Közélet

Aszódi Attila: Paks 2 előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország elleni szankciók

Aszódi Attila: Paks 2 előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország elleni szankciók

2014. július 28., hétfő
Aszódi Attila: Paks 2 előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország elleni szankciók
atomeromu01

A Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítését egyelőre nem befolyásolják az Oroszország ellen tervezett nemzetközi szankciók - mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az előkészítő fázist nem kell, hogy zavarja, ami most a nemzetközi politikában zajlik, ugyanakkor figyelemmel kell kísérni azt, ami az unió szintjén történik. Ha széleskörű szankciót vezetnének be Oroszországgal szemben, az akár érintheti a projektet - mondta a kormánybiztos. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "Európa ezer szállal kötődik Oroszországhoz", így véleménye szerint a szankciókat illetően meg kell találni azt a megoldást, amellyel az európai érdekek nem sérülnek súlyosan. A kormánybiztos reagált

Szél Bernadett

, az LMP társelnökének vasárnapi közleményére, miszerint az

Aszódi Attila

által vezetett BME Nukleáris Technikai Intézet több mint egymilliárd forint értében kapott megbízást a Paksi Atomerőműtől és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től. Azt mondta, hogy az említett összeg az elmúlt 12 év projektjeinek a szerződéses összege, és mintegy száz szerződést ölel fel. Hozzátette, hogy amikor megkapta a kormánybiztosi felkérést 2014. július 1-jén, lemondott igazgatói posztjáról a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem említett intézeténél, hogy a jövőben ne merülhessen fel az összeférhetetlenség kérdése. Az atomerőmű bővítésével kapcsolatos aktuális munkáról elmondta, hogy jelenleg azokon a szerződéseken dolgoznak, amelyek a műszaki részletkérdéseket fogják tisztázni. Ezt a munkát ebben az évben szeretnék lezárni. Ezzel párhuzamosan folyik a telephelyvizsgálati program, amely a tervek szerint jövőre zárul le. Megindult továbbá a környezetvédelmi vizsgálat is. Ha midezek elkészülnek, akkor indulhat el az erőmű tényleges tervezése.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.