Kultúra

Júliusban kezdődik a Szegedi Várjátékok programja

Júliusban kezdődik a Szegedi Várjátékok programja

2014. június 3., kedd
Júliusban kezdődik a Szegedi Várjátékok programja
SZ20130627_varjatekok_elso_nap_031

Zenés mesejátékokkal, alternatív színházi előadásokkal és regényadaptációkkal is várja a XII. Szegedi Várjátékok idén az érdeklődőket. A július 3-án kezdődő programsorozat egy hónapon át kínál szórakozást a kicsiknek és nagyoknak - mondta el a szervező Szegedi Pinceszínház vezetője keddi sajtótájékoztatóján.

Kancsár Orsolya

elmondta: a gyermekprogramokon kívül vasárnapi matiné, alternatív csütörtök és várszínházi esték követik egymást. A fesztivál hagyományosan a legkisebbeknek szóló előadásokkal kezdődik, amelyekre a nyitó napon a Szegedi Pinceszínház művészei szekeres városi körúton invitálják a közönséget. A gyermeknapokon számtalan ingyenes program is lesz, mint a népi játszóház, vásári komédia és gólyalábas bemutató, kézzel hajtott kosaras körhinta, logikai és kreatív játékok. Vasárnap délelőttönként Sobri Jóska interaktív meséiben vehetnek részt a gyerekek. A kicsik a mesejátékok között láthatják A kis herceget, a Pocahontast és Brummi nagy kalandjait. Közkívánatra visszatér két előadás erejéig az Oz a csodák csodája-mesemusical, melyet tavaly mutattak be a Szegedi Várjátékokon. Újdonságként vezetik be az alternatív csütörtököt, amelyet azért találtak ki, hogy a Szegeden működő független társulatok számára bemutatkozási, játszási lehetőséget biztosítsanak. A jegyvásárlással őket támogatják, a bevétel a társulatoké lesz. Népszerű, neves művészek is fellépnek az idei programsorozatban, köztük

Szabó Győző

,

Nagy Enikő

,

Háda János

,

Józsa Imre

és

Vándor Éva

. A várjátékok programjaiból a felnőttek is válogathatnak: július 11-én a HadArt társulat Oscar című zenés vígjátékát láthatják, majd szombaton a Pinceszínház saját bemutatójában

Ken Kesey

Száll a kakukk fészkére című regényének színpadi adaptációját tekinthetik meg Kakukkfészek címmel. Emellett július 13-án Nagy Enikő és Szabó Győző szereplésével az Ő+Ő című párkapcsolati társasjáték kerül színpadra két estén át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.