Közélet

Párbeszédre készülj! Újra felvételt hirdet a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium

Párbeszédre készülj! Újra felvételt hirdet a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium

2014. június 6., péntek
Párbeszédre készülj! Újra felvételt hirdet a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium
roma_szakkollegium03_gs

„Te mit csinálsz?” – kérdezi hallgatóitól már nevében is a SZOKERESZ*, vagyis a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium, ahol a tevékeny társadalmi felelősségvállalásra készítenek fel cigány és nem cigány származású fiatalokat. A második tanévét záró intézményben az egyént megtartó közösség a legfontosabb érték, amelyben mindenki kibontakoztathatja tehetségét, egyéniségét.

Mint egy nagy család

„A roma szakkollégiumi hálózaton kívül nem igazán találkozom roma értelmiségiekkel. Az ok, amiért ide felvételiztem, az a közösség, melyet romák és nem romák alkotnak. Itt megismerhetjük egymás kultúráját, értékeit. Közösen teszünk egymásért.”

Mezei Tímea

már második éve él az intézmény falai között, jelenleg pedig a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar testnevelő-edző és történelem szakos hallgatója.

Tóth Máté

a Gál Ferenc Főiskolán tanul lelkipásztori munkatárs alapszakon, Timihez hasonlóan ő is a kezdetektől fogva tartozik a szakkolesz lakói közé. „Itt mindig a közösség az első, mint egy nagy család, úgy élünk. A jövőben szakmunkásmisszióval szeretnék foglalkozni, az itt szerzett tapasztalatok pedig jó alapot adnak az elképzeléseimnek.” Az értelmetlen mókuskerékből lett elege

Mindák Évának

: egyetemi tanulmányai finanszírozásához kénytelen volt munkát vállalni. Most a tanulás mellett inkább a közösség javára fáradozik, amit a szakkollégium támogatásával könnyebben megtehet. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar másodéves hallgatója szerint mióta szakkollégista, teljesebb az élete. „Itt nagyon sok lehetőség nyílik az öntevékeny körökre, programok szervezésére. Én például irodalmi esteket szervezek, és nagyon szeretem”.

Felelősség, tudás, kölcsönösség

A kollégium azzal a szándékkal jött létre, hogy sikeres együttélési modellként példát is adjon a társadalom számára: kölcsönösségen alapuló nyitottsággal létrejöhet a termékeny párbeszéd és elkezdődhet egy közös jövő építése. A szegedi az ötödik a nagy egyetemi városokban működő keresztény roma szakkollégiumok sorában. 2012 szeptemberében a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában nyitotta meg kapuit az Indóház téri intézmény. „Szeretnénk segíteni hallgatóinkat, lehetőségeink szerint személyre szabottan, hogy gond nélkül el tudják végezni egyetemi tanulmányaikat, és legyen diploma a kezükben. Mindeközben szeretnénk erősíteni őket, hogy van dolguk a világban, felelősek saját közösségükért: részt kell vállalniuk a cigányság integrációjának segítésében. Ehhez erős identitású, stabil értékrendű, párbeszédre képes értelmiségiekre van szükség, akik egészséges jövőképet tudnak adni a helyi közösségek számára.” – ismertette

Mészáros Ferenc

igazgató.

roma_szakkollegium_m_ferenc01_gs

A húsz hallgató mindegyike végez önkéntes munkát különböző, egyénileg választott területen: szegénykonyha, roma tanoda, egyházmegyei karitász. A szakkollégium hallgatóinak folyamatos támogatását mentorprogram és egyéni fejlesztési terv is biztosítja, amely a képességekre és problémákra fókuszálva, szakértők és egyetemi oktatók bevonásával valósul meg. A szakkollégisták emellett olyan belső képzésben vesznek részt, amely segíti őket, hogy képessé váljanak a hazai romastratégia formálására, hitelesen képviseljék népcsoportjuk kultúráját, társadalmi problémákra érzékeny értelmiségiként a társadalmi integrációt és a cigány-nem cigány együttélést segítsék elő. A kimagasló eredményt elért hallgatók helytállását a szakkollégium ösztöndíjjal is támogatja.

Növekvő létszám – még nagyobb nyitottság

A

SZOKERESZ felvételi

rendszere három szintű: a pályázati dokumentáció beadása mellett a pályázók írásbeli és szóbeli felvételi fordulón bizonyíthatják, hogy képesek bekapcsolódni a műhelymunkába. „Azokra a hallgatókra számítunk, akiket érdekel egy, a roma és a magyar identitást erősítő tanulmányi program, vállalják a szakkollégium keresztény értékrendjét és a közös életet roma társaikkal” – fejtette ki az igazgató. A fokozott érdeklődésre tekintettel a következő tanévtől öt fővel bővítik a szakkollégiumi férőhelyek számát, hogy még többen választ adhassanak a kérdésre: „Szokeresz?”.

*SZOKERESZ: A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium kezdőbetűit kiegészítve egy lovári cigány kifejezést kapunk, melynek jelentése: Mit csinálsz? Mit teszel?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.