Közélet

Kézműves napot tartanak Sándorfalván

Kézműves napot tartanak Sándorfalván

2014. június 18., szerda
Kézműves napot tartanak Sándorfalván

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata, a Sándorfalvi Önkormányzat, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kézműves Napot szervez június 28-án, szombaton a sándorfalvi Pallavicini-kastályban.

Az V. Kézműves Nap célja a hiányszakmák bemutatása, emellett jelen lesz a szépség, a divat, és a hagyomány. A rendezvényen bepillantást nyerhetünk a szakmák kulisszatitkaiba. Megcsodálhatjuk a kézműves mesterek remekeit, alkotásait. A rendezvényen való részvétel díjmentes!

A rendezvény programja:

10.00 – 10.30

Köszöntő - beszédet mondanak: Domonkos László, a CSMKIK Kézműipari Tagozatának elnöke Nemesi Pál, a CSMKIK elnöke Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatóságának elnöke Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere

11.45 – 12.45

Kerekasztal megbeszélés – A kamarák és az önkormányzat együttműködése a helyi vállalkozások fejlesztéséért

13.00 – 13.30

Ebéd

13.00 – 13.30

Bográcsos főzők bemutatkozása, ételek értékelése, zsűrizése

13.45 – 14.00

Bográcsos ételek versenye – eredményhirdetés

14.30 – 15.00

Divat- és frizura bemutató A ruhák Németh Ilona alkotásai A modellek frizuráját Tombáczné Szemerédi Zsuzsanna, Presztóczki Veronika és Kiss Zsófia mesterfodrászok készítik A modellek sminkjét Bárkányi Cecilia készíti A modellek között fellép a Szeged Szépe 2013-as királynője, Czibolya Nikolett

15.00 – 18.00

A Sándorfalvi Művészeti Iskola (STAMI) VIII. Zenei Táborának záró hangversenye

18.00 – 18.30

Zárszó

20.00

Honeybeast koncert

21.30

Retro házibuli Váradi Gáborral Műsorvezető: Szeberényi Klára

További programok:

10.00 – 13.00

Lovasbemutató, lovagoltatás, a Tóbanjáró Kft. jóvoltából

10.00 – 18.00

A Kézműves Napon az alábbi kiállítók munkáit tekinthetik meg:

Népi iparművész és kézműipari kiállítók:

Ambrus Sándor fazekas mester E. Somogyi Andrea selyemfestő iparművész Héjja Zsoltné alkotómester (Aphrodité; divattervezés, szabászat) Nagy Józsefné Török Gizella gyékényszobrász Németh Ilona alkotómester (divattervezés, szabászat) Sallay Tibor szegedi papucskészítő cipészmester Szabó Éva tojásfestő népi iparművész Szabóné Tóth Hilda tűzzománc készítő iparművész Tarjányi József késes iparművész Tisza Sándor fafaragó iparművész Patkós András (Szentesi Cserépkályha, Maros Invest Kft.)

Agrárkamara kiállítói:

Pálfi Gyula - Pálfi Gasztro Farm - hús, szárazáru Halász Imre – „Tibi bácsi kedvence”, tehéntejből készült sajt Farkas Ágnes – Zi-Gi kecskesajt Csúri Beáta és Csúri László–Délibáb fűszerpaprika őrlemény, lekvárok Simon Zsolt – Bodzilla, bodzából készült italok, lekvárok Erdővölgyi Szabolcs – Monarchia Rétesház, rétes Aradi Zsolt – Aradi Tanya és Élménybirtok, zöldség, gyümölcs, tojás, szörp, lekvárok

Bemutató a Csongrád megyei hiányszakmákból:

hegesztő szakma (METALUCON Kft.) női szabó szakma (Aranyvarrótű Kft. és Németh Ilona női szabó mester és divatstílus tervező) központifűtés és gázhálózat rendszerszerelő szakma (DOMI Épületgépészet) villanyszerelő (MSZ-VILL Kft.) ács, kőműves és hidegburkoló (Baustudium Kft.) húsipari termékgyártó (Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola) mezőgazdasági gépész (Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium)

Egyéb szakmák:

fodrász és kozmetikus szakma (Tombáczné Szemerédi Zsuzsa, Presztóczki Veronika) kertész szakma (VM ASZK-Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola és Dobay Kertészet)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.