Közélet

Minden rendőrfőkapitányt leváltanak Szerbiában

Minden rendőrfőkapitányt leváltanak Szerbiában

2014. június 21., szombat
Minden rendőrfőkapitányt leváltanak Szerbiában

Leváltanak minden rendőrfőkapitányt Szerbiában, és a kormány gyökeresen átalakítja a rendőrség vezetését – számolt be róla szombaton a szerbiai média.

Szerbia olyan állam lesz - idézte

Aleksandar Vucic

miniszterelnököt az újvidéki Magyar Szó -, ahol a rendőrség az emberek védelmével foglalkozik, nem pedig a politikával. A lap szerint Vucic újságírók előtt úgy fogalmazott: ő eredményeket követelt a drogkartellek elleni harc terén, a belügyminisztérium munkatársai viszont sokkal inkább saját belharcaikkal és népszerűségük növelésével foglalkoztak. A kormányfő péntek esti sajtótájékoztatóján azt mondta, a rendőrök többsége elismerésre méltóan végezte a munkáját, mégis elégedetlen a kábítószer-kereskedők elleni harc intenzitásával. Vucic szerint fennáll a gyanúja annak, hogy a rendőrségen belül egyesek értesítik a kábítószer-kereskedőket az ellenük tervezett akciókról, hogy azok így megmeneküljenek a letartóztatástól. Emlékeztetett arra, hogy decemberben indította a kormányzat a legnagyobb akciót - Villámcsapás fedőnéven – a kábítószer-kereskedők és -terjesztők ellen, akik közül akkor több százat vettek őrizetbe, de csak a "kishalak" kerültek a hatóságok hálójába. Szerinte a rendőrség vezetőit a drogcsempészet miatt bíróság előtt álló Darko Saric, valamint az egykori zimonyi klán tagja, Ljubisa Buha Cume igyekeztek lejáratni milliós megvesztegetésekre vonatkozó vádjaikkal, amelyeket az általuk pénzelt bulvárlapokon keresztül terjesztettek – írta a Magyar Szó. A kormányfő nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy – mint mondta – Szerbiában mindenki tudja, hogy kik a legnagyobb kábítószer-kereskedők, de senki sem meri nevükön nevezni őket. Pénteken Tomislav Nikolic államfő is megszólalt az ügyben. Azt mondta: a bűnszervezetek kapcsolatokkal rendelkeznek a belügyminisztériumban, így kerülik el azt, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák őket. A most leváltott rendőrségi tisztségviselők helyét az új vezetők megválasztásáig eddigi helyetteseik veszik át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.