Közélet

Fidesz: megvédjük az Erzsébet-programot!

Fidesz: megvédjük az Erzsébet-programot!

2014. július 3., csütörtök
Fidesz: megvédjük az Erzsébet-programot!

A kormánypárti képviselők az új Európai Parlamentben (EP) is megvédik az Erzsébet-programot - közölte a Fidesz sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy idén is több tízezer magyar gyermek nyaralását biztosítja a program, amelyet a társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programja egész Európában. Hozzátették: az bebizonyította, hogy lehet úgy is segíteni százezreken, hogy közben nem veszünk el másoktól és azok számára is elérhetővé lehet tenni a nyaralás, üdülés lehetőségét, akiknek erre önerőből egyáltalán nem lenne erre lehetőségük. A Fidesz szerint a programnak mindenki a nyertese, egyedül a külföldi multik nem, akik az étkezési utalványok forgalmazásából származó korábbi extraprofitjukat elveszítették. Emlékeztettek arra, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az étkezési és szabadidő-utalványok szabályozása miatt. A kormánypárti képviselők a most megalakult EP-ben is ki fognak állni a nemzeti érdekek, így az Erzsébet-program megvédése mellett.

Kurucz Éva

kormányszóvivő csütörtöki közlése szerint az idén a 400 ezredik pályázó élhet az Erzsébet-program kínálta lehetőségekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.