Sport

Labdarúgás: Csongrád megye rendezheti az amatőr Eb selejtezőcsoportját!

Labdarúgás: Csongrád megye rendezheti az amatőr Eb selejtezőcsoportját!

2014. július 10., csütörtök
Labdarúgás: Csongrád megye rendezheti az amatőr Eb selejtezőcsoportját!
kelet_nyugat77_gs

Fantasztikus futballhír csütörtök délelőttre: Csongrád megye adhat otthont októberben az amatőr Eb azon selejtezőcsoportjának, melyben Magyarország szerepel a mi megyeválogatottunkra épülten.

Amiben eddig csak reménykedtünk, az immár valósággá változott: rangos nemzetközi labdarúgó-esemény házigazdája lesz idén októberben Csongrád megye! Két városunk is az amatőr Európa-bajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjának rendezői között szerepel: Magyarország mellett Litvánia, Írország és Izrael küzd a nyolcas döntőt érő első pozícióért. A piros-fehér-zöld nemzeti színeket

diadalmas hadjárataikat követően

döntő többségben Csongrád megyei futballisták képviselik majd

Major László

és

Tóth Ákos

irányításával. "Szerdán

Brünyi Béla

vezetésével MLSZ-delegáció járt Csongrád megyében, hogy megtekintse és megvizsgálja a potenciális helyszíneket. A Csongrád megyei rendezés lehetőségét azért tartottuk fontosnak, és azért lobbizott érte a megyei igazgatóság, hiszen ez egyfajta jutalom a sikert sikerre halmozó megyeválogatottunk számára. A látogatás sikeresnek bizonyult, megnyugtató megoldást találtunk, meg fogunk tudni felelni az UEFA minimális előírásainak. Ez azt jelenti, hogy a négy válogatottat a szegedi Novotel Hotelben szállásoljuk el, és 50 kilométer sugarú körben rendelkezésre fognak állni az alkalmas létesítmények: Hódmezővásárhelyen, Mórahalmon, illetve társrendezőként a Bács-Kiskun megyei Kelebián. E három helyszínen lesznek majd a mérkőzésen október 20-án, 22-én és 24-én, a tervek szerint minden település egy-egy alkalommal látja vendégül a magyar együttest" - tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t

Nógrádi Tibor,

az MLSZ Csongrád megyei igazgatója. A sportvezető beszámolt róla, eredményes tárgyalásokat folytattak Mórahalmon és Hódmezővásárhelyen. "Sajnos Szegeden nincs olyan pálya, mely komolyabb befektetés nélkül alkalmas lenne számunkra. Mórahalom polgármestere,

Nógrádi Zoltán

viszont ígéretet tett, hogy szeptember 20-áig felépítik a fedett lelátót, az öltözőt és az egyéb szükséges helyiségeket a műfüves és az új füves centerpálya mellett a Babos-tanyánál. Hódmezővásárhelyen szintén hitet tettek a fejlesztések mellett. A stadion új gyepszőnyeget kapott, a rajtig lesz fedett lelátó, illetve megteszik a megfelelő biztonságtechnikai, kényelmi intézkedéseket. Mivel a két helyszín nem volt elég biztosíték az MLSZ számára, ezért harmadikként bekapcsoltuk a rendezésbe a Bács megyei Kelebiát is, ahol szintén beruházások történnek majd a következő hetekben. A három település testvériesen megosztozik a mérkőzéseken. A helyszínekkel és a tervekkel kapcsolatos anyagokat augusztus 1. és 5. között kell leadnunk az UEFA-nak, majd az európai szövetség munkatársai szeptember közepén tartanak ellenőrzést" - ismertette. Nógrádi Tibor hozzáfűzte, az ellenfelekről egyelőre kevés az információ, ám Major László mester úgy tartja, minden meccsen győzelmi céllal kell pályára lépniük a mieinknek, akik szeretnének ebből a körből is továbblépni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.