Írjon nekünk

Hírzóna

Felavatták a rendészeti szakközépiskola végzőseit Szegeden + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

rendoriskavatas_mj-025

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola nyolcvanhat végzősét avatták fel őrmesteri rangban szombat délelőtt a Széchenyi téren.

Szombat délelőtt a Széchenyi téren tette le ünnepélyes esküjét az a nyolcvanhat férfi és nő, akik a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában fejezték be tanulmányaikat. A frissen végzett rendőrök őrmesteri rangban kezdhetik meg a szolgálatot, hogy erősítsék a közbiztonságot, szolgálják és védjék az állampolgárokat.

Pozsgai Zsolt dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatvezetője az ünnepségen felhívta a figyelmet: egy számos kihívással, de ugyanúgy sikerrel és szépséggel is járó hivatást választottak a Széchenyi téren felsorakozott egyenruhások. Sok sikert kívánt a szolgálathoz, melyet igazán jól csak szívvel-lélekkel lehet végrehajtani.

Kommentek

Hírzóna

Módosították a vásárhelyi önkormányzat költségvetését

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A büdzsé főösszege az eredeti 23,1 milliárdról 24,877 milliárdra nőtt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már 30 ezer fiatal kapta vissza a nyelvvizsgadíját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

És 10 ezer fiatal kaphatta vissza a sikeres KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját.

Tovább olvasom

Hírzóna

Falnak csapódott egy kocsi Szentesen, nincs áram kétszáz lakásban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ketten sérültek meg, a sofőr beszorult a roncsba.

Tovább olvasom

Aktuál