Egyetem

Megtapasztalni, mi mindenre vagyunk képesek - Vásáry Tamás adta át a Sófi-ösztöndíjakat + FOTÓK

Megtapasztalni, mi mindenre vagyunk képesek - Vásáry Tamás adta át a Sófi-ösztöndíjakat + FOTÓK

2014. július 7., hétfő
Megtapasztalni, mi mindenre vagyunk képesek - Vásáry Tamás adta át a Sófi-ösztöndíjakat + FOTÓK
sofi_dij_mj 160

Akárcsak a korábbi években, idén is egyazon napon vehették át diplomáikat a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar végzős, valamint az SZTE Tehetségpont keretei között működő Sófi-alapítvány kitüntetett hallgatói. Ezúttal Vásáry Tamást, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas zongoraművészt köszöntötték a díszvendégek soraiban.

Az alapítvány már tizenharmadik éve áll az ifjú tehetségek szolgálatában, az évek során pedig kialakult az a tradíció, hogy az egyetem rektora, az alapítványt támogató cégek és a kuratórium vezetői mellett a magyar kulturális élet egyik nemzetközileg is elismert, kiemelkedő adja át az elismeréseket. Ez alkalommal

Vásáry Tamást

, a Kossuth-, Liszt-, és Prima Primissima-díjas karmestert, zongoraművészt köszöntötték köreikben, aki útravalóul néhány jó tanáccsal is ellátta a hallgatóságot. "Hosszas munka gyümölcse" - utalt ezzel a díjazottak szakmai elhivatottságára, majd úgy folytatta, az ilyen alkalmak szülik az emberi élet tökéletes pillanatait. A legjobb módja azonban annak, hogy megismerjük saját korlátainkat, ha megtapasztaljuk, mi minden van még bennünk, mire vagyunk képesek az eddig elért sikereinken túl.

sofi_dij_mj 013

A Szegedi Tudományegyetem

Sófi József

a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 14 millió forint ösztöndíjjal ismerte le az intézmény legkiválóbb hallgatóit. A mintegy 91 pályázó közül tizenegyen részesültek díjazásban: 200 ezer forintos ösztöndíjról szóló oklevelet és emlékplakettet vett át

Bozóky Benedek

ötödéves orvostanhallgató,

Hancsákné Dudás Csilla

másodéves mesterszakos vegyészhallgató,

Kutus Bence

másodéves mesterszakos vegyészhallgató,

Nyerges Ákos

másodéves mesterszakos biológushallgató (ő birtokolhatja az alapítvány vándorserlegét is) és

Tasi Ágost Gyula

másodéves mesterszakos vegyészhallgató. A korábbi években még soha nem nyert három vegyészhallgató Sófi-fődíjat. Kutus Bence vasárnap Discipuli pro Universitate Díjban is részesült. A különdíjasok között köszöntötték:

Mátyus Ákos

közpolitika szakos hallgatót,

Papp Melinda

kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatót,

Jagodics Balázs

pszichológushallgatót,

Schuszter Tamás

pénzügy szakos hallgatót és

Kecsenovity Egon

vegyészhallgatót. Ők fejenként 50 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek.

sofi_dij_mj 041

Az SZTE Sófi-alapítvány kuratóriuma az idei médiadíjat

Arany Mihálynak

, a Szeged folyóirat újságírójának, korábbi kollégánknak, a SZEGEDma.hu és az SZTE Médiacentrum egykori munkatársának ítélte. Az Év Szponzora kitüntetést az Erste Bank vezetői,

Sticzné Pataki Edit

és

Deák Imre

vehették át annak elismeréseként, hogy az Erste Bank 10 éve támogatja a Sófi-alapítványt. "Nagyon fontosak a tanulmányi eredmények, figyelembe vesszük a nyelvvizsgákat és a legfontosabbakat, a tudományos eredményeket. Ha valakinek van tudományos publikációja, cikkei rangos folyóiratokban, részt vett külföldi konferenciákon, ezek nagyban beleszámítanak a pontozási rendszerbe. A legjobbak közül is azokat szoktuk díjazni, akik hátrányos helyzetből indulnak. Én is a szegedi egyetem hallgatója voltam és anyagi okok miatt rákényszerültem arra, hogy elhagyjam a pályát. Azoknak a hallgatóknak szeretném ezt a díjt adni, akik kicsit hasonlítanak rám, ugyanebbem a cipőben járnak" - foglalta össze portálunknak Sófi József, milyen kritériumokat állít az alapítvány a pályázók elé, illetve, hogy miért tartotta fontosnak létrehívni az ilyesfajta segítséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.