Sport

Labdarúgás: kétszer talált be a Makó a vásárhelyi kapuba

Labdarúgás: kétszer talált be a Makó a vásárhelyi kapuba

2014. július 19., szombat
Labdarúgás: kétszer talált be a Makó a vásárhelyi kapuba

A második félidőben két gólt szerzett a Makó FC, amely így győzelmet aratott a hódmezővásárhelyi csapat felett felkészülési mérkőzésükön.

Az Erdei Ferenc téri pálya játékterének felújítása miatt a Maros-parti pályán találkozott a két együttes. A hazaiaknál bemutatkozott a Dunaharaszti MTK csapatától érkezett, 21 éves

Kovács Zsigmond

és kezdőként lépett pályára a Csanádpalotáról visszatért

Varga Csaba

. Csereként kapott lehetőséget a megszünt Makó FC II. csapatából

Farkas Dániel

és

Köteles István

. A vásárhelyieknél többségében a felnőtt keretnél számításba jöhető fiatalok, valamint a próbajátékon lévő, Erdélyből érkezett

Veres Fábián

és három szerb játékos - köztük a legutóbb a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokság harmadik helyén végzett Tompa csapatában szerepelt és 25 bajnoki mérkőzésen 22 gólt szerző

Nikutovic Sasa

- is ott volt a kezdő csapatban. A két tartalékos gárda találkozóján a hazaiak előtt adódott több gólszerzési lehetőség, amelyekből a szünet után kettőt kihasználtak.

Felkészülési labdarúgó mérkőzés:

Makó FC - Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (0-0)

Makó:

Czirbus - Kalász Z., Pataki, Varga Cs., Horváth K. - Mátó G., Tóth A., Tóth T., Bány T. - Béres R., Kovács Zs.

Csere:

Frank Á. (kapus), Farkas D., Köteles I.

Vezetőedző:

Frank Csaba.

HFC:

Kovács K. - Huszár, Kökény, Tóth J., Veres - Király D., Detki, Brizik-Bodrogi I., Huszka - Djodevic, Nikutovic.

Csere:

Vígh (kapus), Muzsik, Kuhár, Juhász II. S., Molnár Zs.

Vezetőedző:

Bódi Attila.

Góllövők:

Béres Róbert, Mátó Gergő. A makóiak legközelebb július 22-én (kedden) 18.30-kor a Tótkomlósi TC csapatát fogadják, míg a vásárhelyiekhez július 23-án (szerdán) 18.00-kor az újonc Mindszent SE látogat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.